Atsuko Saito és Kazutaka Shinozuka 20 macskát figyelt meg a saját otthonukban: megvárták, míg a gazdik kikerülnek a macskák látóteréből, majd felvételről játszották le nekik, ahogy három idegen szólítja őket – aztán újra a gazdik, és végül ismét egy idegen.

A kutatók a macskák pupilláinak tágulását, a fül-farok- és fejmozgásait figyelték meg, illetve azt, hogy hogyan reagálnak a hangokra. Kiderült, hogy a macskák jobb visszajelzést adtak, amikor a gazdájuk hangját hallották, mint amikor az idegenekét, de az eredményekből az is látszik, hogy bár annak ellenére, hogy meg tudják különböztetni a hangokat, a gazdájukra sem reagálnak túl aktívan.

AFP / Ria Novosti / Alexander Vilf

A kutatók szerint az okok a macskák háziasításának 9000 éves gyökereiben rejlenek.

Egy genetikai elemzés kimutatta, hogy a házimacska őse a Felis silvestris nevű vadmacskafaj volt. Ez a faj került először kapcsolatba az emberrel: a korábbi társadalmak fejlődő mezőgazdaságában a macskák a gabonaraktárakba költöztek a termést tizedelő rágcsálók miatt, így tulajdonképpen háziasították magukat.

A macskák nem túl heves érdeklődésének okai a fajok korábbi háziasítására vezethetőek vissza: a kutyát már több ezer éve úgy tenyésztették, hogy engedelmeskedjen az emberek utasításainak és parancsainak, míg a macskáknak ezt soha nem kellett megtanulniuk.

Ugyan az eredmények megerősítik azt a közhiedelmet, hogy a kutyák ragaszkodóbbak és figyelmesebbek, ettől függetlenül a kutya- és a macskatulajdonosok nyilván ugyanannyira szeretik állataikat.

A tanulmány végezetül megállapította azt is, hogy a macskák viselkedését nem befolyásolja a gazdájukhoz fűződő viszonyuk.