hvg.hu: Meddig bír felszabadító erejű, építő jelleggel a szenvedély, és mikortól kell úgy éreznünk, hogy baj van?

indit.hu / Csortos Szabolcs

Szemelyácz János: A szenvedély és a hobbi életöröm szempontjából alapvető fontosságúak. Valahol az életünk sóját is jelentik, hogy a szürke hétköznapoktól eltávolodva egy picit magunkkal legyünk, hogy az ember kipróbálja a határait. Nagyon sok hobbi olyan plusz erőfeszítést igényel tőlünk, ami a mindennapokban nincsen meg. Csinálhat valamit egy ember annyira szenvedélyesen, hogy mindent kizár, és akkor csak az a fontos, de tudja, hogy neki azért alapvetően megvan a dolga. De vannak olyan emberek is, akiknél a szenvedély elkezdi átvenni az uralmat a mindennapok fölött és kizárólag akkor érzik elemükben magukat, ha annak a tevékenységnek hódolnak. Lehet ez pszichoaktív anyag, kábítószer, alkohol, de lehet ilyen egy viselkedésfolyamat is.

hvg.hu: A szenvedély, a szenvedélybetegség és a szenvedés közt nagyon vékony határvonalak húzódnak. Egy színész például estéről estére szenvedélyesen játszik, létezik a színpadon – veszélyt jelenthet az állandó, teljes beleélés, majd kiszakadás? Kialakulhat-e függőség?

Sz.J.: Gyakori probléma a művészeknél, hogy teljes átszellemültségben állnak a reflektorfényben, de utána hazamennek, nézik a falat, és gondolkodnak, mit csinálhatnának, hogy lecsengjen ez az egészen más létállapot, amit a színpadi jelenlét ad. Sokan közülük nem véletlenül nyúlnak pszichoaktív szerekhez, mert vissza kell lassulniuk, vagy valahogy el kell tölteniük a dögunalmas hosszú hétvégét, amikor éppen nincsen előadás és senki nem veszi fel a telefont. Náluk jellemző lehet, hogy segítségül hívják az alkoholt vagy a gyógyszereket. Vannak színészeink, akik már beszéltek arról, hogyan voltak, vannak az ilyen szerekkel. Egy alkotási folyamat, vagy egy szerepre készülő színész átváltozása egyensúlyozás a reális-irreális határán. Ha egy színész pajzzsal és lovagi sisakban sétál Budapest utcáin, mert arra kíváncsi, hogy milyen a világ egy lovagi páncél mögül, vagy babérkoszorúval jár-kel, mert Julius Caesar lesz jövő héten, akkor több minden megengedhető - ha ezt egy hétköznapi ember csinálja, akkor azt mondjuk, megbolondult. Innentől fogva veszélyesebb is, hogy tud-e az ember időben vagy adott esetben visszarendeződni vagy már egy kicsit túlcsúszott a határon. Az INDIT Közalapítványnál van színházterápiánk - az egyik józan segítőnk, aki ebben a módszerben dolgozik, még alkoholista korszakában rendszeresen részt vett versmondó versenyeken. Mesélte, hogy egyszer egy országos amatőr verseny döntőjében egy idős színész volt a zsűri elnöke, aki azt mondta, hogy hát nézzék, vannak a profik meg az amatőrök - a profi, ha rossz napja is volt, vagy trauma érte, fölmegy a színpadra, és ha kell, akkor mondja, amit kell, az amatőr meg, ha kell, ha nem kell, mondja. A profi hideg fejjel is tudja csinálni, az amatőr pedig szenvedélyes, de nincs mindig benne nyakig a dologban. Úgyhogy talán ennyit a szenvedélyességről.

hvg.hu: Veszélyesebb-e egyik függőség a másiknál? Létezik-e pozitív szenvedély?

Sz.J.: Van a különböző szenvedélykeltő szereknek, folyamatoknak egy úgynevezett addiktív potenciálja, ez azt mutatja, hogy a dolog mennyire eteti magát, tehát mennyire jó és hatásos elsőre. Nagyobb veszélyt jelent, ha itt egy kémiai anyagról van szó, ha pedig egy viselkedési dologról, akkor mindenképp gyanút kelthet, ha valaki úgy érzi, bármit megérne neki, hogy azt csinálja: nem sajnál időt, pénzt, kapcsolatokat vagy szociális szerepeket feladni miatta. Sok minden függ a pszichoszociális folyamatoktól, neveltetéstől is. Ha kialakul egy függőség, akkor nem mindegy, hogy az ember a heroinra függ rá vagy a testedzésre, sőt a legokosabb ember munkafüggő lesz. Arra jönnek rá a legnehezebben, hiszen „hát dolgozom”. Valakit a munkafüggősége ugyanúgy le fog darálni, mint a másikat a heroin, esetlegesen később, sok mindentől függ, hogy ez mennyire gyorsan megy végbe. A munkafüggő családtagot ugyanúgy nem látják hónapszám, nem lehet hozzá két szót szólni, nem lehet kapcsolódni hozzá, mert bele van gyógyulva a munkájába. Én azt gondolom, hogy az emberi élet egyik értelme, hogy kapcsolatban legyünk - azáltal épülünk, azáltal növekszünk csecsemőből felnőtt emberré, számos visszajelzést ad, a legnagyobb örömöket egy kapcsolati rendszerben tudjuk megélni. De ott van például a társfüggőség, amikor elkezd nagyon destruktívan működni egy kapcsolat és számos negatív áttételen keresztül teszi pokollá az ember életét, azét is, aki a függőség tárgya, meg azét is, aki függővé vált.

hvg.hu: Mik a célkitűzései egy-egy terápiafolyamatnak? A munkánál például nem jöhet létre a teljes megvonás.

Sz.J.: Az alkoholnál és a drogoknál van egy olyan szemlélet, hogy el kell érni a teljes szermentességet, és utána lehet dolgozni azokon a problémákon, amik az absztinencia állapotában jelentkeznek. Vannak olyan addikciók, amelyek tárgya része az életünknek, szükségesek, ezeknél nem lehet teljes absztinenciát elérni, mert nincs olyan, hogy nem eszek, nem vásárolok vagy nem szexelek. Ezekben az esetekben egy mértékletes hozzáállást kell kidolgozni. Folyamatos kompromisszumkeresés, hogy kinek mi a mérték. Vannak emberek, akik próbálkoznak az alkoholizmus és a szociális ivás között, nekik azt szoktuk mondani, hogy soha ne igyon egyedül. És ugyanez a helyzet a többivel: ne vásároljon egyedül, ne szexeljen egyedül… Vagy legalább két használat között határozzon meg valamekkora távolságot. Azt szoktuk látni, hogy az addikciók hátterében olyan pszichés sérülések, traumák elfedésére tett kísérletek vannak, amiket az illető nem tud jól orvosolni, ilyenkor a probléma okaira kell megoldást találnunk. Jött hozzám egyszer egy fiatalember, akiről kiderült, hogy munkafüggő. Néhány évvel korábban elveszítette az édesanyját, akivel addig élt. Nem volt párja, pedig már közel volt a negyvenhez. Az anyja halála után fél éven belül megnősült. Mikor hozzám jött, akkor már két éve nem csináltak a feleségével közös programot, nem szexeltek, nem voltak közös céljaik, na de félreértés ne essék, nem azért, mert rádöbbent arra, hogy az anyapótlás nem sikerült, hanem mert nagyon sok dolga volt, és nem ért rá a feleségével szexelni, moziba menni. Rájöttünk, hogy a munkafüggőség ennek az elfedésére született meg - nagyon kínos lett volna azt mondani a feleségének, hogy a meghalt anyámat kerestem benned, de te nem akarsz az én halott anyám helyében lenni: te a feleségem akarsz lenni, így tulajdonképpen te nekem nem vagy jó.

Fülöp Máté

hvg.hu: Manapság egyre nagyobb méreteket ölt a számítógép-függőség is, noha már javarészt azzal kelünk és fekszünk. Hogyan lehet mégis tetten érni?

Sz.J.: A legújabb kutatások nyomán kialakult hozzáállás szerint nem a számítógép mellett eltöltött időt szoktuk nézni, mert a fiatalok élete szinte már összefonódott a technikával: a neten töltik az idejüket, tanulnak, szórakoznak, kapcsolatokat tartanak fenn. A kérdés az, hogy más területeken mennyire hanyagolják el a dolgaikat: hogy a hétköznapi szociális szerepekben, a hagyományos elvárás- illetve teljesítményrendszerekben történik-e romlás, hogy mennyire maradnak el az addigi kapcsolatrendszereik. Gyakran látjuk, hogy a fiúknak és a lányoknak eltérő szokásaik vannak: a fiúk leginkább stratégiás meg lövöldözős-gyilkolós játékokkal játszanak, a lányok pedig csetelnek, pletykálnak, nézik, hogy lájkolták-e a képüket a Facebookon. Ha gond van, és a gyerek izolálódik, annak vannak pszichés jelei, például depresszió, szorongás, vagy szociális fóbia. Sokszor alkalmazunk családterápiát, a szülőkkel való együttgondolkodás segíthet a problémán, de nagyon gyakran kiderül, hogy a család diszfunkcionálisan működik, és a gyereknek jó menekülési útvonal a számítógép: a szülei ölik egymást, vagy az iskolában olyan problémái vannak, amiket nem tud megoldani, és inkább a gép előtt ül.

hvg.hu: Van rendesen kitalált, jó stratégia arra, hogy hogyan segíthetünk a függőn?

Sz.J.: Sokszor csináltunk olyat, hogy odahívtuk a családot, barátokat, főnököt, körbeültünk és azt mondtuk, itt az idő arra, hogy valami történjen. Katartikus élmény lehet egy függőnek, hogy ott vannak, akik számítanak neki, senki nem ostorozza, hanem azt mondják, szeretik, de nincs tovább. Egy droghasználó lánynak a szülei és a testvérei jöttek el, akik kénytelenek voltak azt mondani, hogy jó, akkor mi most nem segítünk tovább, mert ezzel csak visszalökünk abba az állapotba, amiben vagy, úgyhogy láttatni fogjuk veled, hogy milyen az az élet, amiben nem vagyunk ott. Ez sok esetben hat. A lány dörömbölt az ajtón, hogy el fogja vágni a nyakát a díler, ha nem kap egy húszezrest, de mikor először tudták azt mondani a szülők, hogy kislányom, akkor rendezünk neked egy szép temetést és választhatsz egy koszorút, akkor egy hónap múlva bent volt a rehabon. Amíg idáig eljutottak, addig ötszáz bőrt húzott le a szüleiről, és nyilván az ember a 490-nél még mindig megcsinálja, aztán megkérdezi, hogy most tényleg én vagyok a hülye, hát dolgozom, hordjuk a pénzt a dílereknek, és holnap reggel túladagolja magát abból az anyagból, amit én fizettem ki? Ez egy pozitív történet volt, de ha közben öngyilkos lesz, vagy tényleg megölik - mert mindig történhet tragédia-, akkor az egyetlen pozitívum, hogy végül is elindultunk a gyógyulás felé. Sovány vigasz, tudom.

hvg.hu: Miért tartanak ki sokszor a végtelenségig a függők partnerei?

Sz.J.: A családokban, párok közt a szenvedélybeteg mellett általában van egy társfüggő fél, és a függés egy olyan közös játszmává válik, amiből nagyon nehéz kibogozódni. Ha valaki ebből a rendszerből ki szeretne lépni, akkor a beteg partnerét is elküldjük egy hozzátartozói csoportba. Megerősítjük, hogy következetesen tudja képviselni a másik előtt, miként gondolkodik a kialakult helyzetről. Ez a terület az, ahol tipikusan látszik, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve, mert mindig lehet találni egy indokot, hogy most miért nem hagyom szarban a másikat. Gyakran van úgy a partner, hogy visszaengedi a függőt, mert látja, hogy megint az utcán él, megint nincs pénze - akkor azt érzi a függő, hogy jól van, megtaláltam azt a gombot, amit nyomhatok, és megint eltelhet így néhány hónap, néhány év. Nagyon sokszor van úgy, hogy pl. ha az alkoholista gellert kap valamin és leáll, akkor elválik tőle a másik fél: kiderül, hogy a partnernek tulajdonképpen egy függő kell, azzal tud jól együttműködni. Volt egy fiatalasszony, aki mindig elhozta az alkoholista férjeit terápiára, és mindig elvált, de hozta a harmadikat is. Mondtam neki, hogy ne haragudjon, de könyörgöm, beszéljünk már arról, hogy maga hogy van ebben az egész dologban, és hogyan kéne önnek terápiára menni, mert az tök jó, hogy a világ összes alkoholistáját meggyógyítjuk, de hát maga az, aki óriási bajban van

AFP / Jay Directo

.hvg.hu: Lehet-e, hogy egy szenvedélyt hosszú éveken keresztül, akár egy életen át is kordában tarthatunk?

Sz.J.: Hogyne. A lakosság jelentős része iszik úgy, szív úgy füvet, hogy ebből soha nincsen problémája. Úgy két éve olvastam, valamelyik újság írta, hogy az amerikai nyugdíjasok körében megháromszorozódott a marihuánafogyasztás. Persze mikor az ember utánanéz, akkor kiderül, hogy nem az történik, hogy az USA-beli nyugdíjasok meghallgatván egy tusványosi beszédet rádöbbennek, hogy ők már a szakadékban vannak, és mind vadul elkezdenek szívni, mert nincs más kiút ebből a fertőből, hanem hogy azok a virággyerekek, akik a hatvanas években voltak fiatalok, nyugdíjasokká váltak. Ők nyilván az egész életüket végigszívták, eszük ágában nem volt leállni. Sokan nem csúsznak bele a függőségbe, hanem lefektetik a gyereket, összeülnek a szomszéddal és tekernek egyet maguknak – elpippantják, lefekszenek aludni, másnap meg dolgozni mennek. Az anyukám szeret az ebéd mellé inni egy kicsit, egy vízszintes ujjnyi bort tölt a fröccsbe, de ha 2 mm-rel többet töltök neki, akkor azt mondja, János, sokat töltöttél! Ha úgy vesszük, az anyukám az egész életét végigitta, mégsem volt ezzel soha semmi problémája. Volt egy mákteásom, akit miután közös erővel sikeresen leválasztottunk az ópiátról, szenvedélyes paplanernyős lett. Nagyon cuki volt, mondta, hogy „Ú, János, képzelje, mi van, öt éve nem használok semmit, annyira jó, de ülök a munkahelyen, nézem, hogy alakulnak a felhők, és elkezdek bizseregni…”

hvg.hu: Azt látom, hogy rengeteg szenvedélybeteg van, aki soha nem kap kezelést, sem neki, sem a családtagok számára nincs kéznél a segítség. Miért van ez?

Sz.J.: A nemzetközi statisztikák alapján azt látjuk, hogy a marihuána rendszeres használói közül 94-96% nem lesz függő, de a kokainnál se lesz 25%-nál több. Hazánkban ma 8 millió ember iszik, annak a 10%-a alkoholista, amennyi meghal belőlük, annyi újra belefejlődik. Magyarország siralmas állapotban van, mert 50-60 ezer embernél többen nem állnak kezelés alatt, mikor gyakorlatilag van 800 ezer alkoholistánk, egy csomó társfüggőnk, amellett rengeteg problémás gyerekünk, és tulajdonképpen ezzel mi itthon lazán elvagyunk. Keveset teszünk, keveset tesz azért az egészségügy és szociális ellátórendszer, szakpolitika (pénz szempontjából), hogy többen kerüljenek kezelésbe.