szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Itt van négy tavaszi recept, kétféle tésztával, mert nem kell mindig csak spagettiben és paradicsomszószban, reszelt sajtban gondolkodni. Hűtsük be a bort, és készülhet is a vacsora, amelyhez szerény konyhai tudás is elegendő.

Orecchiette tészta virágos brokkolival és szardellával

Könnyű elkészíteni, körülbelül negyed órát vesz igénybe. Ehhez a recepthez szükségünk lesz virágos brokkolira, amely a hagyományos növénnyel ápol rokonságot, és annak elegánsabb változataként szokták emlegetni, nem mellesleg kiváló tésztaételekhez. A szardella beszerzésével még kevesebb gondunk lesz, nem csak nagyobb szupermarketekben, delikáteszekben kapható, kis üvegekben vagy konzervdobozban (arra figyeljünk, hogy filé legyen és ne szardellakrém, azt inkább kenjük kenyérre). Ezen kivül még pirospaprika pehelyre lesz szükségünk, amely tulajdonképpen durvára tört, szárított chili paprika, egy mozsárral otthon is kivitelezhető. A lényeg pedig az orecchiette, vagyis a fülecske tészta, ami nomen est omen, elég könnyen felismerhető az alakjáról.

Hozzávalók:

500 g virágos brokkoli
500 g tészta – jelen esetben orecchiette, de máskor lehet gemelli (vékony spirálban összecsavart tészta) vagy cavatelli (cső alakú recés tészta) is
3 evőkanál olívaolaj
3 közepes gerezd fokhagyma, vékonyra szeletelve 
7 szardella filé, vékonyra szeletelve 
1/4 teáskanál pirospaprika pehely, só, őrölt fehérbors

Chow

A virágos brokkolit forrásban lévő vízben főzzük mintegy két percig. Szűrjük le, és hűtsük le hideg vízzel, majd rázzunk, itassunk le róla minden nedvességet. Vágjuk centis darabokra, és tegyük félre. Főzzük meg a tésztát a zacskón feltüntetett utasítások szerint ( a jelszó: al dante, fogkemény). Míg a tészta fő, közepes lángon hevítsünk olívaolajat, dobjuk bele a fokhagymát, a szardella háromnegyed részét és a pirospaprika pelyhet. Főzzük addig, amíg a fokhagymának színe lesz, és könnyű mártássá krémesednek az összetevők. Forgassuk bele a brokkolit, sózzuk – a sózással óvatosan, mert a szardella is sós – , borsozzuk. Keverjük hozzá a lecsöpögtett tésztát és a maradék  szardellát, s még körülbelül két percig melegítsük össze az egészet.

Orecchiette szíciliai pisztáciával

Ez esetben már kicsit több időt – 25 percet – kell a tűzhely körül töltenünk, a végeredmény azonban nagyon megéri. Már, ha szeretjük a pisztáciát, és sikerül is jó minőségűt vennünk. Most nem sózott vagy őrölt változatra lesz szükség, és nem is kell elkeverni olívaolajjal, hanem durvára vágva, mentalevéllel fogjuk tálalni. A recept Bronte-i – az Etna közelében fekvő városka, a pisztáciájáról híres világszerte – pisztáciát ír elő, ami nem olcsó. Nem egyszerű, ám nem is reménytelen vállalkozás beszerezni. Érdemes utánajárni gourmet boltokban, olasz delikateszekben. Aki megfordult már Szicíliában, tapasztalhatta a helyiek rajongását a smaragzöld színű magok iránt. Persze végsősoron helyettesithetjük más fajta, natur zöld pisztáciával is.

Hozzávalók:

tengeri só
1 1/2 csésze hántolt, sótlan, pirított zöld pisztácia, durvára vágva
1/2 csésze extra szűz olívaolaj
2 evőkanál apróra vágott menta
1 közepes gerezd fokhagyma, darált
1/2 csésze finomra reszelt pecorino romano sajt
500 g orecchiette
frissen tört fekete bors
4 mogyoróhagyma, vágjuk 2 centis darabokra

Chow

A főzővízbe borítsunk annyi sót, hogy az a tenger sósságával vetekedjen. Főzzük meg a tésztát az utasítás szerint, a főzővízből pedig tegyünk félre egy csészényivel. Eközben egy tálban keverjük össze a pisztáciát, az olívaolajat, mentát, fokhagymát, majd tegyük félre. A leszűrt tésztát rakjuk vissza a tűzre, és kis lángon, alacsony hőmérsékleten tartva adjuk hozzá a pisztáciás keverekét, amelyet a félretett főzővizzel lágyíthatunk, majd keverjük jól össze. Ízlés szerint borsozzuk, és mehet rá a sajt is. Tálaláskor meghintjük a kis darabokra vágott hagymával, és meglocsolhatjuk még kevés olívaolajjal is.

Angyalhaj tejszínes, zöld fokhagymás szószban

Ez is egy igazi tavaszi recept, és fél óra alatt elkészül. Szükségünk lesz újfokhagymára, amely a tavaszi friss, zöld nyeles változat , és márciustól májusig kapható. Noha erős az illata, enyhébb ízű, mint a már kifejlett példány. Amire figyeljünk: a kifőtt angyalhaj (cérnametélt) tésztát azonnal tálaljuk, mert gyorsan összeragad.

Hozzávalók:

2 evőkanál sótlan vaj
1/2 közepes vöröshagyma, kis kockákra vágva
1/4 csésze + 2 evőkanál aprított zöld fokhagyma

frissen őrölt fekete bors
1 1/2 csésze tejszín
500 g tészta
1 csokor zöld spárga vékonyan szeletelve
12 dkg cukorborsó, szeletelve

Chow

Olvasszuk fel a vajat egy kis serpenyőben, közepes lángon. Adjuk hozzá a hagymát  és a 1/4 csésze fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, időnként megkeverve, amíg a hagyma megpuhul, körülbelül 5 perc. Hozzáadjuk a tejszínt, és felforraljuk, ezután megint körülbelül 5 percig pároljuk, majd vegyük le a tűzről, és tegyük félre. Dobjuk a tésztát a vízbe a zöldségekkel együtt, és főzzük addig, amíg a zöldség megpuhul, mintegy 4-5 perc. Ezúttal is szükségünk lesz egy csészényi főzővízre. A leszűrt tésztát és a zöldségeket tegyük vissza az edénybe, és forgassuk össze a tejszínes mártással, a maradék 2 evőkanál fokhagymával és a félretett vízzel. Keverjük jól össze, és azonnal tálaljuk.

Angyalhaj fűszeres, vodkás mártással

Ez a legidőigényesebb recept, de még így is 40 perc alatt elkészül a fogásunk, amiből körülbelül 10 percet tesz ki az aktív munka. Részben arabbiáta, részben paradicsomos tészta, némi vodkával megbolondítva.

Hozzávalók:

3 evőkanál olívaolaj
8 közepes gerezd fokhagyma, papírvékony szeletekben
4 közepes gyöngyhagyma, szintén szeletelve
8 szál friss oregánó
2 kis szárított, morzsolt piros chili,só,őrölt bors
1és 1/4 csésze vodka (kávéscsésze, mert nem lerészegedni akarunk)
1,5 kg körteparadicsom (apró körte formájú, sárga és piros változatban is kapható; helyettesithető kisebb szemű datolyaparadicsommal)
500 g tészta

Chow

Hevítsünk olajat egy serpenyőben, amikor az olaj csillog, adjuk hozzá a fokhagymát és mogyoróhagymát, sót, őrölt fekete borsot, és pirítsuk, amíg aranybarna lesz a fokhagyma, körülbelül 4 perc. Ezután jöhet a levelekre csípkedett oregánó s a chili, és így is főzzük 1 percig. Félrehúzva a serpenyőt óvatosan öntsük bele a vodkát, vigyázva arra, hogy a fűszeres alap ne égjen oda. Tegyük vissza a tűzre, majd kisebb lángon adjuk hozzá a paradicsomot. Néha kerverjük meg, amíg a paradicsom összeesik, körülbelül 30 -35 perc. Néhány paradicsomot nyomjunk szét a kanál hátával, de hagyjunk egészben is. A tésztafőzésnél nyert csésze vízzel összekeverjük a már elkészült szószt és a tésztát, majd tálaljuk.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!