Jamie Oliver többször kinyilatkoztatta, hogy mennyire szeretné, ha olasznak született volna. Évekkel ezelőtt egy jól marketingelt gasztrotúrát szervezett magának, ahol is – a nagy csizmát keresztül-kasul bebarangolva – felfedezte az olasz ételkészítési tradíciókat, a tésztadagasztást, a pizzakészítést, a pármai sonka érlelésének fortélyait stb. Tapasztalataiból – a tévéfilmek és könyvek mellett – egy étteremlánc ötlete született, amelyet a sztárszakács egyszerűen csak Jamie's Italiannak nevezett el. A lánc tagjait ma már egyre több angol városban fellelhetjük. Jamie szerint jellemző rájuk az olasz trattoriák vagy tavernák (olcsóbb éttermek) hangulata, ahol „egyszerű, de ízletes olasz ételeket és italokat élvezhetünk, elérhető árakon”.

Ebben a hiszemben látogattuk meg a Jamie's Italian Reading városában működő egységét. Az étterem a belváros bevásárlóközpontja mellett, a Kennet folyó partján helyezkedik el, egy kör alakú épületben, több másik vendéglő szomszédságában. A konkurencia jelenléte meg is látszik a helyen, hiszen szombat délután van, de alig egy-két vendég lézeng a földszinten, pedig alapvetően éppen késői ebéd vagy korai vacsora elköltésére a legalkalmasabb. A kétemeletes helyiség alsó szintje (a felsőt nem láttuk) zöld műanyag székekkel és kerek asztalokkal a piaci étkezdék hangulatát idézi, csakúgy, mint a plafonról lógó füstölt sonkák, paradicsomfüzérek és a szárított paprikák látványa. A főpincér büszkén ecseteli, hogy minden zöldség- és húsdekoráció eredeti (csakúgy, mint az előtérben porosodó tésztaféle), ami azt jelenti, hogy körülbelül 6500 fontot (több mint 200 ezer forint) költött Jamie, hogy a piaci hangulat adott legyen. Mi titokban azt kívánjuk, hogy bár ezt a pénzt a hely hangulatosabb kialakítására szánta volna, mert az atmoszféra egy kicsit barátságtalan. A csupasz padló, a kör alakú helyiség és az óriási ablakok az emberben olyan érzést keltenek, mintha egy kirakatban elhelyezett táncparkett közepén üldögélne. Bokszok csak az ablak mellett vannak, és az étterem alsó szintjén mindössze két olyan asztal van, ahol egy négyfős társaságnál nagyobb csapat is elfér.

www.moderngent.com

Mi heten voltunk, mint a gonoszok, három gyerekkel (9, 6 és félévesek), de úgy gondoltuk, ez nem lesz gond, hiszen Jamie maga is többszörös apuka és a Jamie’s Italian-láncot gyerekbarátként propagálja. Ennek ellenére a babakocsi miatt sem az emeletre, sem az étterem belsejébe nem juthattunk be. A főpincér az ajtóban ültetett le minket, és két kör alakú asztalt összehúzva biztosította a „kényelmünket”. Elsősorban az asztalok mérete hökkentett meg, mert az alakjuknál fogva a két oldalon képezett görbületben akár még két ember elférhetett volna, így nem meghitt közelségbe, hanem bő karnyújtásnyira kerültünk egymástól. Ez pedig nemcsak a gyerekek navigálását, de mindenféle társalgást nehézkessé tett.

Az erős olasz akcentussal beszélő pincér azonnal az asztalnál termett, de szemöldökráncolással fogadta minden kérésünket. Miért is akarnánk mi olyan innivalót a gyerekeknek, ami nem „odavaló”, amikor olasz étteremben vagyunk? Választási lehetőségünk: San Pellegrino Aranciata, ez szénsavas narancslé, 4 font 70-be kerül (1500 Ft), ami nagyjából pont a duplája az általános, éttermi tarifának, és ugye tudjuk, hogy nem éppen ideális bubis innivaló a kölyköknek. „Tessék mondani olasz gin nincsen?” – kérdezte ezek után, igen szerényen a társaságunk egyik tagja, ”csakazértisből”. Mire a pincér Mamma mia! arckifejezéssel egy igazi angol Gordons Gin társaságában tért vissza. Hát mi csináljunk? Borokat nagy bánatunkra nem próbálhattunk, hiszen szinte a társaság összes tagja kocsival érkezett (és mivel gyerekek is voltak az autóban, inkább az európai nulla toleranciát gyakoroltuk).

A kiskorúak érdekes játék látcsövet kaptak, amibe belepillantva képekben lapozgathatták végig a gyermekmenüt. Egy gyerekadag bolognai spagetti ára 5 font (1500 Ft) a hamburgeré szintúgy. Ebben az árban pedig – mint később rájövünk – nincs benne a köret. Az árak még nem is lennének önmagukban ütősek, no de hát kérem szépen nem trattoriában vagyunk? Akármilyen fájdalmas is, a társaságunk legifjabb úriembere sült krumpli nélkül gyűri le Jamie (betanított szakácsának) költeményét. Az ajánlott szarvasgomba-olajos krumpli változat ugyanis nem volt a fogára való. Azért ettől még nem reménytelen, hogy a gyerekből ételkritikus váljék, mert az ifiúr nem csak a köret hiánya miatt lett durcás, hanem azért, mert a hamburger nem hasonlított a távcsőben látottakra, és senki sem kérdezte meg tőle, hogy mennyire süssék át a húspogácsát (ehhez ugyanis az otthoni sarki pubban már hozzászoktatták). Egyébként félig sütve szerette volna. Arról pedig végképp nem ő tehet, hogy egy „trattoriában” hamburgerrel csábítgatják a jövő reménybeli ínyenc vendégét.

A pincérek amúgy elég szófukarak, s ennek komoly oka van. Jamie olasz étteremhálózatának több egységét elmarasztalta az angol közegészségügyi hivatal, amiért lejárt szavatosságú ételeket szolgált fel félig sütve. A szóban forgó readingi étteremben éppenséggel kétszer is norovírus-fertőzést gyanítottak (mondja valaki, hogy nem merünk kockáztatni). Talán ezért is volt olyan gyér a látogatottság azon a szombat délutánon, amikor ott voltunk? Érdekes, az ilyesmi nem nagyon dől a Jamie-szócsőből. No, de visszatérve a hamburgerhez, hadd jegyezzük meg, hogy a buci előnyére változott: elhagyta az azonosíthatatlan, furcsa magvakat és a másfél fej paradicsomot, amit a látcsőbéli kép ábrázolt.

A felnőttek ételválasztéka elég korlátozott, mivel tengeri herkentyűket – a norovírus miatt – nem merünk rendelni, maradnak a tésztafélék. A carbonara, a ricotta sajtos ravioli, és a bolognai – noha ízletes – szinte semmi újat nem nyújt 10 fontért (3400 Ft). A véresre kért steakünk pedig rémesen átsülve érkezik. Gyanítjuk, hogy ezt is csupán a kissé paranoiás egészségügyi helyzet okozza, de egy (hátszín) steak 16 fontért (5000 Ft), köret nélkül akkor is eléri az ingerküszöböt. Szerencse, hogy a gyerekek kaptak (ingyen) salátát, amely még egy extraadag rendelésével a felnőtteknek is elégségesnek bizonyult.

www.webcreme.com

Meglehet, hogy Olaszországban egy Saltimbocca (jellegzetes zsályás borjúhús fogás) hasonlóan körettelenül kerül az asztalra, azért ez ott korántsem ideális megoldás angol honban, hiszen a mi tapasztalataink szerint általában a többi olasz étterem bőven elkényezteti a vendégeit, csupán más módon és „fémjel” nélkül.  A Jamie's Italalianban is jólesne valami kis „grátisz”. Mondjuk, egy pici olívaolaj és kenyér, pár falat mediterrán fűszerezésű sült zöldség, néhány szem olívabogyó, esetleg egy-egy szelet fokhagymás-paradicsomos bruscetta. Ahogy azt a no name helyeken természetesnek tartják, pláne, ha olaszok. Ezek azonban itt fájóan hiányoznak, és nem találunk a menüben például minestrone levest sem, pedig egy olasz helyen ez is természetes lenne. Ráadásul még emlékszünk is rá, hogy Jamie olasz tévéfilmsorozatában (a magyar közönség is láthatta a TV Paprikán) mekkorákat esküdözött a minestronéra, amit történetesen Velencében, a giudeccai női börtön (!) veteményesében főzött.

Desszertet ennyi „ínyenckedés” után már nem volt kedvünk kóstolni, őszintén szólva, féltünk, hogy az is csak csalódást okozna. Inkább átmentünk a szomszédos Ben and Jerrybe egy óriás adag fagyira. Az éttermet elhagyva egyöntetű véleményen voltunk őshonos és ideszakadt, amúgy olaszmániás szigetlakóként: bizony Jamie-t intézményesítették. A hely ugyanis nem a vendégekről szól, hanem a sztárszakácsról, annak ellenére, hogy nem hinnénk, a kialakításába túlzottan beleszólt volna, vagy hogy nyitás után valaha is átlépte még egyszer a küszöböt. Mi szeretjük Jamie-t, de a Jamie's Italiant nem.