szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az elmúlt években felújított Vártker Bazár főbejáratánál ehet először az idei ország tortájából.

Délelőtt 10 órakor vágják fel Magyarország Tortáját a Vártker Bazár főbejáratánál, ahol elég nagy tömegre lehet számítani, ugyanis az egész útszakaszt lezárják a forgalom elől, hogy megrendezzék a Magyar Ízek Utcáját.

Idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az ország tortája pályázatot. Idén a Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltorta lett a nyertes, amelyet 39 alkotás közül választottak ki. Szó Gellért salgótarjáni cukrász nyertes tortáját augusztus 20. után több száz cukrászdában lehet majd megkóstolni, amelyek listáját az interneten augusztus 12-én teszik közzé.

Ezt a tortát szeletelik majd fel
©

Kihirdették Magyarország idei cukormentes tortáját is, ez Vaslóczki Orsolya Barackos buboréktortája lett. Ebből egy szelet – a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai alapján – 11,8 gramm szénhidrátot és 278 kalóriát tartalmaz.

Ezen felül a Vártker Bazárban még számos rendezvény lesz, fellép többek között a Hot Jazz Band, az Irie Maffia és a Csík Zenekar is (a programokról részletesen itt).

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Egyre több menedékkérő érkezik legálisan az EU-ba, főként Latin-Amerikából és a Nyugat-Balkánról

Egyre több menedékkérő érkezik legálisan az EU-ba, főként Latin-Amerikából és a Nyugat-Balkánról

A Gazprombank zárolta a venezuelai állami olajcég számláit

A Gazprombank zárolta a venezuelai állami olajcég számláit

Egyre többet tudni (és látni) a Xiaomi új, Galaxy S10-ütő csúcstelefonjáról

Egyre többet tudni (és látni) a Xiaomi új, Galaxy S10-ütő csúcstelefonjáról

Meghalt Karl Lagerfeld

Meghalt Karl Lagerfeld

„A szülőágyról egyenesen a menopauzába érkeztem”

„A szülőágyról egyenesen a menopauzába érkeztem”

Frum István lett Bakonyszentiván polgármestere

Frum István lett Bakonyszentiván polgármestere