A rendszerváltást is túlélve a legutóbbi időkig a környék mindenkori hivatalnokainak, nyugdíjasainak, diákjainak, sör- és házias konyha-mazochistáinak törzshelye volt. Elsőre ugyanis úgy tűnhetett, hogy a magukat direkt rosszul érezni akarók jártak ide: nem volt előtér-ruhatár, viszont zsúfoltság és jó vastag ételszag igen. Aztán hamar kiderült, hogy inkább afféle hedonisták. Akiket bevonzott a mindig frissen csapolt sör, a sűrű csorba leves, a nem darált, hanem ahogy kell, apróra vagdalt húsokból gyúrt, fűszeres kolbász, a csevapcsicsa, a tenyérnyi pljeskavica és raznyica, amit autentikus ajvárba lehetett tunkolni. S persze volt mindig főzelék meg a vendéglős városszerte egyik legjobb halászleve. A lambériára aggatott művirágok alatt igazi mosoly. Magányosság kizárva, mert az ismeretlen ismerősökkel való trécselés valahogy magától jött.

A Szerb Vendéglő neve a jóval  több mint harminc év alatt eggyé forrt Leányvári József vendéglősével. Amikor röpke esztendőkkel az ezredforduló után nyugdíjba ment, még került új tulajdonos, üzletvezető. Megváltoztatta azt, ami már valóban megérett a változásra. Lett elszívó, légkondicionáló, pasztell színek, nemdohányzás, teraszosodás pár összecsukható asztallal, székkel, no meg nemzetközi-magyar-szerb-kóser választék. Ám hiába, a legújabb idők zord körúti szele kifújta a Szerbet a Lipótvárosból, és mára bezárt.

Archív felvétel. Hedonisták tanyája

A Szerb – csak így nevezték – annak a korszaknak volt a szülötte, amikor Budapesten sorra nyíltak a baráti szocialista országok konyháit reprezentáló éttermek: a Korcsma Polska, a Raabe Diele, a Bukarest, a Bajkál, hogy csak a legnevezetesebbeket említsem. A Szerb ezekkel szemben inkább egy óbudai kisvendéglőre hajazott, ami tévedésből az Új- és régi Lipótváros határára került. A pult felett sokáig ott díszelgett egy valamikori kármentő maradványa. Az étlap is sok tekintetben emlékeztetett a kockás terítős kisvendéglőkére, a lényeg azonban a szerb konyha ételeinek választéka volt.

A rendszerváltozás előtt sokáig jugoszláv söröket csapoltak: Jelen Pivot és BIP-et – ez a belgrádi sörgyár nevéből összerakott mozaikszó – később, mikor felváltotta őket a Gösser és a Dreher, senki nem hullatott könnyet hiányuk miatt. Annál inkább a Szerb bezárása okán. Kesergés helyett azonban álljon itt eleven emlékként a csevapcsicsa, ami otthon elkészítve segít felidézni a szerb konyha ízeit. Ja, és még valami: ha valaki mostanság hívja a még minden éttermes site-on jelen lévő vendéglő telefonszámát, imigyen szól az automata: a hívott szám az előfizető kívánságára átmenetileg nem kapcsolható. Lehet, hogy egyszer megyünk még koccintani, falatozni a Szerb vendéglőbe?

Csevapcsicsa

Nemcsak a szerb, de a horvát, a görög és a bolgár konyhából is jól ismert a csevapcsicsa, vagy ahogy Romániában nevezik, a mititei. Tulajdonképpen igen apróra vagdalt  sertés- és marhahúsból, kevés tört fokhagymával, só és bors fűszerezéssel, pici kolbászkákra formált étek, amelyet platnin, tárcsán, grillen, végső esetben sütőben vagy serpenyőben sütnek. Nem kell túlsütni, akkor jó, ha épp csak átsül. A csevapcsicsához a mi fasírtunktól eltérően sem tojást, sem vöröshagymát nem adnak. Fogyasztható előételként, ekkor apróra vágott hagymát vagy ajvárt adnak mellé, de körettel tálalva akár főételként is asztalra tehető. Igaz, minden szomszédságban kicsit másképpen készítik, különbözik a fűszerezése, készülhet még többfajta húsból és ezek – birka, marha, sertés – összetétele, aránya változó.

Csevapcsicsa recept 1.

1 kg marhahús, 50 dkg vöröshagyma, 1 szárított csípős paprika (őrölve vagy összetörve), só, olaj a kenéshez.

A húst türelmesen és precízen egészen apró kockákra vágjuk, de ha megsajnáljuk magunkat, vagy csak az új idők, új szelek jegyében modernizálunk, akkor nagylukú darálón ledaráljuk, jól meggyúrjuk és 10-12 óráig hideg helyen állni hagyjuk. Ezután egy kisebb lukú darálón ismét ledaráljuk, ezúttal apróbbra. Hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, a megtört csípős paprikát, a sót. Jól összegyúrjuk, és hideg helyen megint csak 1-2 órát állni hagyjuk. A húsból rudacskákat formálunk, kiolajazott serpenyőben eleinte erős tűzön, majd mérsékelten sütjük. A sütés ideje alatt forgatjuk és olajjal kenegetjük. Túlsütni nem szabad, akkor kívánatos az állaga, ha szép rózsaszínes-pirosas kérget kap. Ajvárrral kínáljuk.

Csevapcsicsa 2.

© Aréna 2000 kiadó

Fele-fele arányban marha- és birkahús (a birkát helyettesíthetjük sertéshússal is), só, bors, zúzott fokhagyma, szódabikarbóna.

A ledarált húst, sóval, borssal, zúzott fokhagymával és egy kevés szódabikarbónával összedolgozzuk, ujjnyi rudakká, formázzuk és egy előkészített roston egyenletesen pirosra sütjük. Karikára vágott, enyhén sózott lilahagymát adunk hozzá.
 
Csevapcsicsa 3.

60 dkg sertés-, 20 dkg borjú- és 20 deka birkahús

A húsokat finom lyukú darálón ledaráljuk, sóval, őrölt borssal, fokhagymával ízesítjük, és a kolbásztöltelékhez hasonló módon jó alaposan összekeverjük. Ezt a masszát egy napig állni hagyjuk, majd hüvelykujjnyi rudacskákra formázzuk. Legjobb faszénparázs fölött sütni, de ennek híján szalonnával lezsírozott öntöttvas sütőlapon is megsütjük.
 
Ajvár

Szerb szomszédainknak a lecsóhoz hasonlítható étele. Legfontosabb, hogy mivel szinte minden háztartásban készítik, receptjeinek sokasága megszámlálhatatlan. Alapvető összetevői: a paprika, a paradicsom, a padlizsán és a fokhagyma (padlizsánt nem mindig használnak). Elkészítését – mivel mindenki másképp csinálja – legfeljebb körvonalazni tudjuk.  A megsütött paprikát, paradicsomot és esetleg a padlizsánt meghámozzák és ledarálják, olajon, zúzott fokhagymával, sóval addig főzik, míg egészen besűrűsödik. Ezután dunsztolják.  Különféle húsokhoz adják, de vajas kenyérre kenve is isteni finom.