A FreeSoft Rt. stratégiájának megfelelően újabb akvizíciót hajtott végre. 2005. március 21-én megvásárolta az Axis Számítástechnikai Kft. üzletrészeinek 100 százalékát. A 2004.-ben megközelítőleg 1. 2 milliárd forint árbevételt elérő számítástechnikai cégért 239.680.000 forint vételárat fizetett a FreeSoft.

A FreeSoft korábbi sikeres akvizíciói elősegítették, hogy a Cég még komplexebb szolgáltatásokkal álljon ügyfelei rendelkezésére. Az új tranzakció a FreeSoft már meglévő szakterületein szerzett kompetenciáinak tovább erősítéséhez és egyben új piacok megteremtéséhez is kiváló lehetőséget biztosít.

Axis – a testre szabott információ!

A másfél évtizede megalakult Axis Számítástechnikai Kft. országos működésű, szoftverfejlesztéssel, konzultációval, valamint a kanadai székhelyű Cognos cég üzleti intelligencia termékeinek képviseletével foglalkozó vállalkozás. A magyar top 100 cég tagjainak rendszeres szállítójaként vevőkörünkbe tartozik számos bank, telekommunikációs, szolgáltató és ipari cég, és partnerként fogadnak el bennünket a hazai informatikai piac meghatározó szereplői. 2005 márciusa óta az Axis a FreeSoft csoport tagja, aminek eredményeképpen erősebb szervezeti és gazdasági háttérrel és szélesebb szolgáltatási körrel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Munkánk elismerését jelzi évek óta meglévő kormányzati keretszerződésünk, valamint NATO beszállítói státuszunk, amihez a minőséget teljes körű ISO 9001:2000 minőségbiztosítási rendszerünk garantálja.

Az üzleti intelligencia megoldások kipróbált szállítója

Az Axis Kft. képviseli Magyarországon a kanadai székhelyű Cognos céget, az üzleti intelligencia megoldások világszinten vezető szállítóját. A Cognos megoldásai az információt gyorsan, pontosan, egyszerűen, szabványosan juttatják el a szervezetek és vállalkozások döntéshozóihoz. Legyen szó eseti lekérdezésekről vagy rendszeres jelentésekről, üzleti folyamatok többdimenziós elemzéséről, adatok mélyén megbújó összefüggések feltárásáról, a Cognos termékek gyors, barátságos és kockázatmentes megoldást kínálnak.

Az Axis Kft-ben a Cognos üzletág végzi a Cognos termékeinek értékesítését, valamint biztosítja a termékek hatékony használatához szükséges oktatásokat, tanácsadást és műszaki támogatást. Cognos partnereink bevonásával, illetve az Axis csoporton belül rendelkezésre álló szakérő csapatra támaszkodva valósítunk meg vezetői információs

rendszereket, alakítunk ki a vevői igényeknek megfelelő adattárházakat, adatpiacokat, jelentéskészítő rendszereket. Legjelentősebb Cognos ügyfeleink a MATÁV, a T-Mobile, az OEP, a Raiffeisen Bank és a Pepsi Americas.

Platform-független konzultáció és fejlesztések

Az Axis Consulting 2000 Kft. az Axis csoport tagjaként platform-független konzultációs és fejlesztői tevékenységet folytat. Széleskörű informatikai és iparági szaktudásunk valamint jó partnerkapcsolataink révén elfogadott szállítói vagyunk a magyar nagy- és középvállalatoknak A cég széleskörű informatikai, valamint iparági tapasztalattal rendelkező szakembergárdájának munkáját technológiai és speciális ismeretek mentén szerveződött, megbízható alvállalkozói kör támogatja.

Kiemelkedő szaktudással rendelkezünk a kliens/szerver és többrétegű rendszerek fejlesztésében és az elterjedt platformok és fejlesztői környezetek terén. Munkánkat kidolgozott típusmegoldások segítik az adattisztítás, az adattárházak, a vezetői információs és műszaki kontrolling rendszerek, az analitikus CRM, az általános és élelmiszeripari minőségbiztosítás és nyomkövetés, az ingatlanvagyon nyilvántartás és gazdálkodás, valamint az ERP területén.

Fő tevékenységi területeink

· Igényes kivitelezésű, a meglevő rendszerekhez illeszkedő, nagybiztonságú, egyedi fejlesztésű megoldások a nagyvállalati vevőkör számára;

· Egyedi és típusmegoldások a nagy- és középvállalatok, költségvetési intézmények, valamint önkormányzatok részére;

· Számos szakterületet átfogó, technológia-független konzultációs és tanácsadó tevékenység.

Fontosabb üzleti kompetenciáink

· Ingatlanvagyon nyilvántartás, üzemeltetés és költséggazdálkodás;

· Cash Management;

· Microsoft Business Solutions – Navision rendszerre alapozott ERP rendszerek bevezetése, testre szabása;

· Pénzügyi tervezés és vezetői információs rendszerek;

· Adattisztítás, adatmigráció, adatszótár kialakítása;

· Adattárházak és adatpiacok, CRM megoldások;

· Általános és élelmiszeripari minőség-felügyeleti és nyomkövető megoldások;

· Értékesítési és műszaki nyilvántartó rendszerek;

· Projekt-tervezési és elszámolási rendszer;

· Rendkívül nagyméretű adatbázisok kezelése, ad hoc információszolgáltatás;

· Informatikai stratégia kialakítása, átvilágítás, rendszerbevizsgálás, tanácsadás.

Kiemelkedő konzultációs megoldásaink és referenciáink

Cash management rendszer A Matáv Rt. banki forgalmát kezelő rendszer;

Karbantartás menedzsment A nukleáris karbantartási munkák teljes körű menedzselése a Paksi Atomerőműben;

Ingatlangazdálkodási rendszer A MOL és a Matáv több ezres ingatlanállományának átfogó nyilvántartása és kezelésének támogatása (a teljes körű analitikától a grafikus megjelenítésig);

Műszaki nyilvántartó rendszer A Matáv nyilvános telefonállományának műszaki felügyeletét kiszolgáló rendszer;

Vezetői információs rendszerek A Matáv, a Malév, az Alcoa CSI, a BAT és az OEP számára különböző adattárházi, vezetői információs és jelentéskészítő rendszerek.

Nemzetközileg tanúsított minőség

Az Axis munkájának értékét kormányzati és NATO beszállítói minősítések is igazolják. A kiszámítható teljesítményt projektvezetési és fejlesztési módszertanok, valamint a munkafolyamataink egészét lefedő minőségbiztosítási rendszer garantálja.

További információk:

Domak Ibolya

Marketing és PR igazgató

[email protected]

06/30 9 226 675

http://www.freesoft.hu/

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itt az új Star Wars-sorozat első hosszú előzetese

Itt az új Star Wars-sorozat első hosszú előzetese

Ferenc pápa is megszólalt az amazóniai erdőtüzek miatt

Ferenc pápa is megszólalt az amazóniai erdőtüzek miatt

Gyerekotthonból tűnt el egy 13 éves lány

Gyerekotthonból tűnt el egy 13 éves lány

Torlódás Hegyeshalomnál

Torlódás Hegyeshalomnál

Cápa a javából: egy makulátlan BMW M635 CSi keresi új gazdáját

Cápa a javából: egy makulátlan BMW M635 CSi keresi új gazdáját

A mezítlábas polgármester: Csináljunk egy helyet, ahol lehet szabadon levegőt venni

A mezítlábas polgármester: Csináljunk egy helyet, ahol lehet szabadon levegőt venni