Ahol megállt az idő © Lőrincz Zsolt

A történelmi városközpontban, a Parione negyedben, a Tiberistől keletre járunk. A tér közepén a filozófus Giordano Bruno 1889-ben állított emlékműve. A ma oly életvidám tér egykor kivégzések gyászos helyszíne volt; itt égették meg az eretneknek ítélt filozófust is 1600 február 17-én. A közelben - bár ez már egy másik tér - magasodik a gyönyörű, reneszánsz Farnese-palota, ahol a Tosca második felvonása játszódik.

A Campo dei Fiorira 1869-ben költöztették át a virágpiacot a közeli Piazza Navonáról. A városlakók emlékezete szerint a mai nevét is ekkor kapta a kis tér. Pedig egykor valóban virágmező terült el itt, mielőtt a rómaiak a középkorban idetelepítették a lópiacot.

A virágokhoz manapság már nem sok köze van a térnek, csak két-három stand emlékeztet a piac eredetére. Viszont van itt minden mi szem-szájnak ingere (szombat kivételével, mert akkor zárva van). Főleg zöldségek és gyümölcsök, halak és egyéb tengeri herkentyűk. Ez Róma egyik legfontosabb piaca, ahol főként a környékbeli őstermelők kínálják friss termékeiket. A piac másik részén, a szuveníreseknél ott van egész Róma kicsiben. Másutt mode Italy, azaz ruhák, táskák, kalapok és mindenféle kiegészítők. 

Ha késő délután érkezünk a Campóra, úgy gondolhatnánk, hogy ez az egyik legjelentéktelenebb tér. Ráadásul egy olyan városban, ahol lépten-nyomon templomba botlunk, ez talán az egyetlen tér, ahol nem magasodik Isten háza. Ha azonban reggel vagy a délelőtti órákban, azaz a piac idején járunk itt, Róma egyik legváltozatosabb, legélettelibb és legnyüzsgőbb szegletét ismerhetjük meg, ami sokkal emberibb, mint a közeli, de inkább díszletnek tűnő Navona.

Azért virág is akad © Lőrincz Zsolt

Olyan, mint egy kisváros főtere, ahol megállt az idő. A környékbeliek naponta megfordulnak itt, mindenkit név szerint ismernek, el-elbeszélgetnek a kofákkal és egymással. Újságra, „modern” médiára szinte nincs is szükségük, hiszen a hírek egy szempillantás alatt elterjednek - úgy, mint akár ezer évvel ezelőtt. Az árusoknak mindig van egy jó szavuk a turistákhoz is. Nem csak eladni akarnak. Szíves szóval kínálnak, barátságosak, kedvesek, türelmesek. Ha szeretnénk csak úgy belekóstolni valamibe, megízlelni a szemet gyönyörködtető portékájukat, nyugodtan megtehetjük - persze azért kérjünk rá engedélyt. Nem beszéljük a nyelvet? Semmi gond, ők is kézzel-lábbal magyaráznak, tegyük mi is ezt.

Ha elfáradunk, megszomjazunk, megéhezünk, leülhetünk a teret övező éttermek, pizzériák, kávézók vagy trattoriák valamelyikének teraszára. Ha másért nem, hát egy igazi, méregerős olasz kávéra. A rómaiak úgy tartják, az 1800-as évek végén született meg az eszpresszó. Egy kávézó tulajdonosának támadt az ötlete, hogy kicsi adag, de erős kávét főzött, amit a lendületes taljánok gyorsan felhajthattak s rohanhattak tovább. A ráérős nézelődök persze inkább kapucsínót szoktak kérni, és ha ezt déltájt vagy délután tesszük, rögtön kiderül, hogy turisták vagyunk. A rómaiak ezt a kávéfajtát csak reggel szokták fogyasztani.