szerző:
Sztojcsev Iván

Sokan nem tudnak, mások egyenesen utálnak ügyeket intézni. Közülük kerülnek ki azok, akik kifizetnek inkább több tízezer forintot, hogy mások álljanak helyettük sorban. Akkor is, ha otthonról meg tudnák oldani az összes teendőjüket.

Sok minden jár az ember fejében aznap, amikor gyereke születik, de annál, hogy belevesse magát a bürokrácia labirintusába, egész biztosan vannak fontosabb gondolatai. Márpedig aki előre nem tájékozódik, mi mindent kell elintézni, hogy az újszülött megkapja minden papírját, könnyen hiheti azt, hogy több hivatal között ingázva, hosszú sorban állásokra kell felkészülnie. Az ő segítésükre szakosodtak azok, akik néhány tízezer forintért átvállalják az egyébként ingyenes hivatali ügyintézést.

Több budapesti kórházban már a szülészeten osztogatják a szórólapokat, amelyen azt hirdetik, ki tudja átvállalni a baba papírjainak ügyintézését. Elküldik a születési anyakönyvi kivonatot, a gyerek lakcímkártyáját, megszerzik az adóigazolványát és a taj-kártyát, de még a családtámogatások igénylésében is segítenek.

Ez nem olcsó: találtunk olyan céget, amely nagyjából 25 ezer forint körüli összegért segít beszerezni az összes hivatalos iratot. Olyat is, amelyik az igazolványok megszerzéséért egyenként 12400 forintot kért el, míg az összes család- és gyermeknevelési támogatásért 24800 forintot, vagyis összesen 62 ezer forint lehet a számla. Egy másik szolgáltató 18-20 ezer forintot kér egy-egy támogatás igényléséért, és 20 ezer forintot egy okmányirodai vagy kormányablakban tett ügyintézésért.

Képünk illusztráció
©

Mindezért egy fillért sem kellene fizetni, ha az ember saját maga állna neki, az iratok beszerzői azért kérnek el nagy pénzeket, mert kímélik a megrendelők idejét, energiáját. Az egyik ilyen cég egy munkatársa kérdésünkre azt mondta: leginkább egyedülálló anyák és nagycsaládosok keresik meg őket, vagyis olyanok, akiknek a gyerek megszületése után tényleg nehéz úgy szervezni az életet, hogy eljussanak ügyeket intézni.

A sok papír beszerzése egyébként nem bonyolult, csak le kell adni az adatokat a kórházban, egyszer elmenni az okmányirodába, majd várni a postát, és elküldeni néhány mailt.

  • A szülők és a gyerek adatait még a kórház egy ügyintézője felveszi és továbbítja az okmányirodának. Ez lehetséges a személyazonosító igazolványnál is, az újszülöttek esetében nem szükséges a személyes megjelenés az okmányirodában.
  • Tíz munkanappal később valamelyik szülőnek el kell mennie személyesen felvenni a születési anyakönyvi kivonatot az okmányirodába (nem a lakcím szerintibe, hanem ahhoz a kerülethez, ahol a kórház van), ugyanekkor adják oda a gyerek lakcímkártyáját is.
  • A taj-kártya és később az adókártya postán érkezik, ezeket is a kórházi bejelentés alapján küldik ki. Más feladat nincs, csak a taj-számot bejelenteni a kórháznak egy e-mailben.
  • Mivel a különféle családtámogatásokat a munkahelyen keresztül lehet igényelni, nekik kell még beküldeni a szükséges papírok másolatát, a többit ott intézik. Akinek nincs munkahelye, az ugyanezt a járási hivatalon keresztül intézheti.

De nem csak a gyerek születése után lehet átadni az ügyintézést. A legtöbb ezzel foglalkozó cég szinte minden olyan adminisztrációt átvállal, amihez az embernek nincs kedve sorban állni. Adókártyát, taj-kártyát felnőttek helyett is megszereznek, földhivatali ügyekben is segítséget kínálnak, de az autó papírjait is el lehet így intézni, egyedül azt nem vállalják, amelyhez személyes megjelenés szükséges, mivel fényképet készítenek, és ha az illető ehhez hozzájárul, ujjlenyomatáról is mintát vesznek. Akárcsak a gyerek születésekor, a tarifa általában 10-20 ezer forint között mozog ügyenként, ezen felül, ha van, ki kell fizetni az illetékeket. Ha több papírt kell megszerezni, több helyen adnak kedvezményeket.

Amikor például az esküvő után valaki felveszi a házastársa nevét, akkor lakcím-, taj- és adókártyát, valamint forgalmit is adnak neki az új nevére átírva, a négy ügyintézés egyes helyeken 25-30 ezer forintból kijön. És van az a kategóriája az ügyintézésnek, amikor nem is kell menni sehová: 2-5 ezer forintért lehet találni olyan szolgáltatásokat, hogy ha valaki nem tud értelmezni egy hivatalos levelet, akkor elmondják neki, miről próbálta értesíteni a hivatal.

15-20 ezer forintból el lehet intéztetni egy rokon halála utáni adminisztrációt is. Itt ráadásul elvben az idő is szorít: ha a haláleset nem kórházban (intézetben) történt, hanem otthon, a halál utáni első munkanapon a családtagoknak kell leadniuk az önkormányzat anyakönyvi osztályán a halottvizsgálati bizonyítványt, az elhunyt személyijét, lakcímkártyáját, születési anyakönyvi kivonatát, és ha van, akkor a házassági anyakönyvi kivonatát, vagy épp a válásáról szóló végzést. (Ha kórházban történt, a bejelentést az intézmény teszi meg, ám a papírokat akkor is a rendelkezésére kell bocsátani.)

Ha kicsúsznak a határidőből, annak a gyakorlatban nincs szankciója, ha pedig valamelyik papír nincs meg, azt az anyakönyvvezető hivatalból ki tudja kérni. De aki ezt nem tudja, az szívesen fizet az ügyintézésért - főleg akkor döntenek így, ha váratlan volt a halál, és nem volt a rokonoknak idejük felkészülni a teendőkre.

A legnagyobb baj az, hogy az embereknek semmit nem mondanak el arról előre, hogyan kell intézniük a hivatalos ügyeiket

– ezt már a kormányzati ügyfélvonal ügyintézője panaszolta, amikor felhívtuk a 1818-at, foglalják össze, milyen adminisztrációt kell egy születés vagy haláleset után elvégezni. Igaz ugyanakkor az is, hogy a magyar bürokráciában nem mindig könnyű eligazodni, de az alapvető papírok beszerzése már nem jár annyi bonyodalommal és sorban állással, mint 15-20 éve. Akkor különösen könnyű a helyzet, ha az embernek ügyfélkapus regisztrációja van. Itt nem csak a szükséges teendőkről lehet tájékozódni, de a kormányablakoknál és a legtöbb önkormányzatnál is lehet időpontot foglalni, akár több ügy egyidejű intézésére.

Képünk illusztráció
©

Ráadásul a legtöbb ügyben nem muszáj a személyes megjelenés, így az ügyintéző cég egy embere is elmehet a kormányablakhoz, miután kitöltette az ügyféllel a meghatalmazást. Vannak azért helyzetek, amikor nem lehet megúszni a személyes ügyintézést: személyi igazolványt, útlevelet, jogosítványt néhány ritka helyzettől eltekintve csakis saját magának kérhet az ember.

Kiemelt képünk illusztráció.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A pénzügyminiszter és a fideszes képviselők kihagyják a nyugdíjak késéséről szóló ülést

A pénzügyminiszter és a fideszes képviselők kihagyják a nyugdíjak késéséről szóló ülést

Nem kapta meg fizetését, markolóval esett neki az éppen elkészült szállodának az építőmunkás - videó

Nem kapta meg fizetését, markolóval esett neki az éppen elkészült szállodának az építőmunkás - videó

Megszületett Kovács Katalin második gyereke

Megszületett Kovács Katalin második gyereke

A nap videója: alig tartotta valami ennek a kamionnak a kerekét

A nap videója: alig tartotta valami ennek a kamionnak a kerekét

Új magyar alkalmazás készült, amellyel csereberélheti és el is adhatja megunt ruháit

Új magyar alkalmazás készült, amellyel csereberélheti és el is adhatja megunt ruháit

Itt a figyelmeztetés a fél országra: havazni fog

Itt a figyelmeztetés a fél országra: havazni fog