szerző:
hvg.hu

Van, hogy a nagymamát állítják a pult mögé, máshol a gyerekeit amúgy is ritkán látó szülő fog beállni vasárnap dolgozni, mert ha nem tenné, az üzlet lehúzhatná a rolót. Vannak azért olyan alkalmazottak is, akik örülnek, hogy vasárnap végre pihenhetnek. Olyanok meséltek, akik elvileg profitálhatnának a vasárnapi boltzárat elrendelő törvényből, mert ők nyitva lehetnének a hét utolsó napján. A kormány fejre állította a kiskereskedelmet a vasárnapi nyitva tartás sajátos újraszabályozásával.

A boltok hétvégi nyitva tartásáról szóló, kiforrottnak még túlzással sem nevezhető szabályozás alaposan felforgatta a kereskedői szakma életét. Bár a törvény életbe lépése után egy nappal sincsenek sokan tisztába a részletekkel a boltosok közül, az érintett kiskereskedelmi áruházláncok és bevásárlóközpontok lázasan keresik a kibúvót a vasárnapi boltstop alól, a kormányzat pedig buzgón igyekszik beszögelni a kiskapukat. Ez nem is csoda, hiszen a tegnap, azaz március 15-én vasárnap érvénybe lépett törvényhez még szombaton sem volt végrehajtási utasítás (!!!) – bár a szaktárca azt mondta, időben lesz, kérdés, hogy a minisztériumban mit értenek ez alatt. A felkészüléshez elegendő időt biztosan nem, mert azt még a főhatóságnál sem gondolhatják komolyan, hogy nem egészen egy munkanap alatt bármire is fel lehet készülni.

Egyéni vállalkozó? Családi vállalkozása van, vagy ilyenben dolgozik? Mesélje el, mi lesz magával. Esetleg tudja, hogyan ügyeskednek vállalkozások, hogy nyitva lehessenek vasárnap? Kérjük, írjon levelet az [email protected] címre. Köszönjük.

Egyvalamire azonban a bukta nagyobb veszélye nélkül lehet komolyabb összeget tenni: a kisboltok, illetve a nagyobbak alkalmazottai rosszul fognak járni, szinte akárhogy is alakul a szabályozás. Aki tulajdonos, az azért, mert ha nem nyithat ki vasárnap, kevesebb bevétele lesz, ha meg kinyithat, akkor meg azért, mert ezen a napon csak úgy lehet nyitva, ha a tulajdonos vagy a családtagja is beáll a boltba dolgozni, akkor kevesebb idő jut családjukra és pihenésre. Aki nem tulajdonos, az meg ugyancsak azért keserüli meg – az európai trendekkel szembe menő – szabályt, mert kiesik a vasárnapi bére, és/vagy hét közben hosszabb lesz az eddig sem rövid nyitvatartási idő, amíg dolgoznia kell. Legalábbis kevés kivételtől eltekintve erről számoltak be a lapunknak nyilatkozó boltosok, alkalmazottak, pedig ők olyanok, akik elvileg profitálhatnának a vasárnapi boltzárból, mert az egyéni vállalkozók, családi vállalkozások némi korlátozás mellett nyitva lehetnek vasárnap is.

©

„Mutyi az egész. Úgy, mint a trafikoknál, nézze majd meg pár hónapon belül. Orbánnak mindegy, hogy nekem 20 ezer forinttal kevesebb lesz a pénzem, teljesen ki vagyok akadva” – dől a panasz az egyik szegedi éjjel-nappali kis üzlet eladójából. A fiatal nő néhány éve az egészségügyből jött ide, pont azért, hogy pár tízezer forinttal többet tudjon keresni. „Hát ennek most lőttek. A főnökünk meg majd infarktust kap, mert állhat a pult mögé szombaton estétől hétfő reggelig. Az egyik ismerősöm is üzletben dolgozik, ő eddig két helyen dolgozott, hogy fenn tudja tartani a családját, most az egyik munkájától elbúcsúzhat a későbbi kezdés és végzés miatt nem fér össze neki a kettő.”

Az eladónő annyira fel van háborodva, hogy alig tudja türtőztetni magát, csak sorolja, hogy milyen hírek jutottak el hozzá a hasonló munkát végzőktől: „A nagy éjjel-nappali üzletben a Nagykörút sarkán már két biztonsági őrt elbocsátottak, de az ottaniak úgy tudják, hogy legalább 5-6 embert elküldenek még, az új nyitvatartási rend miatt nincs szükség a munkájukra. Hány munkanélkülit akar csinálni még Orbán? Csak azért, hogy előnybe hozza a kedvenc CBA-t?”

Se pluszpénz, se gyerek

Egy hajnaltól este 9 óráig és vasárnap is egész nap nyitva tartó üzletben dolgozó fiatalasszony szintén dühöng. Alkalmazott, nem családtag az egyébként családi vállalkozásnál, gyakorta állt a pult mögött vasárnap, de ezután a tulajdonos a feleségével áll be a pult mögé vasárnap. „Elvált vagyok, egyedül nevelem a gyerekeket, nagyon fog hiányozni a pluszpénz. Eddig a tulajjal egyeztetve azokon a vasárnapokon jöttem dolgozni, amikor a volt férjem elvitte a gyerekeket, de most ülhetek otthon egyedül ezeken a vasárnapokon is, és még a pénzünk is kevesebb lesz. Az biztos, hogy az én családomat nem védik ezzel meg. Hogy a pénzemnél legyek, az eddigi állandó délelőttös műszak helyett majd délutánokat is kell vállalnom, akkor meg egyedül lesznek otthon a gyerekek hétköznap, hát gratulálok a családokért való igyekezet miatt.”

Ez a rendszer a trafikosok életét is felborogatja

Strammer László édesanyja azok közé tartozik, akiknek a trafikpályázatot hivatalosan kiírták. Megváltozott munkaképességű dolgozó, nincsenek kormánypárti kapcsolatai, nem stróman, egyszerűen azért nyert koncessziót, mert tökéletesen illik rá az a kritériumrendszer, amelynek indokával a trafikok piacát felforgatták, hogy munkalehetőséghez juttassák azokat, akik egyébként hátránnyal indulnak a munkaerőpiacon. Az értékelésnél Strammerék 4 pontot kaptak, mert az anyuka nem “csak” megváltozott munkaképességű, de tartós álláskereső is volt, így megnyithatták trafikjukat Szolnok belvárosában, amely éjjel-nappal működik, mert forgalmának meghatározó része az éjszakai, főleg a hétvégi éjszakákból származik.

 

A vasárnapi boltbezárás látszólag még inkább az ő malmukra hajtaná a vizet, hiszen néhány kivételtől eltekintve csak a családi vállalkozásoknak lesz lehetőségük kinyitni vasárnap, Strammer László szerint ezzel az intézkedéssel azonban pont az egyéni vállalkozókat és a kis családi gazdálkodókat szívatják meg, amíg ugyanis eddig is vidáman nyitva tartottak vasárnap és éjszaka is, ezentúl ezt csak úgy tehetik majd meg, ha a tulajdonos vagy hozzátartozója is ott van. Nem csak vasárnap, de hétköznap éjszakánként is, ami Strammer László szerint túlságosan megterhelő idős, megváltozott munkaképességű édesanyja számára. Éjszakánként eddig ugyanis egy alkalmazott vitte az üzletet, most viszont kénytelen lesz az anyuka beállni. „Hiába családi vállalkozás, nekem van saját állásom, ami mellett nem tudok éjszakázni” – mutat rá Strammer arra, hogy hiába teszi lehetővé a törvény, hogy a hozzátartozók is besegítsenek, nem túl életszerű az, hogy a család többi tagja nem dolgozik, és csak arra vár, mikor ugorhat be éjszakázni.

Az eddig vasárnap is nyitva tartó boltok több mint 40 százalékánál kiverte a biztosítékot a változás: néhányuknál azért, mert több üzlet tulajdonosai, így nem tudják mindegyikben megoldani a vasárnapi műszakot családtagokkal, többen pedig egyáltalán nem tudják megoldani, így kénytelenek erre a napra bezárni – derül ki a KISOSZ Csongrád megyei szervezete által készített felmérésből.

A forgalomkieséstől mindnyájan tartanak, például attól is, hogy a hétvégén is nyitva tartó üzletek a hétköznapi vevőkből is sokat átcsábítanak majd. A nagyobb bevásárlóközpontokban működő üzletek tulajdonosai pedig meg tudnák oldani ugyan a nyitva tartást, de azzal, hogy a pláza többi üzlete nem nyithat ki, a forgalom eleve csökken, amelynek ők is megisszák a levét. A megkérdezettek közül annak a 40 százaléknak, akik tartanak a változástól, az egyötöde már most tervez elbocsátást, a többiek még ebben a kérdésben bizonytalanok.

©

Az egyéni vállalkozók különösen beszívták

„Egy betéti társaságnál még inkább megoldható a probléma, hiszen ott meghagyták a kiskaput arra, hogy tulajnak elég az egyik alkalmazottból kültagot vagy beltagot csinálni, aki így máris tulajdonosként dolgozik a boltban. Ezzel a megoldással akár egy komplett kiskereskedelmi lánc minden üzletében is tulajdonosok állnak a pultok mögött, de az egyéni vállalkozó ezt nem teheti meg” – kesereg egy trafikos, aki szerint mi sem lenne kézenfekvőbb, mint hogy cégét bt.-vé alakítsa – ahogy azt sokan mások is teszik – csakhogy ő egyéni vállalkozóként írta alá a 20 évre szóló koncessziót, és ő úgy tudja, nincs lehetőség a szerződés módosítására. Az pedig nem opció, hogy lemondanak a vasárnapi és ezzel a szombat éjszakai nyitva tartásról is, mert akkor lehúzhatják a rolót. Szerinte az egyéni vállalkozók számára diszkriminatív ez a törvény.

A vasárnapi boltstop miatt szorult helyzetbe kerül(het) az a hölgy, aki két élelmiszerboltját és melléjük egy-egy trafikját élettársával közösen üzemelteti (munkatársakkal persze), mert „a probléma az, hogy már csak egy szem nagymama van, aki kénytelen lesz dolgozni, ha csak az élettársam nem vesz feleségül. Egy 800 fős kis üdülőfaluban élünk, a havi adónkat sem tudjuk kitermelni, ha nem nyitunk ki vasárnap.” Eddig hétfőtől szombatig tartott a munkaidejük, szombat délben letették a munkát és a családnak éltek, amíg a kollégák örömmel mentek vasárnap dolgozni, mert az pluszbevételt jelentett nekik.

Banki hitelbírálat szombat késő este

Egy olvasónk egy pénzintézetnél dolgozik, ahol többek között áruhiteleket értékesítenek. Eddig vasárnap is szükség volt a munkájukra, akkor is hiteleket bíráltak. A bank garanciát vállal a 20 perces bírálati időre. Mivel vasárnap nem lesznek nyitva a boltok, ezért olvasónk munkarendje is igazodik az áruházakéhoz, így szombat késő este is hitelt kell majd bírálnia, mert megnövekedett a bolti forgalom – továbbra is 20 perc alatt. “A vasárnapi boltbezárás egy Isten verése. Hurrá.” – mondja.

A diákoknak sem jön be a vasárnapi zárva tartás és a hétköznapi hosszabbítás kombója: a Media Marktnál dolgozó egyetemi hallgató szerint a probléma azzal van, hogy “mivel központilag nincsenek még eldöntve a dolgok, előfordulhat, hogy elküldnek, vagy éppen többet várnak el (így is 20-30 órákat dolgozom), ami a tanulmányok mellett nem könnyű feladat”. Azt írja, "nagy a bizonytalanság és a felháborodás is, részemről legalábbis biztosan. Már csak azért is, mert korlátozzák a vásárlási lehetőségeket, ha valamire szükség lesz hirtelen, vasárnap már csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem lehet majd beszerezni. Egy munkanapot is elvettek tőlem, hisz diákként leginkább a hétvégeken tudok dolgozni. Emellett hétköznapokon még nagyobb hajtás lesz.”

Akiknek bejön a vasárnapi boltstop

Egy szegedi lakótelepi kicsi baromfiüzletben dolgozó asszony örül a vasárnapi szabadnapnak, ő úgy tapasztalta, hogy az utóbbi időben nem volt már vasárnaponként nagy forgalom, hiába szép az áru a boltjukban, a legtöbben már hét közepén az áruházak akcióiban olcsón bevásároltak. Az ő fizetése fix, így nem oszt, nem szoroz a vasárnap. Tudomása szerint a bolt tulajdonosa sem ideges, nem esik el nagy forgalomtól, mivel jószerivel azzal telt el a vasárnapi nyitva tartás, hogy kipakoltak, meg bepakoltak. Egyébként a tulajdonos több üzletet – közöttük piacit is – működtet, várakozásaik szerint ott behozzák a kis lakótelepi bolt vasárnapi zárva tartása miatti kiesést.

Hasonlóan higgadtan fogadja a szünnap hírét az újságot és kis ajándékokat árusító üzletben ülő idősebb asszony. Három órán keresztül volt nyitva az áruda vasárnaponként, azért a kicsi időért ugyanannyit pakolt, mint a hosszabb nyitva tartásért, a pénze neki is fix. „Így legalább pihenek.”

Aki mondja a frankót a plázákról

Egy dühöngő plázaalkalmazott monológja: "Számomra teljesen egyértelmű, miért hosszabbítják meg a plázák a nyitva tartást. Holott teljesen tisztában vannak a vezetőségeik is azzal, hogy a hétköznapokon ez semmilyen pluszbevételt nem fog hozni. A bérlők így majd nem kérhetik a bérleti díj csökkenését az egy nap kiesés miatt, hiszen ők lehetővé tették a hosszabbított nyitva tartást, hogy pótolják a kieső bevételt a kereskedők. Ha esetlegesen nem nyit ki az üzlet, majd mondhatják, hogy ők mindenben segíteni akarták az üzleteket, hogy ne legyen forgalomkiesés, de az üzlet nem tett meg mindent. Majdnem 10 évig kereskedőként is "harcoltam" eleget egy másik bevásárlóközponttal. Most alkalmazottként egyszerűen csak dühönghetek …"

Egy budai bevásárlóközpontban dolgozó inkább örül a vasárnapi zárva tartásnak, még akkor is, ha hétfőtől szombatig kötelezően egy órával többet lesznek nyitva. “Vasárnapi pótlékot sosem kaptam, ha dolgoztam vasárnap. Max papíron. (...) örülök, hogy lesz egy fix nap az életemben, amikor tudom, hogy otthon lehetek. Aki egy irodában/ hivatalban dolgozik hétfőtől péntekig, annak fogalma nincs arról, milyen az, hogy a hétvégén nem automatikusan szabad az ember. Néha azt sem tudjuk, milyen nap van. Nekünk eddig nem volt hétvége.”

“Nincs több nyaralás, nincs több kirándulás, nincs semmi”

Egy településen működik 4 élelmiszerbolt, közülük kettő jelentősebb, de nem azonos hálózat tagja. Az egyik alapterülete akkora, hogy a vasárnapi zárva tartással nem tudnak mit kezdeni, be kell zárniuk. (A törvény szerint a 200 négyzetméter alatti eladóterű bolt maradhatna nyitva, ha dolgozik a tulajdonos, illetve annak családtagja.) A másik hálózat kisebb boltjába – mert a működés nem a leggazdaságosabb, éppen, hogy kitermeli a kiadásokat, a vasárnapok kiesésével bizonyosan mínuszba kerülne a bolt – az új szabályozás miatt nemcsak a tulajdonos, hanem fia is kénytelen beállni és a felvágottat kimérni, szeletelni. “Három gyerek édesapja vagyok, a legnagyobb lányom 4 éves. Hétfőtől péntekig alig látom őket, de most már a vasárnap is dolgoznom kell. Plusz nincs több szabad hétvége, nincs több nyaralás, nincs több kirándulás, nincs semmi. Ráadásul kereskedelemmel nem foglalkoztam soha, azt sem tudom, mi merre hány méter. Valahogy az sem vigasztal, hogy többletbevételhez jut a bolt.”

“Heti hat napot dolgozom, de nem zavarna, ha vasárnap is be kellene jönnöm, főleg, ha bérpótlékot is kapnék, bár erről nem is álmodom, ez Magyarország” – mondja egy fővárosi, Móricz Zsigmond körtéri élelmiszerbolt dolgozója. Utal arra is, hiába foglalják törvénybe, hogy a vasárnapi munkavégzésért emelt bért kell fizetni, ő zsebbe kapja a fizetését, ami nem lenne több, mint a hét bármely napján.

Egy tíz boltot üzemeltető pékség dél-budai üzletében örülnének, ha továbbra is nyitva maradnának. „Úgy tudjuk, körülbelül 80 százalék az esélye, hogy nyitva marad továbbra is az üzlet, mert a tulaj testvére itt dolgozik, így törvényi akadálya nincsen” – mondja a 18 éves eladólány, akinek problémát okozna, ha kiesne a vasárnapi bér. „Heti hat napot dolgozunk, 9 és fél órában, 800 forintos órabérért. Ha a vasárnap kiesik, akkor elképzelhető, hogy elbocsátások is lesznek, vagy a kieső bevételt arányosan vonják le az alkalmazottak béréből, amit nem engedhetünk meg magunknak” – mondja a lány.

A budapesti Nyugati pályaudvar melletti nonstop bolt alkalmazottja szerint biztos nyitva lesznek, a környéken csak ez van éjjel nyitva. "Ez az ajtó 2012. júliusa óta addig volt csak zárva, amíg az aktuális boltos hátrament vizelni" – mondta.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elárulta a Tesco, mit tervez Magyarországon

Elárulta a Tesco, mit tervez Magyarországon

Kiderült: Magyarország kétezer milliárdot bukhat a következő EU-ciklusban

Kiderült: Magyarország kétezer milliárdot bukhat a következő EU-ciklusban

Újabb csontváz eshet ki a szekrényből a fővárosi cégek átvilágításánál

Újabb csontváz eshet ki a szekrényből a fővárosi cégek átvilágításánál

„A kultúra nem ráadás, a kultúra a lázadás”

„A kultúra nem ráadás, a kultúra a lázadás”

Ésik Sándor: Handó ment, a baj maradt

Ésik Sándor: Handó ment, a baj maradt

Nem akárhogy fog fotózni a Nokia új telefonja, ráadásul 5G-s is lesz

Nem akárhogy fog fotózni a Nokia új telefonja, ráadásul 5G-s is lesz