Izgatottan készülődtem. Azt sem tudtam mit, s hogyan aggassak magamra és századszorra ellenőriztem , hogy megvan-e minden, amit vinni akarok. Újra meg újra visszafordultam, kipakoltam, berakodtam. Nem ismertem magamra, nem jellemző rám a hosszas készülődés: hiába készítettek fel gondosan tiszteletbeli romává fogadó „testvéreim” az eseményre, mégis volt bennem valami, valami olyan érzés, amit nem lehetett megfogalmazni. Nagy nehezen elindultam. A hatalmas sátorhoz érkezve olyan intenzíven hatott rám a hatalmas sürgés-forgás, a tobzódó, csak rájuk jellemző színorgia, mint még soha, pedig elégszer megfordultam már közöttük. Vártak, szaladtak elém.

Vőfélyek rohantak ki fogadásomra, hangosan üdvözöltek. Kezembe azonnal poharat nyomtak, már töltötték is a bort. A szívem fölé kis kitűzőt kaptam, ami csak a meghívottakat illette meg, s köztük engem, az egyedüli „parasztot“. Ahogy így sürögtek- forogtak a vőfélyek, a szívük fölé tűzött hosszú színes szalagjaikba hol én, hol ők tekeredtek bele. Gyorsan történt az egész, és miután elkészültek a feldíszítésemmel, valaki „tuss”-t kiáltott. A zenészek húzták, egyesek felálltak és összeverték a kanalaikat, a többiek felemelték poharukat. Így köszöntöttek.

Színes forgatag. Hagyományos, sátoros © Varjú Katalin

A sátorba csak ezután léphettem be, ahol bár formálisan de azonnal le is ellenőrizte kis kitűzőmet az ezzel a feladattal megbízott phral (fiútestvér). „Gadzsiskodni itt nem lehet!” – megjegyzéssel.

Életemben először volt meghívásom igazi hagyományos, sátoros, cigány esküvőre. Az egész ceremónia a megboldogult vajda és a fiatalok még élő nagyanyja hetven évvel azelőtti esküvőjének rendje szerint zajlott. Minden ugyanúgy, csak új szereplőkkel, más környezetben. Az egykori vajda unokái esküdtek. Nem tévedtem el, első unokatestvérek. Ebben a nemzetségben ez mindig is így volt, így van és így lesz. A „tisztavérűség” megőrzése és a lovak (a vagyon) miatt van ez így. Rokoncia ide vagy oda, mindenki ép és egészséges – sokak csodálatára.

A nagy sátorban U alakban voltak az asztalok elrendezve. Az U bejárat felől nyitott, jobb oldali szárán a nők és a kisgyerekek,a bal oldali szárán a férfiak és a fiatal fiúk ülhettek. Nem csak az étkezés alatt, hanem ez mindvégig így volt. Az U kanyarulata az ifjú pár helye volt. Az ülésrend fontosságáról már tudtam egy s mást egyéb nagy összejöveteleiken való megfigyeléseim alapján. Most értettem meg a rend általuk ki nem mondott lényegét. Minden a létező Öregek Tanácsa által előírt szabályok szerint kellett legyen, aminek betartására engem is többször figyelmeztettek. Nem betartása esetén kiutasítás járt bárkinek. Én így nem ülhettem közéjük, mint azt máskor már megtehettem. Nem ehettem velük, külön kijelölt helyet kaptam a konyhában.

Bizony mindenütt voltak felügyelők és szükség esetére felkért „kidobó legények”. Nagyon óvatosak, körültekintőek voltak. Kiéreztem, milyen fontos feladat ez. Férfi csak intim helyzetben ülhet nő mellé, és ez nem fordulhatott elő most társaságban. Filmeznem, fényképeznem is csak azt lehetett amit megengedtek, nem állhattam fel székre vagy padra, pedig azelőtt már megkaptam az ilyen kiváltságokat is, mikor – természetesen engedéllyel – megörökítettem valamit.

Az előre nedvesített asztalokra – hogy szépen odatapadjanak – gondosan kiválasztott, fehér alapon piros, kék, zöld és sárga pöttyös terítő került. A színeknek fontos szerepe van. A vőfélyek szalagjai és a sátor dekorációja ugyanezeket a színeket hozta. A piros az élet és a vidámság, a kék a szabadság és a halhatatlanság, a zöld az érettség és a hűség színe, valamint a természeté, amely a táplálékot biztosítja. A sárga meg az elengedhetetlen napsugarat és az aranyat azaz a gazdagságot volt hivatott képviselni. A körforgást, a természet rendjét a pöttyök szimbolizálták az abroszokon. Mert úgy kell annak lenni! A sátor tetejéről ívesen lógtak le a szintén piros, kék, zöld és sárga szalagok, de még a legközelebbi ház is ebben a díszben pompázott.

Senki nem dülöngélt... © Varjú Katalin

Az esküvőre hívott vendégek már a kora délutáni óráktól érkeztek. Az asztalok rogyásig rakva borosüvegekkel, üdítőkkel és vízzel. Pálinkát, sört nem lehetett látni. Egy félreeső asztalra és az alá kerültek a nyakukon piros (!) szalaggal feldíszített pezsgősüvegek is, amit a vendégek hoztak. Éjfélig csak bort ittak. A pezsgők akkor kerültek elő, amikor bejelentették a közelgő menyasszonytáncot. Egyidejűleg el is tűntek a borosüvegek. Egyetlen ember sem dülöngélt, állítólag az ital és étel jó fogyasztási sorrendjének köszönhetően. Isteni finom, csípős tyúkpörkölt meg szaftos pecsenye került az asztalokra, kenyérrel és uborkasalátával. Köretet nem szolgáltak fel. Süteményt vagy tortát elvétve hozott ki valaki, inkább csak a gyerekek kedvéért, de ők sem ették. Inkább kenyeret majszoltak.

A pálinkát csak akkor vették elő, mikor a vendégsereg már reggel elvonult, és egy asztalhoz ült maga a két nagy család, hogy a lakodalmi ünnepség az immáron másnapi ebéddel érjen véget. Minden mozzanatnak megvolt a hogyanja és miértje. Minden köszöntő, megható és költőies volt. Tósztok a jó egészségre, örömre és gyermekáldásra. Titkok a nagy Devlától (Isten), az ő emberek szája által küldött üzenetei, áldásai. Mindezt a helyiek által használt oláh cigány nyelven. Igazán felejthetetlen élmény volt ott lennem.

Ünnepi ököruszály leves

A darabolt ökörfarkat vegyes zöldséggel, hagymával, fokhagymával, kevés köménymaggal, szemes borssal, egy kávéskanálnyi cukorral és sóval lepirítják. Egy kevés cseresznyepaprika is jöhet hozzá, szeretik a csípős ízeket. Amikor már az ökörfarokkal együtt dinsztelt zöldség barna színt kap, vízzel felengedik és egy kevés fehérbort is öntenek hozzá. Jól kiforralják, majd a levet leszűrik és konyakot töltenek hozzá. A csontról villával leszedett húst ehhez a léhez adják és forrón tálalják.

Tyúkpörkölt

A tyúkot szokásos módon feldarabolják. A tyúk zsírját kisütik és ezen dinsztelik meg a kockára vágott hagymát. A tyúkot – kivéve a máját – ráteszik, felöntik vízzel és sózzák, borsozzák, esetleg köménnyel is ízesítik. Körülbelül két órát főzik és közben mindig öntenek alá kevés vizet, hogy oda ne égjen. Ha a hús megpuhult hozzáteszik a májat és zsírjára főzik. A legvégén megszórják pirospaprikával, ami a zsíron feloldódva leszivárog az edény aljáig. Más alkalommal köretet is adnak hozzá, legszívesebben túrós csuszát.

Pecsenyehús

A tepsibe lerakott karajt, lapockát forró zsírral meglocsolják, majd mindkét oldalán pirosra sütik. Felöntik vízzel, és puhára párolják. Jellemzően csak sóval és köménnyel ízesítik.