Talán soha nem volt ennyire trendi a gasztronómia. Úgy, hogy még a legfennköltebb  antikváriusok is beadták a derekukat, s nem hogy szégyenkezve dugdosnák, de egyenesen a kirakatba teszik a még fellelhető, régebbi gasztro opuszokat. Így, szerencsére újra hozzáférhető egy, máig is egyedülálló antológia, a Friss irodalmi húsok.

Éppen tíz éve spájzoljuk, éppen ideje felmelegíteni. Anno nem találkoztunk olyan folyóirattal – a magát bevallottan irodalminak besoroló Malátán kívül –, amely a receptek és borbírálatok mellett, igazi irodalmat is közölt volna (manapság is inkább kivételnek számít). Pedig, hogy Ficsku Pált idézzem: „az evésnél egy fontosabb dolog van az emberi életben: az evésről való beszéd.” Mint azt Cserna-Szabó Andrástól megtudtuk, a Friss Irodalmi Húsok novellasorozat ötlete a 2000-es év elején merült fel a Magyar Konyha szerkesztőségében: – Ekkor jutott eszünkbe: kérjünk fel fiatal magyar írókat arra, írják meg az ételekhez, italokhoz, főzéshez, vendéglőkhöz fűződő kapcsolatukat. Az ötlet megvalósult és a folyóirat egy éven keresztül közölte 24 fiatal magyar író gasztro novelláit. Azzal a nem titkolt céllal, hogy újabb lendületet adjon a magyar irodalomban amúgy klasszikus, értékes múlttal rendelkező gasztronómiai prózának."

Azaz a múlt szép volt. A legnagyobb klasszikusnak számító Krúdy mellett, írók sokasága írt a témában, talán elég, ha csak Tömörkény István, Bródy Sándor vagy Kosztolányi Dezső nevét említjük. A fejlett szocializmus éveiben – talán nem véletlen – vajmi kevés írás tárgya volt a téma, és az első, nagy összefoglaló műre, A királynő főztjétől, a pincér lábáig címűre 1999-ig kellett várni. A kötetet, amelyben mint az alcíméből is kiderül 101 magyar író tálal, –– Janus Pannoniustól, Bächer Ivánig – Alexander Brody és Neményi Zsolt állították össze öt évszázad írásaiból. Van is ebben minden, mint a Fradi kolbászban, vers, regényrészlet, novella és újságcikk. Mindenképp tiszteletreméltó munka, forrásanyagként nélkülözhetetlen.

A Friss Irodalmi Húsok egy egészen más kategória. A felkért szerzők mindegyike – a folyóirat szabta szűk terjedelmi határok között – egy-egy receptet adott közre, melyhez megírta annak igaz történetét is. „Úgy tartják, egy férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út. Hősünk azt gondolja, mivel a nemek harcában egyenlő felek vesznek részt, a fenti tétel fordítva is igaz”  – vezeti be Balogh Tamás, Hal égszínkék szemekkel című írását, amely egyben a kötet első darabja. Ha ez így, ebben a formában nem is bizonyosodik be, a történetek mindenképp igazolják, hogy az evéshez való viszony mennyire behatárolja és meghatározza a férfi és a nő viszonyát. A  Radó-szelet titka egy bátortalan szerelmi vallomás. A Vacsora New Yorkban tanulsága: ha a nő csábítani akar, ne kozmálja oda a sáfrányos csirkét. A Leányfogó slambucé, hogy nem mindig a főzés tudománya vezet a leányszívek meghódításához. A Gyorsétterem, gyors szakítás pedig elárulja, hogy hol érdemes szakítani.

A „főzés az egyik legnemesebb emberi tudomány, komoly bátorság, ihlet, koncentrációs képesség és kreativitás szükségeltetik, hozzá” – írja teljes egyetértésünket bírva Peer Krisztián. S hogy  e tudomány művelésére alkalmatosabbak- e a férfiak, mint a nők, az valószínűleg örök kérdés marad. Mindenesetre ez a halászlé esetében nem képezheti vita tárgyát, ahogy Benedek Szabolcs is bizonyítja a tételt Élő Tisza című írásában.

És még sorolhatnánk a tanulságos vagy szórakoztató írásokat a képviselő fánk igaz történetéről, a nagymama főztjéről, a kukoricakonzervről, az örömpörköltről, sőt a székely pizzáról.  Nemcsak, hogy a pontos leírásoknak köszönhetően a 24 recept bármelyike könnyedén elkészíthető, de közben „minden titkok” tudói leszünk, és jól szórakozunk. Kár, hogy mostanáig nem készültek újabb, friss irodalmi húsok  – ha mégis feltétlen értesítsenek bennünket!