szerző:
Vándor Éva
Tetszett a cikk?

A volt elnök új memoárja, az Egy ígéret földje pont akkor kerül az amerikai könyvesboltokba, amikor az utóda a hatalomhoz való makacs ragaszkodásával még mélyebbre ássa az országát kettéválasztó szakadékot. Barack Obama a könyvében a kételyek és csalódások megfogalmazása mellett egy pillanatra sem inog meg optimista hitében és idealizmusában, hogy az Amerikának nevezett nagyszerű, folyamatosan zajló kísérletben mindig lehetséges az előrelépés. Nem is szólva arról a hasznos figyelmeztetésről, hogy a demokráciát az emberek nem örökölték, hanem közösen és tevőlegesen kell megalkotniuk.

Barack Obama az elmúlt években kényesen ügyelt arra, hogy ne nyilvánuljon meg közéleti kérdésekben, tartva magát az íratlan szabályoz, hogy leköszönő elnök nem minősíti az utóda munkáját. Ez a visszafogottság feltehetően erős eltökéltséget követelt meg tőle, a fehér házi távozása óta eltelt négy évben ugyanis bőven akadtak történések, amelyekről meglehetett a véleménye.

Most azonban stílszerűen törte meg a hallgatást, mégpedig az év egyik könyves szenzációjának ígérkező memoárjával. Ráadásul a volt elnök (és a kiadója) azt is meglépte, hogy a könyvvel nem az elnökválasztás előtt jelentkezett, mint például Mary Trump vagy John Bolton, hanem akkor, amikor a verseny már eldőlt – bár az egyik főszereplő erről még makacsul nem vesz tudomást. 

Az Egyesült Államokban november 17-én, Magyarországon december 10-én a HVG Könyvek gondozásában megjelenő Egy ígéret földje (A Promised Land) című könyv ráadásul tanulságos tükröződése lehet annak az elképzelésnek, hogy mi tesz egy elnököt elnökké. A kontraszt mellett nehéz elmenni: míg Donald Trump a Twitteren maximum 280 karakteres bejegyzésekben próbálja meg közvetíteni a gondolatait a nyilvánosságnak, addig Barack Obama egy több mint 700 oldalas könyvben tekint vissza az elnöki éveire – és ez csak az első kötet, amely a korai kampányoktól az Oszama bin Laden elleni akcióig öleli fel az Obama-érát.

Barack Obama röviddel azután kezdett a könyv megírásához, hogy 2017-ben leköszönt, és 2020 nyarának végén, vagyis az elnökválasztási kampány sűrűjében fejezte be a munkát.

Az Egy ígéret földjében Obama nemcsak a saját elnöki küzdelmeire koncentrál, hanem igyekszik feltárni a nagyobb összefüggéseket, megérteni, hogy mi miért történik az országban, amelynek nyolc éven át az elnöke volt, és hogyan jutott oda az Egyesült Államok, hogy egy leköszönő és egy leendő elnök nem tud szót érteni egymással, több szempontból is veszélybe sodorva az amerikai polgárokat.

Obama családi archívum

És a volt elnök, aki 2008-ban a remény és a változás ígéretével költözött be a Fehér Házba, szembenéz azzal is, hogy a saját színre lépése hogyan indította be a folyamatokat, amelyek oda vezettek, hogy 2016-ban Donald Trump léphetett a színre, és egy vesztes verseny után sem akar lelépni onnan. „Mintha puszta jelenlétem a Fehér Házban elegendő lett volna ahhoz, hogy mélységes pánikot keltsen bennük, és úgy érezzék, felborult a természet rendje” – írja az Egyesült Államok első és eddigi utolsó fekete elnöke, aki nem tudta nem észre venni, hogy a republikánusok politizálásában egyre inkább központi szerepet kapott az, hogy az elnökségére adott zsigeri érzelmi reakció felülírt minden politikai vagy ideológiai különbséget.

Ezt Donald Trump is pontosan értette, ezért kezdte terjeszteni, hogy nem is az Egyesült Államokban születtem – ami azt jelentette volna, hogy jogtalanul foglaltam el az elnöki széket. Ezzel az Egyesült Államok több millió polgárának ajánlott gyógyírt faji előítéletek keltette szorongására, akiket rémülettel töltött el, hogy a Fehér Házban egy fekete ül.

Obama igyekszik megérteni azt is, hogy, mint írja, a modern Republikánus Párton belüli szélen már régóta lappangó sötét erők – az idegengyűlölet, az értelmiségellenesség, a paranoiás összeesküvés-elméletek, a feketékkel és barnákkal szembeni ellenszenv – hogyan találták meg az utat a nagyközönséghez. (Ő Sarah Palin alelnökjelöltté emelésében azonosítja be az egyik fontos fordulópontot.)

Obama családi archívum

Míg az amerikai sajtó erős fáziskéséssel, a választások után kezdte el tompítani Donald Trump nagyotmondásait, Obama a szemükre veti, hogy évekkel ezelőtt „egyszer sem mondták ki kerek perec, hogy Trump hazudik, és hogy az összeesküvés-elmélet, amelyet terjeszt, rasszista”. Cserébe „minél több figyelmet szentelt a média a kijelentéseinek, annál nagyobb hírértéket tulajdonítottak nekik”.

A könyvben Obama felidézi elnökségének azt az epizódját is, amikor a poénok erejével sikerült semlegesítenie ezeket a sötét erőket a Washington Hiltonban a fehér házi tudósítók tiszteletére szervezett 2011-es vacsorán, ahol hagyományosan az elnök tart egy stand upnak is beillő beszédet. (Ez volt egyébként az az éjszaka, amikor a haditengerészet különlegesen kiképzett SEAL kommandósai az Oszama bin Laden elleni rajtaütésre készültek.)

„Körülbelül a felénél rövid hatásszünetet tartottam, és Trump felé fordultam. – Tudom, hogy nem minden számítása jött be mostanság – mondtam –, de senki sem örül a Donaldnál jobban annak, hogy pontot tettünk a születésem körüli vita végére. Most végre az igazán fontos ügyekkel foglalkozhat. Meghamisították-e a holdra szállást? Mi történt valójában Roswellben? Hova tűnt Biggie és Tupac? (…) A hallgatóság vonyítva hahotázott, míg Trump némán, halvány és nem túl őszinte mosollyal ült a helyén.”

Obama ekkor még csak annyit tudott, hogy Trump külön műsorszám volt, aki

olyan árut dobott piacra, amely bármennyire is értéktelen, mégis napról napra nőtt a kereslet iránta. Ugyanazok a riporterek, akik most nevetnek rajta, később majd megszólaltatják a műsoraikban. A kiadók versengeni fognak, hogy kinek az asztalához üljön. Ahelyett, hogy légből kapott összeesküvés-elméletei miatt száműzték volna a médiából, csak még nagyobb figyelemmel vették körül.

 

MTI / EPA /
A memoárból azonban nemcsak az utódjához, hanem az elődjéhez fűződő kapcsolatáról is ír Obama, ami megint csak érdekes hátteret ad a mostani fehér házi patthelyzetnek. Felidézi például, hogy George W. Bush elnök minden tőle telhetőt megtett, hogy az átadás-átvételnél simán menjenek a dolgok „akár a hivatal iránti tiszteletének, akár az apjától tanultaknak köszönhetően, akár a saját megérkezésével kapcsolatos rossz emlékek miatt (Clinton apparátusának néhány tagja állítólag távozás előtt leszedte a W gombokat a számítógépek billentyűzetéről) vagy csak alapvető tisztességből.” „Megfogadtam, hogy ha elérkezik az idő, én is ugyanígy járok majd el az utódommal” – írja, és ezt Donald Trumpnak feltehetően vissza is kellene igazolnia: Obama nem sokkal a megválasztása után fogadta őt a Fehér Házban.

A könyvhöz kapcsolódó interjúk sorában Barack Obama elegánsan, mégis határozottan fejti ki véleményét az utóda szavazatokkal alá nem támasztott ragaszkodásához a hatalomhoz. Amikor a 60 Minutes műsorvezetője Trump viselkedéséről kérdezte, Obama azt mondta: „Nos, az elnök közszolga. Átmenetileg foglalja el a hivatalt, ez eleve így van megtervezve. És ha ez a hivatali idő lejárt, akkor az a feladata, hogy az ország érdekeit helyezze előtérbe, és lépjen túl a saját egóján, a saját érdekein, a saját csalódottságán.” Az egyelőre nem világos, mennyit ér Obama tanácsa Trumpnak, miszerint, ha azt szeretné, hogy úgy emlékezzenek rá, mint aki az ország érdekeit helyezte az előtérbe, akkor most neki is ezt kellene tennie.

SAUL LOEB / AFP

A memoárt nem öncélú írásnak szánta a volt elnök. Mint írta,

most, amikor Amerikában ilyen óriási felfordulás uralkodik, a könyvben megfogalmazott gondolataim utat mutathatnak, hogyan gyógyíthatjuk ki az országunkat a megosztottságból, és érhetjük el, hogy a demokráciánk mindenki számára működőképes legyen. Ez a feladat nem köthető egyetlen elnökhöz sem, hanem mindannyiunktól, minden elkötelezett állampolgártól függ.

HVG Könyvek Kiadó - Egy ígéret földje

Elnöki memoár I. Lebilincselő, személyes vallomás a történelemformáló pillanatokról - az elnöktől, aki arra inspirált, hogy higgyünk a demokrácia erejében Barack Obama izgalmas, várva várt elnöki memoárjának első kötetében elmeséli valószínűtlen útjának történetét, amely során az identitását kereső ifjúból a szabad világ vezetőjévé vált.

HVG Könyvek Kiadó - Így lettem

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK EGYKORI FIRST LADYJÉNEK SZEMÉLYES HANGÚ, ÁTÜTŐ EREJŰ ÉS INSPIRÁLÓ ÖNÉLETRAJZA Michelle Robinson gyermekkorát Chicago déli részén töltötte. A család tetőtéri lakásában egy szobában lakott bátyjával, Craiggel, akivel gyakran fogócskázott kint a parkban. Szüleinek, Fraser és Marian Robinsonnak köszönheti szókimondását, bátorságát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Vándor Éva Élet+Stílus

Donald Trump és a velünk élő abszurditás

Az Egyesült Államokban intenzív szavazatszámlálással telt elmúlt egy hétből azt biztosan leszűrhettük: attól, hogy valaki elnök, a viselkedése még nem lesz elnöki. Donald Trump, ahogy a megválasztása óta eltelt négy évben, most sem spórolt a logikai bukfencekkel, de a vereségével mintha ezeknek az abszurditása is világosabbá vált volna. Mintha az egész Trump-elnökség mérgező varázsa szertefoszlott volna ez alatt a néhány nap alatt.