Roberta Metsola, az EP elnöke a ceremóniát megnyitva a következőket mondta: „A holokauszt emléknapján emlékezünk az emberiség ellen a múltban elkövetett bűncselekményekre, de emlékezünk a megszólalás fontosságára is. A sokféleségben egyesülve lépünk fel a holokauszt tagadói ellen, az összeesküvés mítoszokkal, a félretájékoztatással és minden olyan erőszakkal szemben, amelyek közösségeink tagjait célozzák meg”.

Margot Friedländer 1921-ben született Berlinben. 1943-ban édesanyját és fiútestvérét Auschwitzba deportálták, ahol mindkettőjüket megölték. 21 éves korában bujkálni kényszerült, de 1944-ben elfogták és a theresienstadti koncentrációs táborba szállították. A családjából egyedüliként élte túl a holokausztot. 1946-ban az Egyesült Államokba vándoroltak ki férjével, Adolph Friedländerrel, akivel Berlinben már ismerték egymást és Theresienstadtban találkoztak ismét. Margot Friedländer 2010-ben költözött vissza Berlinbe. Azóta is folyamatosan járja Németországot, és elsősorban iskolákban meséli el a történetét és azt, hogy mit tanult az élettől.

Az Európai Parlamentben most elmesélte egyik legszörnyűbb élményét: „1945 április végén többünket hívtak, hogy segítsük az újonnan érkezőkkel. Amikor marhavagonok hosszú szerelvényekkel érkeztek, nem tudtuk, hogy mi vár ránk. Amikor kinyíltak az ajtók, olyat tapasztaltam meg, amit soha nem fogok elfelejteni. A zsúfolt vagonból emberek zuhantak ki, emberek, akik már alig hasonlítottak az emberekre, volt, akit kilöktek, az élőket alig lehetett megkülönböztetni a holtaktól. A szemük beesett, csak az orruk csúcsosodott ki hegyesen az arcukból. És szinte mindenki csíkos rabruhát viselt, de valójában már csak rongyok takarták a testüket. Cipő helyett klumpaszerű lábbelit hordtak, sokan már csak egyet vagy egyet sem. Sokuknak az ödémától megdagadt a lába, míg mások csak csont és bőr voltak. Hirtelen valaki a karomba zuhant, egy ember volt, aki olyan gyenge volt, hogy a karomban kellett őt vinnem. Pehelykönnyű volt.”

Felidézte azt is, hogy a tábor felszabadítása után napokig – bár nem állt őr a kapuban – nem mertek kimenni, nem tudták elhinni, hogy ismét szabadok. Aztán egy nap váratlan dolog történt: „Hatalmas teherautók dobozokban és zsákokban élelmiszert hoztak, mindenellőtt rizst, hogy a betegek könnyű táplálékot kapjanak. Aztán történt valami, alig hittünk a szemünknek. Emberek érkeztek a táborba és a kabátjuk hátán egy nagy horogkereszt volt. Az oroszok felügyelete alatt most ők végezték azt a nehéz és piszkos munkát, amit korábban nekünk kellett. Ekkor értettem meg, hogy szabad vagyok. Az első gondolatom az volt, igen, van Isten” – mondta a túlélő.

Friedlander asszony felidézte azt az üzenetet is, amelyet a diákoknak fogalmaz meg előadásai során: „Miután 64 évet éltem Amerikában, visszatértem, hogy veletek beszélgessek. Hogy kezet fogjak veletek és hogy megkérjelek benneteket, hogy ezentúl ti legyetek a történelem tanúi, hiszen mi már nem lehetünk azok sokáig. Mindez értetek van. Emberek legyetek. Emberek tették ezt emberekkel, mert nem látták meg bennük az embert. Nem lehet mindenkit szeretni, de mindenki tiszteletet érdemel. Nincs keresztény vér, nincs zsidó vér, nincs muszlim vér. Csak emberi vér van. Mind egyformák vagyunk.”

Felszólalt Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a holokauszt európai tragédia, és elképzelhetetlen bűncselekményeket követtek el európai földön. „Mindannyian különleges felelősséggel és különleges kötelességgel rendelkezünk. És ennek az emléknek mindannyian őrzői vagyunk” – mondta, kiemelve, hogy Európa a zsidók hazája, és az európai demokrácia védelme az antiszemitizmus elleni harcot jelenti.

Friedländer asszony vallomására adott válaszában Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a következőket mondta: „Az Unió, amit fel akarunk építeni, egy olyan hely, ahol mindenki az lehet, aki lenni szeretne. Egy hely, ahol egy zsidó nő, mint Simone Veil, a holokauszt túlélője, felemelkedhet ennek a büszke Európai Parlamentnek az elnökévé, ahol mindenkit ugyanazok a jogok illetnek meg, és mindenkit ugyanolyan méltósággal kezelnek.”

A megemlékezés egyperces néma csenddel zárult a holokauszt áldozatainak tiszteletére. Az eseményen a magyar gitárművész, Snétberger Ferenc is fellépett.