A téli ünnepi szezon az idegenforgalmi piac egyik legforgalmasabb időszaka általában. Az idei nehezebb gazdasági körülmények ellenére is azt láthatjuk, hogy a nyaralás mellett ez az a pihenés, amihez leginkább ragaszkodnak az utasok.
A decemberi kiemelt szezon várható eredményeiről és jellemzőiről kérdeztük a
QUAESTOR Utazási Iroda vezetőjét,
Végh Balázst. Tapasztalataik szerint az év végi „téli vakációról” továbbra is kevesen mondanak le, inkább a külföldi, egy hétnél rövidebb utak helyett választanak többen belföldi szálláshelyet, amelyek közül a felső kategóriás, 4 és 5 csillagos hotelek a legkedveltebbek. A téli időszakban méltán népszerűek a hazai wellness szállodák, ahol a kényeztető szolgáltatások, fürdők, szaunák felüdülést nyújtanak a vendégeknek.
A luxusutazások és távoli, egzotikus üdülések iránti kereslet mértékében nincs jelentősebb változás, aminek leginkább két oka van. A legdrágább utakat igénybe vevő ügyfélkör stabil, az utasoknak sok esetben megvan a kedvenc szállodájuk, ahova minden évben visszatérnek például az indonéziai Bali szigetére, Thaiföldre vagy Dubaiba. Ez az a réteg, akit a legkevésbé érintenek a nehezebb gazdasági körülmények és továbbra is magas vásárlóerővel és határozott utazási igényekkel rendelkezik.
- A másik ok az egzotikus üdülések népszerűségére azonban éppen abban rejlik, hogy a helyi szolgáltatók, szállodák egyedi speciális áraikkal meg tudták célozni az előzőhöz képest árérzékenyebb utazókat is – tette hozzá
Végh Balázs. Ezzel együtt a légitársaságok is egyre több akciót hirdetnek, ami kedvezőbb jegyárakat jelent. Az eddig elérhetetlennek számító úti célok így megfizethetővé válnak egy szélesebb réteg számára is.
A
QUAESTOR Utazási Irodánál kiemelkedő érdeklődést tapasztalnak az utasok részéről Thaiföld, Bali és Dubai tengerparti szállodái mellett Egyiptomra és a Kanári szigetekre is. A szilveszteri időszakra eső tartózkodások esetében továbbra is felárral kell számolniuk az utasoknak, de az ezt megelőző és követő időszakokban kiemelkedően jó ár-érték arányú utakhoz juthatnak, akik időben foglalnak.