Volt már idén szülői értekezleten? Volt bármi értelme?
Az osztályfőnök ismerteti a fontos dátumokat, határidőket, beadandó pénzeket, általánosságban beszél az osztályról. A szülők közben aláírják a megfelelő papírokat. Tanév elején és most, félév után rendre elérkezik a szülői értekezletek ideje. De mi végre ez az egész?
Három gyerek, három szülői. Mindez évente kétszer – állandó programunk ez sok-sok éven át. Ugyanakkor egyre inkább úgy hagyjuk el a termeket a kétórás találkozók után, hogy teljesen értelmetlen időpazarlás volt ez az egész. A tanár „lepapírozta” a dolgot, a szülő részt vett a „pofaviziten”.
Állami iskolákban egyébként ez egy évente kétszer kötelezően megrendezendő esemény. A tanároknak, ha akarják, ha nem, ha van érdemi mondanivalójuk, ha nem, meg kell tartani. Ez így van sok-sok élvtizede, csak közben – pont, ahogy az iskola sem vesz tudomást arról, hogy elmúlt a 19. század – eléggé idejétmúlt intézménynek tűnik.
119 éves hagyomány
A szülők és az iskola „szükséges kölcsönös megismerésére csak egy alkalmas szert tudnék, és ez az, hogy az iskola és a család időről időre összejönne közös érdekeik megbeszélésére, azaz, hogy szülők és tanárok időről időre, akár csak egyszer-kétszer évenként, közös értekezleteket tartanának. Ez értekezleteket nevezném, megkülönböztetésül az eddigi tanári értekezletektől, szülői értekezleteknek” – írta Waldapfel János a fővárosi Gyakorló Főgimnázium tanára 1900-ban. Nagyjából ekkor született meg a szülői értekezlet fogalma.
Ez akkoriban egyébként egy forradalmi elképzelés volt, mert korábban a szülőknek semmi közük nem volt és nem is lehetett az iskolai élethez, mondjuk az ünnepségeket leszámítva alig tehették a lábukat az intézményekbe.
Az 1979-ben kiadott Pedagógiai lexikon szerint „szülői ház és az iskola közötti kapcsolattartás lehetőségének egyik formája a szülői értekezlet”. Célja és feladata hogy „... a családlátogatások, az igazgatói és a nevelői fogadóórák tapasztalatait, a tanulók tanulmányi előmenetelében, szorgalmában, neveltségében a változásokat értékelje, elemezze, és ezek alapján meghatározza az iskola és a szülői ház együttes pedagógiai tennivalóit.”
A szülőin és Krétán túl
Tehát már 40 éve sem a szülői értekezlet az egyedüli formája a kapcsolattartásnak. Most viszont vannak fogadóórák, ahol jó esetben a szaktanár tudja, melyik gyerekről van szó (és nem csak a naplóból keresi ki az osztályzatait), így a szülővel konkrétan annak problémáit, erősségeit vehetik át. Vannak nyílt napok, amikor a szülő beülhet egy-egy órára, hogy tanulási helyzetben nézze meg gyermekét, sok iskolában tartanak szülői beszélgetéseket, az sem ördögtől való, főleg alsóban, hogy a szülők bekísérjék a gyerekeket az iskolába, és egy-két szót váltsanak, ha kell, a tanítóval.
2019-ben a szükséges információkat kár felolvasni, mindenki megszerzi azokat a netről – bár a minden iskolára ráerőltetett Kréta rendszer erre továbbra sem alkalmas –, az iskola és a szülők között van internetes kapcsolat, ha más nem, e-mailen vagy zárt Facebook-csoportban áramlanak a hírek. Ezek egyébként az osztály ügyeinek kitárgyalására is sokkal alkalmasabbak, mint a tábla előtt toporgó, papírról olvasó tanár egyoldalú és túl általános kommunikációja. Nyilván a szülői közösség előtt tapintatlan dolog konkrétan megnevezett gyerekekről beszélni, ám általánosságban nem jelent semmit egy ilyen fórumon, hogy „vannak olyan fiúk, akik lehetetlenné teszik az órai munkát”, vagy hogy „egyes lányok bizony zaklatják a társaikat”, esetleg, hogy „sokan nem hajlandók letenni az okoseszközeiket a szünet végén sem”.
Ellopott matekkönyv
Legutóbbi szülőis élményem az volt, hogy az osztályfőnök, kezében szorongatva a valószínűleg az iskolavezetőségtől kapott silabuszt, felolvasott arról egy csomó információt, úgymint, milyen volt az osztályátlag, hány bukás volt, mikor lesznek a különböző rendezvények, és a kirándulás, mennyi pénzt kell befizetni. Megtudtuk, hogy volt az iskolában lopás, többek között eltűnt egy matekkönyv és egy fél tornacipő.
Aláírtunk néhány papírt, többek közt a jelenléti ívet, az iskola szociális segítő munkájának tudomásulvételét. Beszélt arról, hogy milyen jó kis osztályközösség ez, de vannak egyesek, akik késnek, akik idő előtt kimennek az iskolából. Azt is megtudtuk, miket érdemes elolvasni az iskola honlapján.
Volt néhány erőtlen szülői kérdés is, például, hogy normális-e az, hogy az egyik tantárgyból kilencen buktak, és az osztályátlag alig kúszott kettes fölé (válasz: „pedig meg lehet azt tanulni”), hogy miért nincs évek óta megoldva egyes tantárgyak szaktanári ellátása („sajnos alig találni ilyen szaktanárokat”).
A gyerekekről semmi. Az én gyerekemről pláne semmi.
Másfél óra múlva megint úgy indultam haza, hogy „most akkor ment-e előrébb a világ azzal, hogy ez megtörtént”, és a válasz az, hogy nem.
Biztos vannak olyanok, ahol valós, érdekes információk hangzanak el, ahol érdemi és konstruktív vita alakul ki a pedagógus és a szülők között, olyan szülőik, amire alaposan felkészülnek a tanárok, és akár a szülők is, olyan szülőik, amik összességében előre viszik az adott osztályt, de ezek biztos nem arról szólnak, hogy papírról felolvassa a tanár az előírtakat.
Fegyelmező, pénzbegyűjtő, adminisztrációrendező
A Magyar Pedagógiai Társaság elnöke, Trencsényi László szerint „a szülői értekezletek tartalma az iskolai világ szűkülésével, a pedagógiai kultúraváltás elmaradásával silányul. Fegyelmező, pénzbegyűjtő, adminisztrációrendező alkalommá vált – miután az iskola-szülő hierarchikus viszonya bonyolultabbá vált, és mert egyre kevesebb közös ügye van az osztályközösségnek.”
Lannert Judit oktatáskutató kérdésünkre azt emeli ki, hogy az iskolák, pedagógusok és szülők szoros kapcsolata alapvető fontosságú lenne. Hiszen elvileg „közös projektjük” kihozni mindent a diákból, őket eljuttatni minél magasabb tudásszintre, fejleszteni a szociális készségeiket stb. A szülői értekezlet azonban erre nem feltétlen alkalmas.
Erre a kapcsolatra rányomja a bélyegét ugyanakkor a társadalmi szinten is érzékelhető általános bizalmatlanság – írja Lannert, Szekszárdi Júlia oktatáskutatóval közös tanulmányában. Úgy vélik, hogy pont, amikor a gyerekekkel kapcsolatos hagyományos és a digitalizálódó világban megjelenő újabb problémák megoldásának alapvető feltétele lenne a két fél partneri együttműködése, egyre mélyül a szakadék közöttük. Ez a folyamat különösen az egyre inkább elszemélytelenedő középiskolákra jellemző.
Kutatásuk szerint a szülők és az iskola között valós kapcsolat átlagban évente 2-4 alkalommal alakul ki, és ezek között ott a két szülői értekezlet. A leghasznosabbnak mind a pedagógusok, mind a szülők a fogadóórát tartják. „Ennek előnye elsősorban a személyes kapcsolat lehetőségében rejlik. Hiszen a szülői értekezlet csoportos találkozó, ahol dominál a frontális forma, kevés az interakció, és meglehetősen sok az üresjárat. Általános tapasztalat, hogy a szülők többségét leginkább a saját gyereke érdekli, kevés figyelmet fordítanak az osztály egészének problémáira.”
Trencsényinek a fogadóórákról sincs túl jó véleménye, szerinte az is bürokratikus dologgá vált: „sorban állnak a szülők, mint a húsboltban májért, a bizalmasság alig van biztosítva, a szülő beül a gyerek padjába (kiszolgáltatott helyzet), s nem a közös feladatokról beszélnek, hanem kiosztják a gyereket”.
Ha Önnek is vannak, akár szülőként, akár tanárként jó vagy rossz élményei a szülői értekezletekről, ha értelmetlennek, vagy épp ellenkezőleg, nagyon is hasznosnak tartja ezeket az alkalmakat, kérjük, írja meg kommentben, vagy az es@hvg.hu címre.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
