A nap meredeken rásüt a kávéfőzőre. Ideje feltenni az első caffé ristretto-t, ami magyarul annyit tesz, hogy kicsi, de erős, mint az atom. Nem böhöm nagy kávégépben, nem kapszulásban, nem gőzölősben, hanem a legmezeibb kotyogóban készül. És ez még csak a kezdet.

Megyeri Zsuzsa

Otthon reggelizni nem szokás Olaszország-szerte sehol, de ha mégis, az kimerül három darab kekszben vagy egy üres kétszersültben. Vaj nincs a hűtőben, ha mégis, akkor biztos valami korábbi vendég kedvéért vették, és már avas… Rómában még a kenyérre is olívaolajat csepegtetnek.
A klasszikus olasz reggeli egy cornetto és egy capuccino társaságában zajlik. Ehhez el kell ugyan menni a legközelebbi bárig, cserébe viszont már második nap törzsvendégként fogadják az idegent. Előbb fogyasztasz, aztán fizetsz, itt ez a módi. Hiába tuszkolod a pénzt a baristának, ő csak mosolyog, és már tolja is az orrod alá a pehelykönnyű rongyoskiflit, a brióst, a valódi tejhabos kávét. Míg koccannak a csészealjak, kanalak és porcukor-felhőcskék ingerlik az orrlyukakat, azon tűnődik a kelet-közép-európai turista, hogy vajon mitől olyan más ez itt, mint otthon. Talán azért, mert a pultos Robert de Niróra hasonlít, a pincér pedig kiköpött Bud Spencer, alias Piedone? Nem csak ezért. Van egy óriási különbség: az olaszok, ha igazán jó espressót akarnak inni, kiugranak a bárba, míg nálunk az igazán jó kávéért inkább hazaszaladunk.

Megyeri Zsuzsa

Túl vagyunk tehát az első két feketén és az édes süteményen. Ennél többet olasz ember nem fogyaszt reggelire Bolzanótól Rómán át Trapaniig, még akkor sem, ha egyenesen a bányába megy dolgozni. Persze a városnézés épp elég strapás ahhoz, hogy hamarosan sürgető szükségét érezzük valami tartalmasabbnak, és amikor eljön a spuntino ideje, kibélelhetjük a bendőt egy mortadellával megspékelt focacciával. A tészta könnyű és levegős, roppan az alja, puha a teteje. 10 és 11 közt macskaköveket koptatva vagy szökőkút peremén, lépcsőn ülve nyammog mindenki – nemre, korra, rangra, felekezetre való tekintet nélkül. A pékségek előtt áll sorban a külföldi turista, a helyi postás és közeli hivatal dolgozója, az impiegato, aki arról ismerszik meg, hogy világoskék inget és sötétkék öltönyt visel. Muszáj, mert fél kettőig ki kell bírni… Rómában ugyanis akkortájt kezdődik az ebédidő, és ez a menetrend északról dél felé egyre későbbre tolódik. Tele a has, kezdődhet a buszos városnézés. Kicsit abszurd, ahogy a szűkre méretezett macskaköves utcákon hasít a 116-os törpebusz. Az első kanyarban barátian egymásnak dőlünk, az első fékezésnél már puszipajtás az összes utas. Az autista (buszsofőr) eleinte vigyorog ránk a visszapillantó tükörben, aztán hirtelen bepöccen. Ezt a kanyart sehogy nem veszi be, ugyanis egy Carabinieri (városi rendőrök) feliratú autó elállja az utat. Hiába dudál, hiába káromkodik igen cifrán, a kocsiban nem ül senki. Ekkor kinyitja az ajtót, leállítja a motort, és lazán, zsebre vágott kézzel elhagyja a fedélzetet. Meg sem áll a sarki bárig, ahol jó ismerősként fogadják. Int nekünk is, hogy kövessük. Néhány tétova utas leszáll, de a legtöbben csendesen morgolódnak. Mit van mit tenni? Itt az ideje egy harmadik kávénak és egy étvágycsináló aperitivónak. Aztán a carabinierik mégis előkerülnek, az akadály elhárul, temperamentumos sofőrünk pedig már újra nyomja a gázt vagy épp a féket. Lényeg, hogy hol előrebukjunk, hol hanyatt essünk. Hasonló vezetéstechnikai bravúrokért egy budapesti buszon biztos lincshangulat alakulna ki. Itt is leordibálják egymás fejét, ha dühösek, de utána „amici, come prima” vagyis: „maradunk barátok”.

Megyeri Zsuzsa

Ennyit a reggelről és a reggeliről, ami itt tulajdonképpen nincs is.
A folytatásban ebédelünk.

aperitivo: előital, ami nem feltétlenül alkoholos (Campari Soda, Aperol, Martini)
barista: bárpultos
caffé ristretto: nagyon erős szimpla kávé
cornetto: rongyoskiflire / croisant /  hasonlító édes sütemény
focaccia: feltét nélküli pizzatészta olajjal megkenve
mortadella: nagy keresztmetszetű rózsaszín felvágott szalonnadarabokkal ékesítve
spuntino: tízórai