„Az önbizalom szóról nekem az jutott eszembe, hogy egy héttel a verseny előtt az edző megkérdezte tőlem, hogy »jó leszel, menni fog?«, amire én azt válaszoltam, hogy persze. De ettől a kérdéstől az ember fejében elkezdenek gondolatok cikázni, hogy tényleg jó lesz-e. Ezek egyébként is megvannak, de ha erre még egy külső személy ráerősít, az semmiképp sem jó” – mondta Cseh László hatszoros olimpiai érmes, világ- és Európa-bajnok úszó a Penge podcast legújabb adásában, amelyben Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívóval és Kenyeres András mentáltrénerrel az önbizalom témakörét járták körül.

Sok edző azt hiszi, hogy mindenkinél mindent jobban tud

Az úszóklasszis szerint egy edzőnek olyan biztosnak kell lennie saját magában és a tanítványában, hogy a versenyző ne is lássa rajta, hogy bármi baj történhet. Pozitív példaként Plagányi Zsoltot említette, aki olyan magabiztossággal vázolta fel a felkészülési tervet, amikor közösen kezdtek el dolgozni, mintha már öt olimpiai bajnokot kinevelt volna. „Azt éreztem rajta, hogy ő az edzőm, vakon hiszek benne, pedig akkor már majdnem 30 éves voltam” – mondta Cseh, aki Turi Györggyel kapcsolatban nem érezte ezt, a versenyeken különösen nem.

„A londoni olimpián tudtam megfogalmazni, hogy érzem rajta, bizonytalan ebben az egészben. Azt gondolom, az edzőnek az utolsó utáni pillanatig mutatnia kell a versenyzőjének, hogy hisz benne, még akkor is, ha a három hónapnyi edzésből kettőt kihagyott. Úgy kell odaállnia, hogy a versenyzője elhiggye, képes rá és meg tudja csinálni. Ha mégsem jön össze, akkor utána kell átbeszélni a problémákat” – véli Cseh, aki azt sem gondolja jó módszernek, ha az edző túl sokat követel az edzésen, mert ilyenkor a versenyző azt érzi, ezt nem tudja megcsinálni és nem lesz sikerélménye.

Nekünk edzéseken olyan szintidőket kellett teljesíteni, hogy örültünk, ha tízből hatot éppen hogy meg tudtunk csinálni, és az edző nem ordította le a fejünket

– meséli Cseh, aki a kevesebb néha több elvet vallja.

Szerinte az igazán nagy probléma az, hogy nagyon sok edző azt hiszi, mindenkinél mindent jobban tud, és amikor bármilyen tanácsot kap, azt csípőből eltolja magától. „Amikor megnyíltam annak idején, a végén nekem az hiányzott, hogy a régi edzőm azt mondja, van abban igazság, amit te meg a többi versenyző mond. Azt persze nem kérem senkitől, hogy változzon meg, az évek alatt rájöttem, hogy ez nem lehetséges” – mondta a volt úszó, majd megjegyezte, a fiatalabb edzőknél vannak pozitív példák is, rajtuk érzi azt, hogy folyamatosan tanulni, fejlődni szeretnének.

„Már a londoni olimpia előtt edzőt kellett volna váltanom”

„Michael Phelps első körben azért volt jobb nálam, mert tehetségesebb, másodszor viszont azért, mert gyorsabb is volt. Amikor odaértem a felnőtt mezőnybe és világbajnoki ezüstérmes lettem, Turi György nem azt vonta le következtetésképp, hogy gyorsulnom kell, hanem azt mondta, hogy többet kell edzeni. Nem sebességet, hanem állóképességet próbáltunk növelni. De hogy akarom a 400 méter vegyes utolsó, gyorsúszás részén lehagyni, ha alapesetben lassabban úszok nála?” – hangzott el a költői kérdés Csehtől.

Kenyeres András elmondta, sokszor megkérdezték már tőle, hogy „lehet-e eredményt elérni úgy, hogy nem ütjük-vágjuk a gyereket”. Az úszóklasszis szerint a cél nem szentesíti az eszközt, egy sportolónak pedig belülről kell azt éreznie, hogy egy edzésen a maximumot akarja nyújtani. Szerinte a kérdés az, hogy azért megy le valaki edzésre, mert anya meg apa levitte, vagy azért, mert szereti ezt a sportot és a világ legjobbja akar lenni. „Vannak kritikus pillanatok, de olyankor sem az ordibálás, meg a kényszerítés a megfelelő eszköz” – mondja Cseh, aki Plagányi Zsolt kezei alatt azt tanulta meg, hogy egy-egy edzés „elengedése” után sokkal jobb teljesítményre képes.

Ennek kapcsán mesélte el Szilágyi Áron, hogy 12-13 éves korában, már országos bajnokként, abba akarta hagyni a vívást, mert nagyon monotonnak találta az edzéseket. Szerencsére nem kellett hozzá sok idő, mire rájött, hogy ez az ő sportága.

Elmentem két kosárlabdaedzésre, kiderült, hogy a palánkot se találom el és két hét múlva ott voltam újra a vívóedzésen. Végigjártam a folyamatot, elkezdett hiányozni a vívás, rájöttem, hogy tényleg tehetséges vagyok, és ebbe kéne fektetni a munkát. Se édesanyám, édesapám, se az edző nem nyomta, magamtól jöttem rá, hogy hol a helyem

– emlékezett a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó.

Cseh Lászlónak már nem voltak ilyen pozitív tapasztalatai az edzői ráhatásról, volt idő, amikor sportot űzött belőle, hogy utolsóként végezzen az edzéseken. „Volt bennem egy belső védelmi rendszer, ami megakadályozta, hogy halálra kiégessem magamat. Valamennyire engem is megtört ez a dolog, de nem hagytam magam teljesen átadni ennek az érzésnek.”

Ennek ellenére akkoriban még nem látott jobb opciót.

„2011 novemberében, a rövidpályás magyar bajnokságon nagyon összevesztem az edzőmmel, ott nagyon berágtam rá, szerintem akkor, a londoni olimpia előtt kellett volna edzőt váltanom.

Nem volt elég bátorságom azt mondani, hogy ez így nem mehet tovább

– elevenítette fel az úszóklasszis, akinek már akkor megfordult a fejében, hogy Plagányi Zsolttal folytassa a közös munkát. Szűk egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy nemet tudjon mondani.

„Sajtótájékoztatót akart tartani a szövetségi kapitány, hogy elúszott a pekingi olimpia, mert nem edzek”

„Nagyon nagy bátorság volt, amikor 2020 decemberében otthagytam a magyar bajnokságot. Addig azt tanultam, hogy minden versenyre oda kell állni, fel kell szívni magad és kiadni a maximumot. Életemben talán először éreztem azt, hogy nincs már annyi belső energiám, hogy összeszedjem magam a versenyre” – elevenítette fel Cseh László a történteket, aki 2007-ben, egy rosszul sikerült világbajnokság után vette először igénybe sportpszichológus segítségét, mert azt érezte, hogy riválisainak sikerei negatív hatással vannak az önbizalmára.

A közös munka viszont olyannyira sikeres volt, hogy a pekingi olimpián, a 200 méteres vegyes úszás döntőjében egy másodpercig nem fordult meg a fejében, hogy a négyes pályán úszó Ryan Lochte megelőzheti, pedig gyilkos hajrá volt kettejük között az ezüstéremért. „Belülről úgy éreztem, hogy előtte vagyok sokkal, de visszanéztem a felvételt és akkor láttam, hogy mennyire szoros verseny volt. Olyan mentális állapotban voltam, hogy abból önbizalmat tudtam meríteni.”

Az önbizalmának bizonyára jót tett az olimpia előtti franciaországi verseny is, ahol remek úszással rukkolt elő. „Előtte kezdtünk el edzést váltani és előjött, hogy állóképességi edzésből hirtelen legyünk gyorsak. Jeleztem, hogy ez nem így működik, csettintésre nem leszek gyorsabb. Ezen egy kicsit összekaptunk az edzőmmel, egy hétig egyedül készültem, de a szövetségi kapitánytól kezdve mindenki sajtótájékoztatót akart tartani, hogy elúszott a pekingi olimpia, mert nem edzek” – emlékezett vissza Cseh, aki ezt követően Európa csúcsot úszott 400 vegyesen. A rövid pihenő jó hatással volt rá, közel került a csúcsformájához.

A többiek ezzel viccelődtek, hogy új edzőjük van, mert szembeszálltam az edzésmunkával és mégis jól úsztam.

A hatszoros olimpiai érmes úszó ezt követően is járt ugyan sportpszichológushoz, de nem foglalkozott a témával különösképp, úgy érezte, hogy eltelítődött és nem mindig tudott szembenézni a kellemetlen kérdésekkel. „A riói olimpiám erre ment rá, hogy azt hittem, mentálisan elég erős vagyok, de nem voltam.”

Michael Phelps és a londoni olimpia mélységei

„Minden versenyen úgy ugrottam be a medencébe, hogy le akarom győzni” – mondja Cseh Michael Phelpsről, akire példaképként tekintett, de az iránta táplált tisztelete nem befolyásolta a győzni akarását, sokkal inkább motiválta. „Soha nem úgy álltam oda, hogy itt van mellettem Michael Phelps, akkor már esélyem sincs.”

A londoni olimpia mentálisan óriási kihívás volt Cseh László számára. Előbb 400 méter vegyesen, a szám egyik legnagyobb esélyeseként nem jutott döntőbe – pont Phelps előzte meg, aki nyolcadik helyen került be –, majd 200 pillangón se jött össze a finálé, végül mégis éremmel térhetett haza.

Laposkúszásban közlekedtem az olimpiai faluban, mert azt éreztem, hogy szégyellnem kell ezt az eredményt. A 200 pillangó után jött az abszolút mélypont, amikor azt éreztem, hogy két út áll előttem: felszállok az első gépre és hazarepülök, vagy elengedtem ezt az egészet, odaállok és csinálom tovább

– mondta Cseh, aki az utolsó döntője előtti néhány napban „kiszenvedte magából a fájdalmat”. „Már elértem a medence alját és onnan sikerült kicsit elrugaszkodnom.”

Szilágyi Áronnal hasonló történt a párizsi olimpián, ahol a legjobb 32 között a kanadai Fares Arfa ellen búcsúzott egyéniben, majd néhány nappal később ezüstérmet nyert csapatban. „Emlékszem arra a pillanatra, amikor visszajöttem az életbe és fényt láttam az alagút végén. Másnap nem edzettünk, besötétített szoba, senki ne lásson. Ezt követően viszont Rabb Krisztiánnal vívtam két darab ötös asszót, megvertem 5–3, 5–2-re, és ekkor ugrott be, hogy basszus, én nem felejtettem el vívni. Nem az a gond, hogy nem tudom, melyik végén kell fogni a kardot, mentálisan nem voltam ott” – emlékezett vissza Szilágyi.