A Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese a Színház- és Filmművészeti Egyetemen zajló események kapcsán fejtette ki véleményét a Mandinernek.

Rákay Philip a Vas utcában zajló eseményeket például egy olyan "instant polgárháború főpróbájának" vizionálja, amelyet Gyurcsány Ferenccel az élen az ellenzék indít a hatalomátvétel érdekében. Továbbá szerinte a magyar kulturális élet meghatározó terepein, így a Színház- és Filmművészeti Egyetemen sem történt rendszerváltás, mert például az intézmény vezetői között a kommunista diktatúrát egykoron hűen kiszolgáló egyéneket találunk.

Ez egyébként egy visszatérő toposza az interjúnak. Rákay előbb így fogalmaz:

úgy tesznek, mintha világ életükben a függetlenséget, az objektivitást és a nagybetűs szakmaiságot képviselték volna. Miközben foggal-körömmel védett „hitbizományuk” nem más, mint a vállalhatatlan Rákosi-, majd Kádár-korszak idejéből származó, igen kétes eredővel bíró örökség. Mondjuk ki nyugodtan, hogy az SZFE vezetőinek, háttérben megbújó ideológusainak és meghatározó szereplőinek egy része annak idején egy gyilkos, kommunista diktatúrát szolgált ki, s miközben – ha az érdekeik úgy kívánták – egymásról is szép számban jelentgettek, boldogan formálták színházaikban, filmjeikben a szocialista embertípust.

Majd később az SZFE-n történteket egy hasonlattal élve illusztrálja, hogy minden jobboldali olvasó világosan értse: "Az eset kísértetiesen hasonlít ahhoz, ami a Magyar Televízióban történt 1990-ben, amikor a frissen megválasztott Antall-kormány idején az MTV-ben évtizedek óta állomásoztatott állampárti elvtársak, III/III-asok és korábbi ÁVH-sok – újságírónak, televíziósnak álcázva magukat –, rettegtek, hogy mi fog velük történni. Össze voltak csomagolva. Aztán eltelt pár hónap, látták, hogy a hajuk szála sem görbül, s hónapok múlva már ők szervezkedtek legintenzívebben az Antall-kormány ellen. Az SZFE-n megállt az idő, mert minden eddigi kormány megspórolta – ki ezért, ki azért –, hogy hozzányúljon. Miközben a művész-képzés nem pusztán ideológiai, de szakmai értelemben is régen megújításért kiált."

Rákay Philip nyomatékosítani szeretné azt is, hogy az egyetem függetlenségéért küzdő diákokat bizony félrevezették, mert valójában az intézményvezetők nem az egyetemi autonómiát féltik, hanem az "örökre bebetonozottnak remélt katedrákat" és a "stratégiai fontosságú véleményvezéri szerepköröket". Valamivel később hozzáteszi, hogy szerinte a tiltakozók "a lehetőséget sem adták meg Vidnyánszky Attilának arra, hogy elmondhassa, milyen irányba is szeretné fejleszteni az egyetemi művész-képzést".

Jelezvén, hogy a témának nagyon is szakértője, elárulja, hogy maga is színház- és filmesztétaként végzett, meg tudja különböztetni, hogy mi a jó színházi előadás és mi nem az. Alföldi Róbert János vitéze például rossz, foroghat tőle Petőfi a sírjában, ezzel szemben Vidnyánszky Attila János vitéze jó, katartikus.

Az SZFE-n éppen a felmondási idő utolsó napjait töltő rendezőkre, Máté Gáborra és Enyedi Ildikóra is kitér. Enyedi azért kapja például az ívet Rákaytól, mert az interjúalany szerint a rendező úgy meri kritizálni a kormányt, hogy közben állami pénzből készülnek a filmjei. "Állami pénzből, mindannyiunk adóforintjaiból lázadnak a kormány ellen. Épp a napokban láttam egy videót, amit Enyedi Ildikóval készített Bohár Dániel az SZFE előtt, aki megkérdezte a rendezőtől, ha ilyen súlyos a helyzet és tombol a diktatúra, hogyan kaphatott az előző filmjére is több százmillió forintot állami büdzséből? Mire Enyedi büszkén elmondta, hogy a legújabb filmjét nemrég egymilliárd forintból forgathatta. Mondja ezt egy olyan alkotó, aki mozifilmjei kétharmadát Orbán-kormányok idején készíthette."

Elhangzik még az interjúban egy apokaliptikus hangulatú vízió is:

A fél világ attól szenved, hogy ezek az újbalos, neobolsevik, neomarxista csoportosulások abban érdekeltek, hogy jól kimódolt forgatókönyvek alapján polgárháborús hangulatot szítsanak. Ezeken a hangszereken Gyurcsányék és a társainak szegődött momentumos, párbeszédes zsúrmarxista ifjak is remekül játszanak.

Ugyanakkor hozzáteszi, hogy a végső csatát azért nem a liberálisok fogják megnyerni, mert "az emberek előbb-utóbb rá fognak jönni, hogy az egyetlen előremutató, modern és trendi út, ha valaki patriótaként a saját nemzetében, a hazájában, a Teremtőben, az egyetemes értékekben gondolkodik."