Salman Rushdie-t több késszúrás érte pénteken egy New York-i rendezvényen, nem sokkal azelőtt, hogy megtartotta volna előadását. A 75 éves író súlyos sérüléseket szenvedett: a kés roncsolta a máját, egyik karjában az idegeket, és elveszítheti a látását az egyik szemére, de orvosai szerint felépülhet.

De mégis ki ez az ember, aki ilyen mélyről jövő, gyilkos indulatokat képes elszabadítani a könyveivel?

Salman Rushdie a brit gyarmatosítás utolsó évében, az indiai Bombayben (ma Mumbai) született 1947-ben egy ottani, értelmiségi családba, apja jogász/üzletember, anyja tanár volt. A Rushdie családnevet apja az Európában inkább Averroës néven ismert ibn Rusd, középkori, córdobai mór filozófus után vette fel. Salman Bombayben töltötte gyermekkorát, majd Angliában járta ki az iskoláit, ami az ő esetében egy BA diplomát jelentett végül történelemből. Egy rövid pakisztáni epizódot követően végleg az Egyesült Királyságba költözött.

Horst Galuschka / dpa

A hetvenes évek során a szárnyait bontogató író ugyan megjelentette első regényét, ez az 1975-ös Grímusz volt, ami 1975-ben nagyjából nem érdekelt senkit, így Rushdie kénytelen volt reklámszövegek írásából fenntartani magát. Ez az állapot 1980-ig tartott, amikor kijött a második regénye, Az éjfél gyermekei, ez már meghozta számára az elismerést. Az India függetlenné válásának napjára, 1947. augusztus 15-re virradóra született gyerekekre utaló címmel az ország sorsát felidéző műért megkapta a Booker-díjat is. Utána a Szégyen következett 1983-ban, majd 1988-ban jött ki a Sátáni versek, ami minden bizonnyal Rushdie legnagyobb hatású műve. Egyfelől az Iszlám vallás korai mítoszaihoz nyúlt vissza, ami a hívőket kényelmetlenül érintette. Arra kell itt gondolni, ahogyan mondjuk egy hívő keresztény érezné magát, amikor egy Jézus és Mária Magdolna feltételezett románcáról, vagy Júdás evangéliumáról értekező könyvet vesz a kezébe.

Több muszlim országban az iszlám kigúnyolását látták a műben, melyben a bírálók szerint istenkáromló szövegek is vannak. A szürrealista, posztmodern regényt számos országban betiltották, Rushdie számtalan halálos fenyegetést kapott. De a legsúlyosabb és a világot megrázó lépés – egy évvel a könyv megjelenése után – az 1979-es iráni iszlámista forradalom vezéralakjától, Ruhollah Khomeini ajatollahtól származott.

Irán legfőbb politikai és vallási vezetője ugyanis 1989 februárjában fatvában – azaz vallásos rendeletben – kiadta az utasítást: Rushdie-t meg kell ölni. Az ezért járó jutalmat pedig 3 millió dollárban határozta meg. Elvben a fatva minden muszlim kötelessége, és annak értelmében az író megölése szent és büntetlen cselekedet.

Iráni tüntetők néhány nappal az után, hogy Khomeini ajatollah ítéletet mondott Salman Rushdie felett

AFP / Norbert Schiller

Khomeini reakciójának nyilván politikai szándékai voltak, célja lehetett például az iráni forradalmi hevület életben tartása, egy évvel az 1980-ben kezdődött irak-iráni háború lezárása után. A néhai Szaddám Huszein iraki elnök által kezdett háború alapvetően egyik fél győzelmével sem zárult, de rendkívüli emberi és anyagi áldozatot követelt a perzsa többségű államtól. A háborúban több mint egymillió iráni vesztette életét.

A fatva után Rushdie éveken át bujkálni kényszerült. Khomeini – nem egészen négy hónappal az író meggyilkolására kiadott rendelete után – meghalt, az őt követő iráni kormányzat később elhatárolódott az eredeti fatvától.

Nem sokkal később, 1989 augusztusában mégis merényletet kíséreltek meg az író ellen, sikertelenül. Később az Iránnal közeli kapcsolatokat ápoló terrorszervezet, a Hezbollah is megerősítette a fatvát, majd az al-Káida is bejelentette, hogy felvették az írót a halállistájukra. A legszürreálisabb reakció Pakisztánból érkezett, ott Nemzetközi gerilla címmel filmet forgattak, aminek Rushdie a főgonosza, aki kaszinókkal és diszkókkal akarja romba dönteni az országot.

Salman Rushdie Demszky Gáborral, Budapest főpolgármesterével 1998-ban a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, ahol a Budapest Nagydíjat vehette át

Asztalos Zoltán / AFP

Rushdie viszonylag nyugalomban élhetett később, több tucatnyian vesztették azonban életüket a Sátáni versek publikációja után, az áldozatok között szerepelt – az egyébként magyarul is megjelent könyv – több fordítója is.

A bujkálás és a fenyegetettség nem akadályozta meg Rushdie-t abban, hogy több remek könyvet is írjon, mint amilyen az egyetlen mesekönyve, a Hárún és a Mesék Tengere, vagy a Fúriadüh, esetleg az önéletrajzi műve, a Joseph Anton. Ez volt ugyanis Rushdie álneve a bujkálása során, jellemző módon Joseph Conrad és Anton Csehov neveiből ollózta össze magának.

2007-ben a királynő lovaggá ütötte, amit aztán további rangos brit elismerések követtek, ezek közül a legutóbbi kitüntetését a platina jubileumon kapta a királynőtől.