Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Egyre vastagabban fog a lakásukat hirdetők ceruzája
Ingatlan

Egyre vastagabban fog a lakásukat hirdetők ceruzája

Átlagosan 9 százalékkal drágultak a lakások januárban Magyarországon, legalábbis ezt mutatja az ingatlan.com lakásárindexe. A legnagyobb mértékben Debrecenben és környékén, valamint Budapesten emelkedett az az ár, amit a hirdetők lakásukért kapni szeretnének. Budapesten 1,17 millió forint az átlagos négyzetméterár.

hvg.hu Gazdaság

444.hu: a KIM és a Miniszterelnökség is beszáll a Fradi-stadionba

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Miniszterelnökség is beszállt az FTC-stadion építésébe – írja a 444.hu. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. legalább 13,4 milliárd forintot költ az építkezésre, a KIM és az ME ezen kívül eddig összesen 92 milliót, a teljes stadionberuházás a tervek szerint 2014-re készül el, összesen 20 milliárd forint körüli összegből – olvasható a lapban.

MTI/Napi Gazdaság Ingatlan

Megoldódhat a Rác fürdő sorsa

A főváros többségi tulajdonába kerülhet a Rác fürdő - írja a Napi Gazdaság. Budapest többségi részesedést szerezhet a fürdőt felújító és a mellette levő telken négycsillagos szállodát felépítő Rác Nosztalgia Kft.-ben.

MTI Ingatlan

800 millióba került: új Tihanyt láthat, aki odautazik

Csaknem 800 millió forintból újult meg Tihany központi része, a Tihanyi legenda-projekt keretében felújították a kálváriát és a település műemléki utcáit, valamint egy újonnan kialakított teret neveztek el Mádl Ferenc volt köztársasági elnökről.

MTI Ingatlan

Indulhat a szegedi lézer kutatóközpont beruházása

Azzal, hogy a kormány áprilisban jóváhagyta a szegedi ELI lézer kutatóközpont építésének első fázisához nyújtandó támogatást, megkezdődhet 61,3 milliárd forintba kerülő kiemelt nagyberuházás megvalósítása. A költségek 85 százalékát az EU, 15 százalékát a Magyar Állam vállalta - mondta Tölgyesi Viktória, az ELI-HU Nonprofit Kft. uniós koordinációs igazgatója, csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

MTI Ingatlan

Továbbra is mélyponton a lakásépítési piac

Továbbra is mélyponton van a lakásépítési piac és nem várható a romló tendencia megváltozása Koji László, az ÉVOSZ alelnöke és Suppan Gergely, a Takarékbank szenior elemzője szerint.

hvg.hu Ingatlan

Jön a burkolatcsere a Váci utcában

Új burkolatot kap októbertől a Váci utca és környéke. Egyes hírek szerint lebontják a jelenleg C&A áruházként működő volt Fontana Divatházat is, a tulajdonos azonban ezt a hvg.hu-nak cáfolta, legalábbis idénre nincs ilyen tervük.

MTI Ingatlan

54 százalékkal kevesebb új lakás épült

Az idei első negyedévben 1123 új lakást építettek Magyarországon, 54,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, és csökkent a kiadott építési engedélyek száma is - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

hvg.hu Ingatlan

Egymilliárd eurós golfberuházás indul az Adrián

Gigaberuházás indul a horvátországi Dubrovnik közelében. Miután a golfkomplexumról történő népszavazás elbukott, nem mentek el elegen szavazni, így minden akadály elgördült a komoly befektetés megindítása elől.

hvg.hu Gazdaság

Vége az aranykornak, inkább ingatlant vegyünk

A befektetési világban (is) vannak nagy mániák, amelyeket jellemzően hosszú időn át tartó kiábrándulás követ. Jellemző, hogy vannak olyan termékek, amelyek pár hónapra-évre nagyon fontossá válnak, a befektetők fókuszának középpontjába kerülnek, ilyenkor úgy tűnik, hogy a határ a csillagos ég. Azután jön a kiábrándulás. Magyarországon például néhány éves időtávon az ingatlan jobban "hozhat" majd, mint az aranybefektetés, és a jó minőségű, osztalékfizető európai részvények is jobban fognak jellemzően teljesíteni, mint az olaj, a réz vagy a palládium.

hvg.hu Ingatlan

Majdnem telt ház a Bank Centerben

Kiemelkedő eredménnyel kezdte a 2013-as évet a Bank Center: a budapesti prémium irodaházban az első három hónapban 3 800 négyzetméter irodaterületre kötöttek új bérleti szerződést, másfélszer akkora területre, mint tavaly egész évben. Emellett több partnerrel megállapodtak a hosszabbításról is, így a Bank Center telítettsége jelenleg rekordszintű, 92 százalékos.

hvg.hu Ingatlan

Robban a bevásárlóközpontok piaca – de nem Magyarországon

Példátlan mértékű, 32 millió négyzetméter bevásárlóközpont-terület áll jelenleg a világon építés alatt, ami 15 százalékos bővülést jelent a 2012-es évhez képest – derül ki a CBRE legfrissebb kutatásából. Magyarországon ma semmi sem épül. Magyarországon ugyanis a gyenge vásárlóerő, az üres területek és a finanszírozás hiánya is akadályozza a fejlesztéseket.

MTI Ingatlan

Megújulhat a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély kertje

Megújulhat a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély kertje, a rekonstrukciót abból a mintegy 240 millió forintos európai uniós forrásból végzik el, amelyet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. nyert el - tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t.

MTI Ingatlan

Felújítják a budapesti Fehér Házat

A következő két évre összesen 190,5 millió forintot nyert el az Országgyűlés Irodaházának és más, az Országgyűlés Hivatalának kezelésében lévő ingatlanok belső felújítására a Kipexteam Zrt. - közölte az Országgyűlés sajtószolgálata hétfőn.

MTI Ingatlan

Felújítják a plázákat

Az új kiskereskedelmi egységek ugrásszerű növekedésére a következő években sem lehet számítani, de egyre több első generációs bevásárlóközpont újul meg és alakul át – közölte legfrissebb közös elemzésében az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt. és a Jones Lang LaSalle ingatlan-tanácsadó hétfőn.

hvg.hu Ingatlan

Takarékon a lakáshitelezés – de meddig?

Az előrejelzések szerint továbbra sem várható lényegesebb változás az összerogyott lakáshitelezésben, a piac viszont enélkül nemhogy pörögni nem tud, de talpra állni sem. Mi lesz?

1
291 292 293 294 295
889
Saját deepfake-videóival népszerűsíti Emmanuel Macron a párizsi MI-csúcsot

Saját deepfake-videóival népszerűsíti Emmanuel Macron a párizsi MI-csúcsot

Márki-Zay Péter: Teljes szívemmel támogatni fogom Magyar Pétert

Márki-Zay Péter: Teljes szívemmel támogatni fogom Magyar Pétert

Videó: Figyelmen kívül hagyta az útlezárást, elefánt végzett a motorozó német turistával Indiában

Videó: Figyelmen kívül hagyta az útlezárást, elefánt végzett a motorozó német turistával Indiában

Halálra gázolt a Hernád-Zemplén InterCity egy embert Gödöllőn

Halálra gázolt a Hernád-Zemplén InterCity egy embert Gödöllőn

Világhírű vendégek ültek be a Katona előadására

Világhírű vendégek ültek be a Katona előadására

Lenyomná az Avatart egy kínai animációs film, amely már 1 milliárd dollárt termelt

Lenyomná az Avatart egy kínai animációs film, amely már 1 milliárd dollárt termelt

Publicus: A magyarok fele szerint igazak a Rogán Antalt ért amerikai korrupciós vádak

Publicus: A magyarok fele szerint igazak a Rogán Antalt ért amerikai korrupciós vádak

„Ha nem mozgunk, a csontjaink elporladnak, az izmaink leépülnek, és renyhül a bélrendszerünk”

„Ha nem mozgunk, a csontjaink elporladnak, az izmaink leépülnek, és renyhül a bélrendszerünk”

A DK szerint kemoterápiás kezelést és protézis műtéteket sem végeznek már a szentesi kórházban, a betegeknek Szegedre kell menniük

A DK szerint kemoterápiás kezelést és protézis műtéteket sem végeznek már a szentesi kórházban, a betegeknek Szegedre kell menniük

pt>
A címlapról ajánljuk