Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az író-tévés ezt a Facebook-oldalán jelentette be.
„December 1-én lett volna új könyvem ünnepélyes bemutatója a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az eseményt a PIM YouTube-csatornáján és Facebook-oldalán követhették volna az érdeklődők. Megtisztelő lett volna számomra a magyar irodalom szentélyében beszélgetni a könyvemről, de az intézmény főigazgatójának a sajtóban széles körben ismertetett, elfogadhatatlan írása miatt úgy döntöttem, lemondom a könyvbemutatót” – írja Kepes.
Hozzáteszi, hogy számára a magyar irodalom és művészet progresszív vonulata az emberségről, a megértésről, a tisztességről, az európai gondolkodásról szól.
„A gyűlölködő gondolat veszélyesebb vírus, mint a járvány. A Covid–19 ellen lehet maszkkal, vakcinával, távolságtartással védekezni. A kulturálatlan, kirekesztő embertelenség ellen csak tiltakozással és távolságtartással lehet” – zárja sorait.
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, mint írtuk, az Origón írt publicisztikájában többek között Hitlerhez hasonlította Soros Györgyöt, a liberális, azaz szabadelvű embereket pedig a nácikhoz.
A publicisztikát elítélte a Mazsihisz, az izraeli nagykövetség és a Nemzetközi Auschwitz Bizottság is, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője, Köves Slomó ízléstelennek és méltatlannak nevezte az írást.
Az írás megjelenése után Vámos Miklós melegebb éghajlatra küldte el Demetert, Bajnai Gordon és a DK pedig lemondásra szólította fel a PIM főigazgatóját.
Demeter Szilárd később törölte a posztot, majd az egész Facebook-oldalát.
Hétfőn reggel V. Naszályi Márta polgármester jelentette be, hogy az I. kerületi önkormányzat felmondja a szerződést a PIM-mel.
Múlt hét vasárnap több mint 160 aláíróval petíció is indult, amelyben lemondásra szólítják fel Demeter Szilárdot, a kezdeményezés aláírói között olyan nevek szerepelnek, mint Bodó Viktor, Dés László, Falus Ferenc, Gálvölgyi János, Geszti Péter, Herczeg Zoltán, Iványi Gábor, Jávor Benedek, Krusovszky Dènes, Parti Nagy Lajos, Spíró György vagy Závada Pál és Závada Péter.
Karácsony Gergely főpolgármester szintén csatlakozott a petícióhoz.
A teljes névsor itt olvasható.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.