szerző:
Marton Levente
Tetszett a cikk?

Ahhoz képest, hogy néhány évvel ezelőtt még a nevét se tudtuk helyesen kimondani a különlegességnek számító süteménynek, mára már cukrászok, pékek, trendkövető gasztronauták temetik. Mondván, az hogy divatja múlt, nem is kifejezés. Így aztán természetesen ott van minden sarki boltban, és az óvodások is formázzák a homokozóban.

Mi leginkább egyik táborhoz sem tartoznánk, nálunk annak van divatja, ami  ízlik és kész. Így vagyunk ezzel a ricottás parajos, bacon nyakkendős fasírt muffinnal is, amire újabban rákattantunk.

Szerintünk a paraj (jó, a spenót) és a túró  kapcsolata szerencsés csillagzat alatt született, szívesen elolvasnánk, mit írhat  róluk a horoszkóp. A fanyar paraj és az olaszok édeskés krémtúrója ( vannak, akik sajtnak titulálják), a ricotta tökéletes párt alkotnak. Ők lehetnének a gasztronómia Liz Taylorja és Richard Burtonje, vagy aktuálisabb hasonlattal élve, Brangelinája. Válások és újraházasodások nélkül.

Ráadásul, említett kombinációban a ricotta nem kőbe vésett recept-szabály, kiválóan megfelel helyette a közönséges félzsíros tehéntúró is, a különbség mindössze annyi, hogy a nálunk is könnyen beszerezhető  ricottával simább, tehéntúróval kissé darabosabb-rusztikusabb lesz a végeredmény. Parajpürét azonban szigorúan tilos használni,  mert attól homogén romlottzöld lesz a töltelék, ami, ismerjük el, meglehetősen lehangoló lenne. Tehát vagy friss parajra lesz szükségünk, vagy fagyasztott levelesre.  

Ha ezt az akadályt simán vettük,  akkor a nehezén már túl is vagyunk. Fasírtot készíteni pedig mindig remek mulatság, elvégre az ember alaposan áttanulmányozza a receptet, helyesli az ott olvasottakat, aztán azt tesz bele, ami éppen kéznél van. S hacsak valami nagy malőr nem történik – és miért is történne  –, az elkészült fasírt jó lesz. A fasírt ugyanis arra rendeltetett, hogy adódó, jó hozzávalókból egy nagy, közös még jobbat hozzon létre. Ilyen értelemben  ehető „jószolgálati intézmény“, az emberiség boldogításának profán, de kézzelfogható eszköze.

Aki pedig ezt a bizonyítékot meg akarja alkotni, az először is vegyen háromnegyed kilónyi tetszés szerinti húst – a marhahúst javasolnánk –, oszt darálja le odahaza, mert a készen vett darálthúsban nem nagyon bízunk, noha tudjuk, hogy ebben a kérdésben nem mindenki vall ilyen konok elveket. A hússal együtt ledarálunk egy tejbe áztatott és alaposan kinyomorgatott  zsömlét, illetve egy kis fej vöröshagymát is. Sót mértékkel, mert a túróban is van, meg a később színre lépő baconben is, bors mehet bele mértékkel és mértéktelenül – azaz sok –, attól függően, hogy mennyire tartjuk finomnak a borsos fasírtot.   Paprika viszont nem kell bele, a magyar lélek döbbenetére. De ha valaki látni se bírja a halovány színű fasírtot, akkor lelke és honfiúi-leányi keble megnyugtatására tegyen bele egy kiskanálnyit, nem fogja a fejére idézni az istenek haragját.  A borsos-fűszeres massza ízletes ellentétet fog alkotni a krémtúrós parajjal, ahogy az eleve megíratott.

A húsmassza alapos összedolgozása következik, két tojással, amely maszatos feladat ugyan, viszont nagyszerű alkalom arra, hogy közben a világ dolgain elmélkedjünk. S mire eljutunk a következtetésre, miszerint a világ romlott – inkább legyen ez, mint a húsunk -  és menthetetlen, már végeztünk is. A töltelék elkészítése még egyszerűbb: 30-40 deka spenótlevelet frissen vagy felengedés után megfonnyasztunk kevés forró olajon, és ha kissé kihűlt, összeforgatjuk 250 gramm turóval vagy ricottával. Nem kell hozzá semmi ízesítés, van elég a fasírthúsban, csak fűszermérgezést kapnánk a túladagolástól.

Ezután keressünk elő egy muffinsütőt, ha maximalisták vagyunk, akkor olyat, amilyenbe csak hat, a szokottnál kétszer nagyobb muffin fér. Ha ilyen nincs, s többnyire nincs, mi se kaptunk még sehol, akkor alkalmas a normál, tizenkét-mélyedéses muffinsütő is. Amennyiben adunk a professzionalitás látszatára, akkor vegyük elő egy fagylaltoskanalat, azzal szép egyforma húsgolyókat tudunk formázni a masszánkból, de a tökéletesen egyforma fasírtok csak Alain Ducasse mesterkonyhájában számítanak alapkövetelménynek. A húsgolyókba hüvelykujjal nyomjunk mélyedést, abba gyömöszöljük be a tölteléket, majd tenyerünkben görgetve alakítsuk újra szép gömbölyűvé a fasírtokat.

Egy-egy szelet bacont ajándékcsomagolásképp fektessünk keresztbe a fasírtokon, majd a bacon-kereszteződéssel felfelé helyezzük őket a muffinsütő egy-egy, kivajazott és kizsemlemorzsázott formájába. Ha még inkább muffinszerűnek kívánjuk látni, akkor itt is használhatunk a süteménynél már bevált papírkosákákat, de azért tejszínhabot majd ne tegyünk erre a muffinra.

Marton Levente

Nekibuzdulásunkban olyat is művelhetünk, hogy a fasírtmasszába keverünk túrót, de csakis a szemcsés tehéntúróból, zsömle helyett, ebben az esetben akár három tojással is, mert a túró kötőanyaga gyengébb a zsömléénél. Ebben ez esetben töltelék sem kell bele.

És máris úgy fogjuk érezni, hogy a világ talán mégsem menthetetlen.

Ja, s most hogy már ilyen kisregényre való terjedelemben megosztottuk az elkészítés csínját-bínját, még itt ez is:

 Összegzés, avagy a hozzávalók

75 dkg sertés- vagy marhahús

1 zsömle, tejbe áztatva

1 kis vöröshagyma

30-40 dkg spenót

25 dkg ricotta vagy félzsíros tehéntúró

12 szelet bacon, vagy több. Kevesebb ne.

 

 

 

 

 

 

  

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!