Behurcolták, aztán elűzték őket: évtizedes hányattatás után talán hazatérhetnek a Chagos-szigetek lakói
A chagosiak őseit a francia és brit kolonizálók hurcolták be az atollokra, hogy rabszolgaként dolgoztassák őket a kókuszültetvényeken. A brit kormány aztán a hatvanas években titokban, a jogaikat semmibe véve kitoloncolta a leszármazottakat, hogy az amerikai hadsereg támaszpontot létesíthessen a legnagyobb zátonyon – erre csak évtizedekkel később derült fény. A jogtiprás most véget érhet, és beindulhat az elűzött lakók érdemi kompenzációja is, de a szigetcsoport feletti rendelkezés Mauritiushoz, Kína szövetségeséhez kerül, így sérülnek az amerikai és brit nemzetbiztonsági érdekek. Mi jön most a Chagos-szigeteken?
Ha van olyan szülés, ami egyszerre nehéz is és gyors is, ez biztosan az volt: Nagy-Britannia csütörtökön közölte, hogy lemond legutolsó afrikai gyarmatáról, és átadja a Chagos-szigeteket Mauritiusnak. Egyrészt két éven belül ledarált tizenhárom környi tárgyalás, másrészt ötven év brutális jogtiprás és szintén évtizedek óta fokozódó nemzetközi és hazai nyomás vezetett eddig. A gyarmat kezelését, pontosabban azt, ahogy a brit kormány a lakosokkal elbánt, a hágai Nemzetközi Bíróság, a Human Rights Watch és más szervek mellett még a brit legfelsőbb bíróság is keményen elítélte.
A történet röviden: a britek 1965-ben titokban beleegyeztek abba, hogy az USA létrehozzon egy katonai bázist az atollcsoport legnagyobb szigeten. A bázis létesítése miatt a gyarmattartó 1967 és 1973 között nemcsak a bázisnak kiszemelt, hanem az összes sziget minden lakóját elűzte, akik otthonuktól több ezer kilométerre, Mauritiuson és a Seychelles-szigeteken, kisebb részben pedig Nagy-Britanniában voltak kénytelenek letelepedni, és nyomorogva élni. Az eljárásra évtizedekkel később derült fény, az elűzöttek azóta sem kaptak semmiféle értelmezhető kompenzációt.
A friss brit döntéssel a Chagos-szigetek Mauritius fennhatósága alá kerülnek, így Mauritius jogot kap arra, hogy visszatelepítse a kiűzötteket bármelyik atollra – kivéve pont azt, ahol a katonai bázis működik, és ahonnan a chagosiak javának el kellett jönnie. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a chagosiak közül sokan már vissza se akarnak térni. Most jöjjön a történet hosszabb verziója.
Akiket behurcoltak
A Chagos-szigetek egy 56 négyzetkilométeren elterülő szigetcsoport az Indiai-óceánon, mindentől távol. Mauritiustól 2100 kilométerre északkeletre, a Seychelles-szigetektől közel 1900 kilométerre keletre, a Maldív-szigetektől 500 kilométerre délre, a Kókusz-szigetektől 2700 kilométerre nyugatra, és az Amszterdam-szigetektől 3400 kilométerre északra fekszik. Hét atoll – korallzátonyokból felépülő, gyűrű alakú sziget, közepén lagúnával – együttese, 58 különálló sziget alkotja. Teljes területe, a vízfelületet is beleértve több mint 15 ezer négyzetkilométer, ebből közel 13 ezret tesz ki a Nagy Chagos-zátony, a világ legnagyobb elismert atollszerkezete. A legnagyobb sziget a 32,5 négyzetkilométeres Diego Garcia – a történet XX. és XXI. századi felvonásában innen indult minden baj, de a szigetek először a XVIII. században kerültek a nyugatiak látókörébe.
A Chagos-szigetek nem brit-, hanem francia gyarmatként kezdte, Mauritius-szal együtt, ezeket ekkor a kolonizálók összefoglalóan még Ile de France, vagyis Francia-szigetnek neveztek. Az eredetileg lakatlan atollcsoportra Párizs 1783-tól kezdett rabszolgákat telepíteni az afrikai kontinensről és Madagaszkárról, akiknek a zátonyok változatosnak nem mondható természeti adottságait kellett kényszermunkával kiaknázniuk. Hal mellett itt jószerivel csak kókuszdió van – utóbbit szüretelték le, a húsukat pedig szárították ki a behurcoltak, hogy Franciaország a kókuszolaj és többféle takarmány alapanyagául szolgáló koprával kereskedhessen.
Az Ile de France 1814-ben, az Első francia császárság végnapjaiban került a Brit Birodalomhoz, ekkor keresztelték át Mauritiusra, de ez a megnevezés ekkor még mindig takarta a Chagos-szigeteket is. Egészen 1965-ig egy egységet alkottak, míg a britek titokban és jogellenesen le nem választották az atollokat Mauritiusról. A történtekről a Human Rights Watch 2023-ban tett közzé részletes jelentést.
Kiűzetés fű alatt
Nagyjából 60 éve az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok kormánya titkos paktumot kötött a Chagos-szigetekről. Erre és ennek következményeire évtizedekkel később derült fény, amikor előkerültek a megállapodásról titkos dokumentumok. A megállapodás értelmében a britek hozzájárultak, hogy az amerikai hadsereg katonai támaszpontot létesítsen a legnagyobb szigeten, Diego Garcián. Hogy ez flottul menjen, abban is megegyeztek, hogy a sziget lakosait eltávolítják.
A brit kormány ezután nyomás alá helyezte a tőle akkor még nem függetlenedett Mauritiust, hogy mondjon le a Chagos-szigetcsoportról. 1965-ben létrehozott egy új gyarmatot Afrikában, a Brit Indiai-óceáni Területet (British Indian Ocean Territory, BIOT), ez fedte le az atollokat. Hogy ne kelljen jelenteni az ENSZ-nek a gyarmati uralom folytatásáról, az Egyesült Királyság azt hazudta, hogy a Chagos-szigeteknek nincs állandó lakossága, csak szerződéses dolgozók laknak ott, ideiglenesen.
Valójában csak a legnagyobb szigeten több mint ezren laktak, állandó jelleggel. Az afrikai és madagaszkári elhurcoltak leszármazottai az atollokon töltött évszázadok során különálló néppé váltak saját identitással, zenével, kultúrával és chagosi kreol nyelvvel. A brit és az amerikai kormány azonban úgy kezelte őket, mintha nem lennének jogaik, a megkérdezésük nélkül döntöttek a sorsukról. Így 1965 és 1973 között, három hullámban a teljes atoll-lakosságot elűzték, nemcsak Diego Garciáról, de a másik két lakott szigetről, Peros Banhosról és Salomonról is.
Első lépésben, 1967-től kezdve minden előzetes figyelmeztetés nélkül megtiltották a szigetekre való visszatérést azoknak, akik csak ideiglenesen, nyaralásra vagy sürgős orvosi kezelésre utaztak el az atollokról. Rengeteg chagosit szakítottak el a családjától így. Drasztikusan megkurtították a Mauritiusról induló élelmiszert és egyéb ellátmányt szállító hajók számát.
A kitelepítések második szakasza 1971 januárjában kezdődött, ekkor közölte a brit kormány a Diego Garcia szigetén maradt lakossággal, hogy el kell hagyniuk a szigeteket. Nyomatékosításul a brit hivatalok elrendelték a szigetlakók kutyáinak leölését. Néhány diego garciainak kezdetben engedélyezték, hogy átköltözzenek Peros Banhosra és Salomonra. Végül, 1972 júniusában a hatóságok ezen szigetek lakosságát is felszólították a távozásra. Végül 1973-ra a Chagos-szigetek chagosiak nélkül maradtak.
Rasszizmus van, pénz nincs
A későbbiek folyamán előkerült dokumentumok nemcsak a durva jogsértésekre derítettek fényt, de a műveletben eljáró hivatalnokok – kormányok – vaskos rasszizmusára is. Egyikük egy hivatalos papíron a kitelepítendőket “Tarzanoknak” és “Péntekeknek” nevezte. A chagosiakat a kitelepítést követő eljárások során sem vették emberszámba. Kompenzációt évtizedekig nem kaptak – hiszen hivatalosan nem is toloncolták ki őket otthonukból, hanem hazatértek, mint szerződéses dolgozók.
Többségüket Mauritiuson vagy a Seychelle-szigeteken hagyták, ahol lehetőségek és elfogadás híján mélyszegénységbe csúsztak. Kisebb részük 2002-ben brit állampolgárságot kapott, ők Nagy-Britanniába mehettek, de ott sem fordult jobbra a soruk. A brit kormány a mauritiusin keresztül néhány elűzöttnek fizetett egy kis pénzt, de rendes rendezés szóba se került. A pénzt a chagosiak csak egy olyan nyilatkozat aláírásáért cserébe kaphatták meg, mellyel önként lemondtak a hazatérésük jogáról. A dokumentumot csak angol nyelven készítették el a hivatalnokok, ezt a chagosiak közül sokan nem beszélték. Az érintett chagosiak pedig később azt mondták, a papír tartalmát és a jogi kifejezéseket senki sem magyarázta el nekik. A Seychelles-szigetekre telepített chagosiak semmit sem kaptak. Az USA mindvégig lapított, tagadta, hogy bármi felelőssége lenne az elűzöttekkel szemben.
Az amerikai és a brit kormány csak a kitelepítetteknek nem volt hajlandó fizetni, amúgy viszont jelentős összegeket költöttek a katonai támaszpont létesítéséért Diego Garcián. A gyarmati uralom utolsó éveiben még zsaroló brit kormány később lefizette a már független mauritiusit. Az atollokon működő kókuszültetvény-társaságok tulajdonosait kivásárolták és kártalanították. A bázisért cserébe az USA jelentős kedvezménnyel adott el atomfegyvereket az Egyesült Királyságnak.
Harc a hazatérésért
A chagosiak az elmúlt évtizedekben igyekeztek felvenni a kesztyűt, és harcot indítottak az elszenvedett sérelmek érdemi kompenzációjáért és a hazatérés jogáért. 2000-ben még maga a brit Legfelsőbb Bíróság is igazat adott nekik, amikor jogsértőnek nyilvánította a BIOT 1971-es rendeletét, mely engedélyezte az erőszakos kitoloncolást. Ebben az időben kerültek nyilvánosságra a hatvanas évek titkos dokumentumai.
Az akkori brit kormány elfogadta a bíróság ítéletét, kijelentette, hogy a chagosiak kitelepítése védhetetlen, és eltörölte a szigetlakók hazatérését megakadályozó törvényt – ám a tiltást Diego Garcia szigetére fenntartották. Megfelelő pénzbeli kompenzáció híján azonban a chagosiak zöme nem tudott élni a hazaköltözés lehetőségével, és maradt, ahol volt. Nem sokkal később aztán megint elvették tőlük a hazaköltözés jogát.
Az USA 2004-ben a “globális terrorizmus elleni háborúja” kulcsfontosságú támaszpontjának nyilvánította a Diego Garcia-n működő bázist, mire a britek megváltoztatták az álláspontjukat. II. Erzsébet királynő ekkor a kormány nevében rendeletben – tehát a parlamenti szavazást megkerülve – ismét megtiltotta a chagosiak hazatérését. A tiltást a későbbi brit kormányok is fenntartották, egyrészt biztonsági aggályokra hivatkozva, másrészt azzal érvelve, hogy a chagosiak méltányos kompenzációja méltánytalanul nagy terhet róna a brit adófizetőkre.
2010-ben egy első látásra üdvözlendő fejlemény jelentett újabb tőrdöfést az elűzött szigetlakóknak. Ekkor hozta létre Nagy-Britannia a világ legnagyobb tengeri rezervátumát az atollok körül, hatalmas, 545 ezer négyzetkilométeres területen. Ezzel akkor világszinten megduplázódott a védelem alá helyezett óceáni területek nagysága.
Széles körben üdvözölték a fejleményt, mert a Chagos-szigetek és vizeinek fajgazdagsága vetekszik a Galápagos-szigetekével és a Nagy Korallzátonyéval. Csakhogy a védett vizeken tilos a halászat, így a chagosiak szerint ezzel meg is szűnt a szigetcsoport egyetlen megélhetési lehetősége, és duplán ellehetetlenült a hazaköltözésük. Öt évvel később az ENSZ bírósága úgy ítélte, Nagy-Britannia jogellenesen járt el, amikor létrehozta a chagosi tengeri rezervátumot, mivel nem konzultált előtte Mauritiusszal, és jogsértő módon megfosztotta őket a halászati jogoktól.
Közben, 2012-ben a brit kormány megbízásából a KPMG felmérést végzett el, mely megállapította, hogy a megkérdezett chagosiak túlnyomó többsége hazatérne, ha tehetné. A kutatás szerint ez legfeljebb mintegy 500 millió fontba kerülne. 2016-ban azonban a brit kormány újfent kinyilvánította, hogy nem engedi haza a szigetlakókat, megint csak biztonsági aggályokra hivatkozva.
Nehezen kivívott győzelem
2019-ben a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) tanácsadói véleményt adott ki, melyben úgy ítélte meg, hogy az Egyesült Királyság jogellenesen járt el, amikor Chagost leválasztotta Mauritiusról, és új gyarmatként létrehozta a BIOT-ot. Kimondták, hogy Nagy-Britannia “köteles a lehető leggyorsabban feladni a Chagos-szigetcsoport ellenőrzését, és minden tagállamnak együtt kell működnie az ENSZ-szel Mauritius dekolonizációja befejezéséért.” Az ICJ azt is kimondta, hogy a chagosiak hazatéréséhez való jogát az ENSZ Közgyűlésének napirendre kellene vennie. Ugyanezen év decemberében az UNESCO Mauritius kulturális öröksége részeként ismerte el a Sega tambur Chagos nevű az atollokon született népzene- és néptánc-műfajt, és felvette a sürgős védelmet igénylő szellemi és kulturális örökségek listájára.
Majd 2021 januárjában az ENSZ Közgyűlése elfogadta az ezt kimondó határozatot. Ugyanebben az évben a Nemzetközi Tengerjogi Bíróság joghatósága számára megerősítette, hogy az Egyesült Királyságnak “nincs szuverenitása a Chagos-szigetek felett,” ezért a szigeteket vissza kell adni Mauritiusnak. 2021 augusztusában az Egyetemes Postaegyesület megtiltotta a BIOT bélyegek használatát.
A nemzetközi közvélemény, mely sokáig elengedte a füle mellett a chagosiak panaszait, lassan megváltozott. Ehhez az kellett, hogy az afrikai nemzetek egyre keményebb hangon kezdjék el követelni Nagy-Britanniától, hogy számolja fel gyarmatosítói múltja utolsó morzsáit is. De kellett hozzá az is, hogy London a brexittel meggyengüljön a nemzetközi térben. És az a látványos mauritiusi pr-akció sem ártott, amikor 2022 februárjában egy csapat chagosi visszatért, és Peros Banhos illetve Salomon atollon engedély nélkül felvonták a mauritiusi zászlót. Nagy-Britannia kilenc hónappal később közölte, hogy tárgyalásokba kezd Mauritius-szal a Chagos-szigetek lehetséges átadásáról.
És a nemzetbiztonsággal mi lesz?
A brit és a mauritiusi kormány még nem véglegesített mindent az átadással kapcsolatban, de ígéretet tettek arra, hogy a lehető leggyorsabban lezárják a folyamatot. Keir Starmer és Pravind Jugnauth közös miniszterelnöki nyilatkozatban “korszakalkotónak” nevezte a pillanatot, illetve “a viták békés rendezése és a jogállamiság iránti tartós elkötelezettségük” bizonyítékának titulálták.
A két kormányfő szerint elkötelezték magukat a Diego Garcián működő amerikai katonai bázis “hosszú távú, biztonságos és hatékony működésének biztosítása mellett, amely bázis létfontosságú szerepet játszik a regionális és globális biztonságban.” Azt is megígérték, hogy a majdani szerződésük “orvosolja a múltban elkövetett hibákat, és kimutatja mindkét fél elkötelezettségét a chagosiak jólétének támogatása iránt.”
A dokumentum szerint a brit kormány éves kifizetések formájában pénzügyi segélyt nyújt majd Mauritiusnak, és segít különféle infrastrukturális beruházásokban is. Mauritius pedig az átadással megkapja a jogot, hogy belekezdjen egy, a Chagos-szigetekre való áttelepítési programba, kivéve az amerikai támaszpont szigetét, Diego Garciát. Ott az Egyesült Királyság biztosítja a katonai bázis további üzemeltetését “egyelőre 99 éves időszakra.”
A megállapodás óriási győzelem a chagosiaknak, de úgy tűnik, mostanra már mégsem mindegyikük felhőtlenül boldog tőle. Egyrészt azért, mert a messze legnagyobb sziget továbbra is tiltott terület marad számukra, pedig innen telepítették ki a legtöbb chagosit. És a maradék 57 sziget java része alkalmatlan arra, hogy letelepedjenek rajta. A Chagosi Menekültek Csoportjának vezetője arról beszélt a Guardiannek, hogy a megállapodás “nagy nap” a történetükben, de azt még ő sem tudja, hogy közösségükből hányan akarnak is majd élni a hazatérés lehetőségével. Kérdés, hogy aki nem akar élni vele, mit tehet majd Mauritius új, a visszatelepítésre lehetőséget adó jogával szemben. És sok chagosi egyébként is attól tart, hogy identitása veszélybe kerül, ha Mauritius fennhatósága alá kerülnek.
A Diego Garcia sziget vitatottságát tovább növeli egy, a chagosi kitelepítettektől már független eset: 2021-ben itt futott zátonyra egy Indiából indult, Kanadába eljutni akaró bárka, fedélzetén több mint 60 tamil menekülttel. Őket azóta is az amerikai bázison tartják, szerintük borzalmas, börtönszerű körülmények között. A közeljövőben várható döntés arról, hogy jogellenesen tartották-e őket fogva vagy sem.
Más szempontból is aggályos lehet a szigetcsoport átadása. A Policy Exchange nevű jobboldali brit agytröszt szerint például óriási nemzetbiztonsági kockázatokat hordoz magában, mert Mauritius Kína szövetségese, melyet szerintük mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy 47 hivatalosan bejelentett kínai finanszírozású beruházás folyik a szigeten. Így a fontos amerikai bázis az USA legerősebb riválisa közelében landol, amivel a nyugati szövetség biztonsága sérül. Az agytröszt szerint ráadásul a Chagos-szigetek ügyének megoldásával a Falkland-szigetek és Gibraltár sorsa is veszélybe kerül. Szerintük a mostani fejlemény így “felelőtlen tett, a nemzetközi jog alapelveinek meggondolatlan aláásása,” valamint “súlyos önsorsrontás.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
