Nyáry Krisztián írása szerint 1944 őszétől kezdve a fővárosban újra megjelentek a korábban visszaszorított fertőző betegségek, a kiütéses- és a hastífusz, valamint a vérhas. A járványok először a gettóba zárt zsidó lakosság körében kezdtek terjedni, később pedig Budapest minden sűrűn lakott területén megjelentek. Az ostromot követően a szétlőtt, kivérzett egészségügyi rendszerű fővárosban, ahol akadozott a víz- és áramellátás, tovább romlott a helyzet: a megfertőződöttek körében az 5–7 százalékosról 10 százalékosra emelkedett a halálozási arány, a szakemberek pedig attól tartottak, hogy nyáron robbanásszerűen terjednek majd a betegségek.

A leginkább veszélyeztetett 10 és 50 év közötti korosztály beoltása Nyárynak a Magyar Orvosi Kamara oldalán is megjelent cikke szerint Bakács Tibor zuglói tisztiorvos ötlete volt, az oltás fejlesztését és gyártását pedig Újhelyi Károly járványügyi szakember irányította. Az oltási akció – amelynek során mindenkinek három dózist adtak be egy-egy hét különbséggel – Zuglóban kezdődött, és a húsvéti időszakra sikerült is befejezni. Ez volt a főpróba, amely után megindult a teljes fővárost érintő oltási program.

A városi közigazgatás pénztelensége miatt – írta Nyáry – fizetni kellett a védőoltásért, dózisonként egy villamosjegy árának megfelelő összeget. A fizetés alól szociális helyzet alapján mentességet lehetett szerezni. „A szegénynegyedek kevéssé szabálykövető lakossága körében különösen alacsony volt az oltásra jelentkezők aránya. A kőbányai Auguszta-telepen ezért később be is robbant a járvány, aminek a hatóságok végül úgy vették elejét, hogy élelmiszerjegyet csak oltási bizonyítvány felmutatása esetén osztottak.”

Az oltási kampányban zavart okozott, hogy egy orvosi asszisztens hibája – a szérumot tévedésből fertőtlenítőszerrel cserélte fel – miatt négyszáz ember rosszul lett, egy nő pedig bele is halt a mérgezésbe. Bár Nyáry szerint ez megingatta az oltás előtt állók bizalmát a hatóságokban, a legveszélyeztetettebb 250 ezer embert a leginkább kritikus nyári hónap elejére sikerült beoltani. „Hogy mi lett volna oltás nélkül, azt jól mutatja a már idézett Auguszta-telepi eset, ahol nyár végére a fővárosi átlag százszorosára nőtt a betegek száma, de tovább terjedni a környező negyedek lakóinak átoltottsága miatt már nem tudott.”

Megbízható adat az írás szerint nem áll rendelkezésre arról, hogy az ostrom alatt és az azt követő évben hányan haltak meg fertőző betegségektől a fővárosban. „Annyi bizonyos, hogy az utolsó békés évhez, 1943-hoz képest 16 ezerrel több polgári személy lakos lett valamilyen betegség áldozata Budapesten” – írta Nyáry Krisztián.

(Nyitóképünk illusztráció.)