Mert legyen bármilyen jó is egy ötlet, ha a megvalósítás kritikán aluli, akkor az arra költött minden forint kidobott pénz. Az arra fordított munka felesleges erőlködés. Az ötlet kitűnő: csináljunk egy regionális gasztronómiai kalauzt! A megvalósítás…, nos lássuk.

A 104 oldalas könyvecskében „benne van az anyag”: keménytáblás borító, műnyomó papír belív. A borítón (harmatos Photoshop munka) egy vágódeszka, amelyen Békés megye rajzolódik ki, a városokat kis paradicsomok jelzik, amik cseresznye-méretűre zsugorodnak a túl méretes paprikák és vöröshagymák mellett. Plusz egy félig felkarikázott kolbász, ami valahogy már nem fért fel a vágódeszkára, és emiatt félig a levegőben lóg. De egye fene ezt a kisebb esztétikai ficamot, lényeg a tartalom!

A szokásos protokoll-bevezetők után (mindenkit meg kell szólaltatni, aki támogatást adott a könyvhöz), következik a Békés Megyei Gasztronómiai Team hatoldalas bemutatkozása. Ők azok, akik a 2008-as erfurti szakács- és cukrászolimpián mindannyian érmesek lettek, és a könyvben szereplő éttermeket kiválasztották, garantálva, hogy azokban jót fogunk kapni, és jól fogunk lakni.

Az előjáték utolsó mozzanata a könyv megjelenését követően a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnökévé választott Prohászka Béla, Venesz-díjas mesterszakács invitálása „Gasztronómiába”, ahova még egy kis játékra is meghív bennünket: „Ha járják a megye éttermeit, vendéglátóhelyeit, vigyék magukkal ezt a könyvet. Hasonlítsák össze az étteremben kapott helyi specialitást vagy menüsort azzal, amit a kiadványban találnak. Egyezniük kell. Ha nem, sapkát, csillagot veszíthet az étterem.”

Mivel elég lassú felfogású vagyok, kettőt is lapozok, amikor szöget üt a fejembe az előző felszólítás lényege: egy évig nem változhat a menü, különben büntetést kap az étterem? De hol van akkor a szezonalitás és a regionalitás, aminek ha másban nem is, legalább a menüben jelentkeznie kellene még a legeldugottabb helyen is! Amikor idáig jutok, már olvasom is: „Menüajánlat: eperkrémleves, Békési fatányéros, Tiramisu cappuccino öntettel.”

Eperkrémleves télen? Miből készítik télen az eperkrémlevest? Mirelitből? És a tiramisu, mint Békés megyei specialitás? De ekkor még nincs vége. Ugyanitt a helyi különlegesség, a Békési ízkavalkád névre hallgató fogás. Ami nem más, mint juhtúróval töltött gombafejek rántva, trappista sajttal és csabai vastag kolbásszal töltött karajszeletek – szintén rántva. Mindez steakburgonyára, és az arra halmozott (hadd ázzon el a krumpli!) párolt kerti javakra (paprika, paradicsom, uborka, fejes káposzta) tornyozva. Tetejébe pedig díszítésként az elmaradhatatlan, felpöndörödő héjú paradicsomgerezd és a paprikakarika. Mellé vegyes idénysalátát álmodott még a séf. A megadott receptben pedig olyan hozzávalók szerepelnek, mint delikát, húspuhító és grillpác. Ennek az ételnek a tankönyvekben lenne a helye – a Mit és hogyan NE! – című fejezetben.

Nincs kegyelem a továbbiakban sem: a húsz étterem felében pörköltféleség, bundázott hús, halászlé és vegyestál-jellegű fogás a specialitás. Az éttermi desszertek hűen tükrözik az amúgy is siralmas magyarországi helyzetet, többnyire palacsintát, somlóit, gesztenyepürét és rétest kínálnak. Mindössze két étterem kínálatában lelhetők fel hangsúlyosabban tájjellegű fogások, az egyikben hargitai, a másikban pedig szlovák fogások. Az meg ugye nem Békés megye.

Mindent összevetve, óriási lehetőség maradt kihasználatlanul. A felsorolt éttermek – kínálatukat tekintve – az ország bármely szegletében lehetnének, a tájjelleg nemigen fedezhető fel bennük, legalábbis a kalauz alapján. Sokkal hasznosabb a könyvecske második fele, ami a megye turisztikai látványosságait igyekszik bemutatni, pár napos túraútvonalakat javasolva.

Amit nagyon hiányolok: a megye, a tájegység jellemző termékeinek, kézműves és bioélelmiszer-termelőinek bemutatása. Piacok és olyan más beszerzési helyek felsorolása, ahol a nem ipari élelmiszergyártók termékeihez lehet hozzájutni. Ha néhány csabai kolbász őstermelő neve és elérhetősége szerepel a kiadványban, miért nem lehetett ugyanezt megtenni például sajtkészítőkkel, pékekkel is?

A könyv végére marad a bosszúság, a hiányérzet és a halvány remény: legközelebb több odafigyeléssel és munkával sikerül kevésbé összecsapott, igazi gasztronómiai kalauzt készíteni!