szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Túl nagyra nőtt a rendezvény, ezért legközelebb a Mikszáth tér helyett a Műegyetem rakparton lesz a Főzdefeszt – számolt be az Index.

Az utolsó pillanatban költözni kényszerült a Főzdefeszt, vagyis nem a Mikszáth téri helyszínen tartják meg a következő fesztivált június 7-9-én – írja az Index. Az új helyszín a Műegyetem rakpart lesz, ami miatt a fesztivál időben is rövidült kicsit, ez ugyanis annyira forgalmas útszakasz, hogy a BKK csak hétvégére tudja felszabadítani.

A Főzdefesztet első alkalommal 2011 májusában rendezték meg, azóta ősszel és tavasszal is volt egy-egy a józsefvárosi Palotanegyedben. A mostani lett volna a hetedik ezen a helyszínen.

A lap úgy tudja, a költözés hátterében az áll, hogy az egyre nagyobbra növő fesztivál szervezői nem tudtak dűlőre jutni a 8. kerülettel a helyszínt illetően.

"Nagyon szerettük a Palotanegyedet, de a másfélszer akkorára nőtt fesztivál már nem való utcára, egyre komolyabb logisztikai problémák és jogos lakossági panaszok léptek fel, ezért új helyszínt kellett keresnünk" – mondta Bart Dániel, a fesztivál egyik szervezője, de a kerülettel való állítólagos konfliktusról nem árult el bővebbet.

Az új helyszínen közösen rendezik meg a fesztivált a Street Food Show-val, ami az eddigi négy alkalommal a Hold utcai piac emeletén volt.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!