„Tegnap Kapolcson igazán kiengedtem a hangom veletek, nagyon élveztem a körünk közepébe üvölteni mindent, ami fáj ebben az országban. Válaszul ma meg is kaptam az első levelet, amiben az illető csak szórakozni szeretett volna és a zene mellé mégis politikát kapott. Én ezt borzasztóan sajnálom. Tényleg. Sajnálom, hogy elfelejtettük miről szól a művészet. A befizetett jegyeinkért jó hangulatot, jó zenét és vidám ritmusokat vagy érzelmes dallamokat szeretnénk kapni, nem véleményt, állásfoglalást, tükörképet a világunkra, nehogy bele kelljen nézni és elgondolkodni, akár vitázni” – írta Jónás Vera a Facebook-oldalán azt követően, hogy a Művészetek Völgyében fellépett a zenekarával, a Jónás Vera Experimenttel. A poszt vége felé megjegyezte: “És igen, mondok dolgokat a színpadon. Mert van rá lehetőségem. És amikor valaki fajelméletről hadovál, nincs kedvem »csak csendben zenélni«. Mert amikor legutóbb fajokról ment a duma Európában, túl sokan maradtak csendben és milliók életébe került.”

Posztjában nemcsak egy kiragadott, egyedi esetről írt, hanem egy ponton a magyar zenészszakmával szemben is megfogalmazott egy óvatos kritikát. Azt sugallta, hogy szerinte a hazai zenész közösségnek a mostaninál jóval keményebben és határozottabban kellene beleállnia ügyekbe, vagy éppen kiállnia saját magáért.

MTI / Kovács Attila

hvg.hu: Mi történt pontosan Kapolcson a színpadon, ami miatt az egyik rajongójuk felháborodott levelet küldött önnek?

Jónás Vera: Van a Don’t Forget című dalunk, amit a zenekarral mindig arra használunk, hogy a közönséget úgymond »farkasokká« változtassuk, és együtt vonyítsunk bele a nagyvilágba. Az elmúlt években ennél a dalnál már rendszeresen beleszőttem a mondandómba az aktuálisan meghozott értelmetlen törvényeket, intézkedéseket, és mindig megkértem a közönséget, hogy vonyítsuk bele a frusztrációnkat, bánatunkat az éterbe, hogy egy kicsit kiadjuk a feszkót.

Ez a performansz eddig mindig nagyon jól sikerült, de általában én sem voltam annyira explicit, csak utaltam azokra a dolgokra, amik épp nagyon elkeserítettek. Most viszont iszonyatosan kiakasztott, hogy miközben az elmúlt hetekben ez a brutális szárazság gyötör minket, a miniszterelnök a tusványosi beszédében a fő problémák között még csak meg sem említette, hogy a természeti katasztrófák jelenében vagyunk. Hogy a genderelmélet, vagy a népesség csökkenése nagyobb probléma, mint az, hogy nem lesz vizünk, elszáradnak a terményeink és még sorolhatnám. Mindennek tetejében pedig elhangzott ez a fajelméletes duma is, és nekem már eleve görcsbe rándul mindenem, ha valaki fajokat emleget; ez személyemben és a családomban is sért, és amikor ezt az országunk vezetője mondja, különösen rosszul érint.

Erről kezdtem el Kapolcson beszélni, majd lejöttem a színpadról, és megkértem a közönséget, hogy álljanak velem körbe, gyűjtsük össze az összes frusztrációt ezzel kapcsolatban, és torkunk szakadtából üvöltsünk bele a kör közepébe, kvázi gyújtsunk egy tábortüzet a hangunkból. Mert egyszerűen muszáj aktivizálódnunk, a testünkben ezeket a frusztrációkat aktív erővé kell formálni, és talán ellenállássá kovácsolni.

hvg.hu: Tusnádfürdőn felléptek magyarországi zenekarok is. Ön szerint nekik dolguk lenne utólag elhatárolódni az eseménytől Orbán Viktor fajkeveredéses beszédje miatt, már amennyiben nem értenek egyet vele?

J. V.: Azt nagyon szép dolognak tartanám, ha azok a zenekarok, akik ott voltak a fesztiválon, legalább egy fél mondatot kiraknának a közösségi médiában arról, hogy fajokról beszélni eleve náci szöveg, hogy utoljára Hitler meg Goebbels mondott ehhez hasonlókat. Csak azért, hogy jelezzék a közönség felé, hogy a fesztiválon elhangzott koncertjük ellenére elhatárolódnak a rasszista mondatoktól.

Engem is hívtak Tusványosra, és nem mentem, mert sejtettem, hogy a főnök megint valami durvát fog mondani. Ugyanakkor mindig nagyon nagy vita, hogy szabad-e fellépni Tusványoson vagy sem, mert van egy erdélyi közönség, amely jellemzően ott kapja meg azokat a zenéket, amelyeket egyébként Magyarország minden szegletében nyáron megkaphatna, ha ott élne, és mindig felmerül, hogy mennyire cseszünk ki a közönséggel zenészként, ha nem megyünk oda. Mélyen meg tudom érteni, és el tudom fogadni azt is, ha valaki azt gondolja, hogy elmegy, mert egyébként az a közönség máshogy nem találkozna a zenéjével, a világnézetével. Szerintem ez teljesen jogos motiváció, nekem sajnos nem fér bele, még akkor sem, ha egyébként a legkedvencebb régióm Erdély.

hvg.hu: Visszatérve a Facebook-posztjára: a kritizáló levél mellett milyen reakciókat kapott még a nyílt politikai állásfoglalására?

J. V.: Nagyon sok megerősítő üzenetet, SMS-t kaptam, és megdöbbentett, hogy a posztom ennyire népszerű lett. Több ezer reagálás érkezett rá, pedig nem vagyok egy nagyon híres előadó. Ráadásul szájbarágós volt a poszt. Szinte már unalmas, hogy még mindig arról kell beszélni, hogy álljunk ki a véleményünkkel. Nagyon szomorú, hogy ezekre az üzenetekre még mindig igény van.

Reviczky Zsolt

hvg.hu: Az írásának legfontosabb állítása, hogy a hazai zenésztársadalom lehetne sokkal politikusabb, „tökösebb” a jelenleginél, a dalok ritkán mutatnak túl a puszta szórakoztatáson.

J. V.: A színházban vagy az irodalomban nem lehet elbújni, ott sokkal jobban beleállnak közéleti témákba, és használják a demokrácia kifejező eszközeit.

Nagyon lesújtónak tartom, amit a magyar zenei közösség csinál. Nekem nincs olyan kollégám a zene területén, akivel ne kerülne szóba, hogy mennyire felháborító dolgok történnek mostanában itthon, vegyük akár csak a katatörvény-módosítást. De hiába van erről is egységes véleményünk, nem állunk bele egy emberként. Talán azért, mert minket is valahol fenntart ez a rendszer.

Volt egy nagyon érdekes komment a posztom alatt, miszerint azt ne felejtsük el, hogy Kapolcs is kapott állami pénzt. Csakhogy szerintem iszonyatos nagy zsákutca azt képzelni, hogy ha állami támogatást kapunk, akkor az azt jelenti, hogy nem szabad beszélni. Hogy abba a kézbe, ami enni ad, nem szabad beleharapni. Szerintem a magyar zenei közeg belemegy ebbe a zsákutcába, pedig a mi adóforintjainkról van szó. Ez a mi pénzünk, és nem azért kapjuk, hogy bárkit kiszolgáljunk vele, hanem hogy művészeti alkotásokat hozzunk létre úgy, ahogy az a mi szívünknek kedves.

hvg.hu: Mit várna el a zenészszakmától, miféle kiállást vagy összefogást?

J. V.: Nagyon hiányolom a nagyszínpados előadókat, a headliner zenekarokat, amikor komolyabb fellépésre lenne szükség. Mert kiteszik a Pride napon a szivárványos zászlót, elmondják félmondatban a véleményüket, de nincs nagy kiállás. Mindenki tudja, hogy valószínűleg XY sem ért egyet a Fidesz intézkedéseivel, talán nem is szavazott rá, de azért el van kenve a dolog.

Én egy picike pont vagyok a zenei palettán, nekem nincs olyan nagy ráhatásom a dolgokra, de tudnék kapcsolódni ahhoz, ha az az 5 vagy 8 nagyszínpados produkció összefogna, és azt mondaná, hogy „na gyertek, kicsik, csatlakozzatok hozzánk, mert itt most egyöntetű kiállásra van szükség”.

Szerintem az irdatlan nagy punkság lenne, ha az egyik fesztiválon az összes meghívott magyar zenekar kiállna a színpadra, és egyszerűen nem venné fel a nyakába a hangszert.

Azt mondaná: „kedves közönségünk, nem fogjuk tudni a gitárhúrokat kifizetni, és lecserélni a nyári szezon után, ha a katatörvénnyel nem csinálnak valamit, ami elfogadható.” Én már csak ilyen nagyon radikális dolgokat tudok elképzelni, valószínűleg azért, mert ezeknek a tizedrangú kis csírái sem születnek meg.

Fülöp Máté

Amit én kiírtam, az is micsoda? Megy egy napig, lesz belőle egy cikk, biztos sokan írnak emiatt majd, meg sokan szidni fognak, hogy mit ugrálok. Tegnap is Kapolcson volt, aki úgy köszönt, hogy „szevasz, kis forradalmár”. Ez egy ilyen kis geg lett, egy vicces, jópofa dolog, de semmi több. Nem az történik, hogy azt mondják az emberek, hogy „igazad van, nekem is elegem van, a kurva életbe, ideje aktivizálódni, valami radikális gesztust tenni”. Az nagyon szép volt, amikor a tanárok sztrájkoltak, és a Csaknekedkislány csinált egy tök jó átírást a Hulljatok levelek című népdalból „Süllyed az iskolánk” kezdettel, amit aztán nagyon sokan feljátszottak és kiraktak a közösségi médiás oldalaikra.

Szóval néha vannak még posztok, meg egyszer-egyszer mondunk valamit a színpadon, de aztán élünk tovább. Szerintem mi is, magamat is ideértve, belesüllyedtünk egy végtelenül alattomos rendszerbe. Belemasszíroztuk magunkat.

hvg.hu: A posztjában Patti Smith-t meg Jimi Hendrixet említi, akik a zenéjükön keresztül is kifejezték a markáns politikai véleményüket. A hazai közegből kiknek a munkásságát tartja ebből a szempontból fontosnak?

J. V.: Az idősebb generációban vannak ilyen zenészek, mint Bródy vagy az Európa Kiadó. A kortársak közül mostanában főként a rap területén állnak bele előadók explicit módon a dolgokba. Én például nagyon csípem a Krúbit, úgyis, hogy rettenetesen trágár. De valójában csak kicsavarja azt a nyelvezetet, amit a politikában használnak. Dé:Nash és Gege ugyanez, Holi szintén. Én nem vagyok nagy rapkedvelő, de ezen a területen látom azt, hogy tükröt mutatnak a sárdobálós, a köznyelvet nagyon mély szintre letaszító politikai kultúrának.

hvg.hu: Meg lehet élni zenészként, ha teljesen outsiderré válsz az állam szemében, és mindent bojkottálsz, ami ahhoz köthető? Beleértve a támogatásokat vagy bizonyos koncerthelyszíneket. Mondjuk, nem lépsz fel az A38-on, egyes fesztiválokon.

J. V.: Ez egy nagyon jó kérdés, nem tudom. Valószínűleg a válasz az, hogy nem. De közben meg én abszolút nem akarom megkerülni az állam által támogatott dolgokat, hiszen az én adóforintjaimról van szó. Én mindig pályázok minden állami támogatásra a zenekarommal. Ha egyszer már nem leszünk az állam szemében eléggé elfogadhatóak politikailag vagy világnézetileg, azt úgyis észre fogjuk venni, és akkor majd kitalálunk valamit.

Én valószínűleg külföld felé fogok tendálni, sőt már ennek az útján lépkedek szépen. Ilyen szempontból én nagyon könnyen beszélek, mert már fél lábbal katapultáltam innen.