Huszonöt éve nem tudjuk megunni a Jóbarátokat

Huszonöt éve nem tudjuk megunni a Jóbarátokat

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Czeglédi Fanni - Csatlós Hanna - Sándor Anna
Tetszett a cikk?

Negyedszázada költözött össze Rachel, Ross, Monica, Chandler, Phoebe és Joey, és mi még mindig nem tudunk elszakadni mindattól, ami összeköti őket. Ezt talán már lehet halhatatlanságnak nevezni.

Újra és újra elővesszük. Van, aki ezt használja elalváshoz. Másnál a háttértévézéshez elengedhetetlen – az ismerős hangok jól jönnek a főzéshez, hétvégi munkához egyaránt. Van olyan is, aki az ágyat nyomja vagy éppen lelki bajok gyötrik, és azonnal előveszi a sorozatot, pedig már minden poént ismer, kívülről idézi a párbeszédeket. Megint más munkanap utáni levezetésnek használja a minden sitcomok sitcomját. Van, aki bevallja, hogy nézi, van, aki titokban csinálja, másnál olyan természetes velejárója a mindennapoknak, hogy talán ennek nincs is a tudatában. És van olyan is, akit kirúgnak az állásából, mert meló közben, négy nap alatt 55 epizódot darál le.

Az 1994. szeptember 22-én induló, és 15 évvel ezelőtt véget érő Jóbarátok elképesztő népszerűsége máig töretlen, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy a Netflix a pletykák szerint összesen 100 millió dollárt fizetett a WarnerMediának a sorozat megkaparintásáért. Ezt az üzletet aztán a Warner jól meg is bánta, mert túl értékes terméket adott el: a Jóbarátok idén augusztusban a második legnézettebb tartalom volt az egyébként egy rakás minőségibb és okosabb sorozattal büszkélkedő streaming szolgáltatón. Visszakérték hát a sitcomot, amelyet jövőre a WarnerMedia által üzemeltett HBO Maxon lehet majd elérni.

A kérdés az, hogy miért nem tudunk még mindig lejönni a sorozatról. Egyes vélemények szerint a Jóbarátoknak nem áll jól a negyed évszázad, rosszul öregedett az elmúlt két és fél évtizedben. Ha ma forgatnák, akkor például szó érné a ház elejét Monica tinédzserkori, kövér énjének kifigurázása miatt (a body shaming tipikus esete), és jogosan kritizálnák a sorozatban, hogy alig van benne fekete szereplő. Szóvá szokták tenni azt is, hogy politikailag nem éppen korrekt a nemi identitások, szexuális irányultságok ábrázolása: noha van benne egy gyereket nevelő leszbikus pár, Chandler transzvesztita apja csak egy jó poén a szériában, a Ross és Rachel által felbérelt férfi dadus (Freddie Prinze Jr. személyében) pedig egy bőgőmasina – a sztereotípiának megfelelően.

Ugyanakkor még ez az elavultság sem riasztja el a nézőket, sőt részben éppen a porossága és a megengedő inkorrektsége miatt szeretik még mindig a sorozatot. De nézzük is, hogy mit gondolnak a szakértők és mit gondolunk mi a Jóbarátok halhatatlanságáról.

Komfortos, éber gondtalanság – kis virtuális mennyország a laptopunkon

Helen Sneha Jambunathan viselkedéskutató szerint a Jóbarátokra és társaira (Szívek szállodája, Agymenők satöbbi) azért van szükség a mindennapjainkban, mert a stressz és az idegesség elől megbízható menedéket jelenteknek a könnyen fogyasztható sitcomok. Pláne akkor, ha minden fordulatot ismerünk, komfortosan, otthonosan mozgunk a világukban, és a poénok még mindig viccesek. Az ilyen sorozatok hasonlóan jótékony hatással lehetnek az agyunkra, mint napi 8 óra szellemi munka után a manuális, különösebb gondolkodást nem igénylő feladatok elvégzése vagy a sport. „Ilyenkor is tudatosan fókuszálsz valamire, miközben pihensz is” – mondja Jambunathan, a jelenséget pedig mindful mindlessnessnek nevezi, azaz éber gondtalanságnak.

A mai sorozatdömpingben az is érdeme az ilyen szériáknak – hívja fel erre a figyelmet egy rajongó a Guardian cikkében –, hogy itt már nem lehet spoilerekkel nyomasztani azt, aki még nem látta a következő részt vagy évadot, és nincs meg az a szociális nyomás sem, hogy mindenképp meg kelljen vitatni a barátokkal a látottakat.

Amikor még minden jobb volt: a pre-okostelefonoikum időszaka

A viselkedéskutató szerint a 90-es években és a kétezres évek elején futott sitcomok különösen a mostani fiatal, és elmagányosodó generációhoz tudnak szólni, ahhoz a nemzedékhez, amelyik a barátait az interneten felejtette. „Gyakran úgy gondolunk az idősebb emberekre, mint akik azért nézik a televíziót, mert az társaságot jelent a számukra, de a fiatalabbak ugyanígy vannak ezzel, csak éppen a telefonjuk és a laptopjuk a társaságuk”.

A mamahotel jelensége, valamint az intenzív virtuális jelenlét miatt valószínűleg egyre távolodunk el attól, amit a Jóbarátok megalkotói, David Crane és Marta Kauffman még átélhettek. Az alapszituáció, a nagyvárosba (ez esetben Manhattanbe) való költözés és összecuccolás a barátokkal egy közös lakásba Crane és Kauffman valós tapasztalatán alapult, saját fiatal éveik inspirálták őket a Jóbarátok megírására.

Bob Thompson médiakutató szerint ma a fiatalok sokkal elszigeteltebben élnek, mint húsz éve, így a sorozat, amelyben a barátok nem a közös Facebook-csoportjukban, hanem fizikálisan is egy térben tartózkodnak, ma relevanciával bír.

A nosztalgiázás alapvető emberi hajlam, a Jóbarátok pedig megérett a múltba révedésre. Amikor a sorozat készült, még nem volt közösségi média, nem léteztek okostelefonok és nem Donald Trump volt Amerika első embere. Nagyot fordult a finálé óta a világ, érthető, hogy azoknak, akik a Jóbarátokon nőttek fel, hiányzik a 90-es évek. A 21. századból visszatekintve amúgy is dívik az emlegetése hosszú 90-es évtizednek, amely 2001. szeptember 11-én, a World Trade Center elleni merénylettel ért véget. Hogy a Jóbarátok még egy másik kor terméke, nem is jelezhetné jobban az, minthogy a vágóképein gyakran feltűnnek az ikertornyok.

A legnagyobb sztárok fordultak itt meg

A Jóbarátok nemcsak hosszú élettartamával, 21. századi sikeres pályafutásával, de az őrületes sztárdömpingjével is beírta magát a televíziózás történelemkönyvébe. Korának legnépszerűbb színészei kaptak meg egy-egy epizódszerepet a sorozatban. Olyan nevek fordultak meg itt, amit ma már nehéz lenne überelni bármelyik sitcomban is. A legendás filmszínészek rendszeres szerepeltetése azonban akkoriban még érthető is volt: a Jóbarátok a 90-es években rengeteg embert ültetett a képernyő elé, a nézettség nem oszlott meg a kismilló tévécsatorna és a sok száz másik széria között.

Indulásakor a nézőknek mindössze három tévécsatorna közül kellett választaniuk. A legnézettebb Jóbarátok-részek a második évad 12. és 13. epizódjai voltak, majdnem 53 millió ember követte figyelemmel a történéseket. Ezeket a részeket az 1996-os Super Bowl után vetítették, és Julia Roberts, Brooke Shields, valamint Jean-Claude Van Damme parádéztak bennük. Ezeken kívül még ma is sokat emlegetett Jóbarátok-eseménynek számít, amikor például Brad Pitt feltűnt az Utálom Rachel Greent nevű gimis klub alapítójaként, George Clooney és Noah Wyle – a Vészhelyzet sztárjai – cameóztak az egyik kórházi jelenetben, Bruce Willis összeszűrte a levet Rachellel, Billy Crystal és Robin Williams egyszer csak megjelentek a Central Perk kávézó ikonikus kanapéján, Sean Penn pedig Phoebe ikertestvérének vőlegényeként tűnt fel.

Ő a te rákod!

A Jóbarátok nemcsak a barátságról, hanem a szerelemről, a párkapcsolatokról is tudott máig érvényes dolgokat mondani. Nem állítjuk, hogy az írók mindig szuperizgalmas szituációkat írtak a szereplőknek, sőt,épp arra helyezték a hangsúlyt, hogy mindenki azonosulni tudjon a képernyőn látott szívügyekkel. Oké, valószínűleg a legtöbb ember a jó nevet mondja az oltárnál, de azért az simán megtörténhet, hogy rosszkor, rossz helyen, vagy a rossz emberbe leszünk szerelmesek. Mi ezt tanultuk a Jóbarátokból:

Rajtuk nevetünk, de közben magunkon is

Már csak azért is megéri újra és újra nézni a Jóbarátokat, mert viccesen és szerethetően emlékeztet arra, mennyire esendőek az emberek. Mármint mi mindannyian.

Teljesen mindegy, hogy arról van-e szó, hogy Chandler pikírt poénjai időnként gonoszba fordulnak, hogy Ross mennyire ügyefogyott tud lenni, hogy Monica szinte elviselhetetlenül rendmániás, vagy hogy Phoebe éppen milyen ezoterikus butaságban lát fantáziát.

Minden szereplőnek vannak erőteljesen kidomborított jó és rossz tulajdonságai, amitől a saját típusán belül is kerek, egész ember. És hiába beszélünk a komikum kedvéért elrajzolt figurákról, valahol az egész azt a megnyugtató emberi tapasztalatot erősíti meg, hogy ilyenek vagyunk. Jók és rosszak, ügyetlenek vagy ragyogóak, mikor melyik. Tulajdonképpen magunkon is nevetünk.

És felszabadító látni, hogy hibázni lehet, és nem a világ vége, ha megtörténik: legyen szó elrontott desszertről, mert összeragadtak a szakácskönyv lapjai, vagy bármilyen eltitkolt, vitát vagy sértődést generáló véleményről, ami persze úgyis mindig kiderül. Mert a jó barátságokban, sőt, a jó emberi kapcsolatokban és a tanulási helyzetekben túl lehet lendülni rajtuk.

Hozzászólások