Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#védelembe vételi eljárás

Csikász Brigitta Itthon

Gyermekbántalmazással vádolták, most perre megy az apa

Bíróságon szeretne revánsot venni hamis vád gyanúja miatt egy keszthelyi férfi azzal az egyelőre ismeretlen személlyel szemben, aki valótlanul állította róla a hatóságokhoz küldött levelében, hogy bezárással és veréssel bünteti lányát rossz tanulmányi eredménye esetén. Rainiss Gábor a hvg.hu-nak azt mondta, sérelmezi, hogy a bejelentő adatait zártan kezelik, mert így nehezebb felelősségre vonni. Ugyanakkor Illés Blanka családjogi ügyvéd hangsúlyozta, szükséges ez az eljárás, mert bejelentővédelem mellett nagyobb az esélye annak, hogy gyermekbántalmazási ügyekben a hatóságokhoz fordulnak a sokszor szintén megfélemlített vagy csak az ügyben inkább háttérben maradó feljelentő.

A Fideszt nem hatják meg a háborúban elrabolt ukrán gyerekek

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

Ezt kapcsolhatja be a lakásában, aki kamerát semmiképp nem akar, de tudni szeretné, ha jár bent valaki

Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határnál, többen meghaltak

130 000 km-re lőtt el egy lézert Kína, az eredmény lenyűgöző

A címlapról ajánljuk