Az étteremkritikus munkájáról az olvasók nagy részében az a kép él, hogy ennél könnyebb és kellemesebb feladat a világon nem létezhet. Hiszen az a dolga, hogy egyen, kiszolgáltassa magát a világ legdrágább éttermeiben. Mindegyikről ír néhány sort, és máris újrakezdheti az élvezeteket egy újabb luxusetetőben. Hiszen az étteremkritikusnak hatalma van, a poziciójából adódóan tévedhetetlen, mindig igaza van és felette áll mindennek. Nyilván akad olyan étteremkritikus, aki így vagy  hasonlóan éli meg  és értékeli a munkáját, de Ruth Reichl egészen biztosan nem tartozik közéjük.

Az Egy álruhás étteremkritikus titkos élete című könyv már az első lapokon heves parázással kezdődik Reichl részéről. Vajon elég jó ő ahhoz, hogy a New York Times-nak dolgozzon és egyetlen csillag megvonásával a csődbe taszítson vendéglőket? A lap vezetősége mindenesetre megfelelőnek gondolja és alkalmazza. Aztán, megdöbbentő módon, Reichl hat éves new yorki uralkodása alatt sem száll el magától, képes megmaradni kétkedőnek, nem csak az éttermekkel, de saját személyével kapcsolatban is. Ez az őszinteség, az állandó kérdezés és kutatás az, ami igazán hitelessé teszi a szerzőt és mondandóját. Ettől még persze lehetne akár rossz,unalmas is a könyv, de nem az.

Mert Reichl nem csak szenvedélyesen rajong az étel szinte minden formájáért, de képes arra is, hogy ez az imádatot szórakoztató szövegbe öntse és átadja az olvasónak. Néha már szinte szentimentálisan   szerelmes leírásokon keresztül tapasztalhatjuk meg az amerikai metropolisz legjobb, vagy annak tartott, éttermeinek különlegességeit. Bár hamar visszarángat a földre a legsötétebb kétségek, a munkahelyi intrikák és a magánéleti problémák bemutatása. A történet rendelkezik egyfajta, nem kis  izgalmi tényezővel is, hiszen az álruhák váltogatása, az újabb és újabb hamis személyiségek felépítése krimibe illő. De végül csak az igazi Ruth Reichl-re emlékezünk majd.

A sokféle összetevő ellenére Reichl szövege képes kellemes egészet alkotni. Számunkra csak a receptek tűntek kakukktojásnak, bár nyilván sokan üdvözlik majd egynémely fogás  házi elkészítésének lehetőséget. Amikor a gasztronómiáról már szinte vallásos áhitattal beszélünk, valahogy furcsán hat a prózai és hétköznapi “végy három tojást”.

Jó lenne valamit kiemelni az Egy álruhás étteremkritikus titkos életéből, amitől igazán vonzóvá válhatna minden olvasónak, de lehetetlenség, annyira egyenleteses elbűvölő és magával ragadó. Talán az előbbi videóból, amelyben Ruth Reichl, aki jelenleg a népszerű Gourmet magazin főszerkesztője, a parmezán csodáiról magyaráz, átjön, mire gondoltunk.