Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

Németország: 9,9 százalékos nagykereskedelmi infláció

Németországban júliusban a nagykereskedelmi árak 1,4 százalékkal növekedtek az előző hónaphoz képest, és 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet – jelentette be hétfőn a Szövetségi Statisztikai Hivatal.

MTI/hvg.hu Gazdaság

A kenguruk óvhatják meg a Földet a felmelegedéstől

Ha Ausztráliában juh és szarvasmarha helyett csak kengurut tartanának, az állatok kibocsátotta metángáz, ami jelentős mértékben felelős a klímaváltozásért, sokkal kisebb mennyiségben jutna a levegőbe, így csökkenne az üvegházhatás. A világ megmentésének lehetőségét ígérő számításokat a Conservation Letters közölte.

MTI Tech

Hat atomerőművel érne fel a vitatott brit árapály-gát

A világ legnagyobb árapály-erőművének megépítésével Nagy-Britannia olyan széndioxid-mentes áramforráshoz jutna, amely a szigetország energiaszükségletének öt százalékát fedezné. A kormány és ellenzék által egyaránt támogatott elképzelés azonban környezetvédők heves ellenállásba ütközik.

hvg.hu Gazdaság

Kína öt éven belül vonzóbb befektetési célpont lesz mint az USA

Kína az elkövetkező öt évben várhatóan megelőzi a vállalati befektetések szempontjából jelenleg elsőszámú célpontnak számító Egyesült Államokat. Az európai gazdaságok a várakozások szerint vonzóak maradnak a befektetők szemében: az Egyesült Királyság megtartja igen erős helyzetét elsősorban pénzügyi szolgáltatási területen– állapítja meg a KPMG legfrissebb tanulmánya. Magyarországnak a magas szállítási költségek miatt várhatóan földrajzi elhelyezkedéséből származhat előnye.

MTI Gazdaság

Tiltott árkartell a szlovén áramszolgáltatóknál

Tiltott árkartellt - összebeszélést - állapított meg a szlovén versenyfelügyelet az öt szlovéniai áramszolgáltatónál, és ennek nyomán az év elején életbe léptetett, átlagosan 6 százalékos áramdíjemelést semmisnek nyilvánította.

MTI Gazdaság

Megkaphatják az uniós támogatást a bolgár gazdák

A bolgár kormány és az Európai Bizottság megállapodott abban, hogy a bolgár gazdák megkaphatják az uniós támogatást, amelyet néhány héttel ezelőtt fagyasztott be Brüsszel az összegek szabálytalan felhasználása miatt, jelentette be csütörtökön az uniós alapokért felelős bolgár miniszterelnök-helyettes.

MTI Gazdaság

Egis: a magyar piacon 9-10 százalékos forgalomcsökkenés

A jelenlegi üzleti évben 3-4 százalékos forgalomnövekedést vár az Egis, középtávon a legdinamikusabban növekvő terület a kelet-európai piac lesz a gyógyszergyár számára, míg Oroszországban lassulhat a növekedés – mondta Marosffy László vezérigazgató-helyettes.

MTI Gazdaság

EKB: változatlan alapkamat

Az Európai Központi Bank csütörtökön a jelenlegi 4,25 százalékos szinten változatlanul hagyta az irányadó kamatot – jelentette be a bank.

MTI Gazdaság

Csökkentette az irányadó kamatot a cseh jegybank

Csökkentette az irányadó kamatot a Cseh Nemzeti Bank. Három éves folyamatos növekedés után a jegybanki tanács csütörtökön úgy döntött, hogy az eddigi 3,75 százalékról 3,50 százalékra csökkenti az irányadó kamatot – közölték a jegybanki tanács ülése után Prágában.

MTI Gazdaság

Német és osztrák lapok az OMV visszalépéséről

Az osztrákok kudarca Magyarországon, Az OMV feladja a Molért való harcot címekkel számoltak be a csütörtöki német üzleti és egyben politikai napilapok arról, hogy az osztrák olaj- és gázipari konszern visszalépett a Mol felvásárlásától. Az osztrák lapok is hasonlóan vélekedtek. A Die Presse pedig megjegyezte: ez nem az első kudarca az osztrák olajipari cégnek.

MTI Gazdaság

Kína: leselkedő katasztrófák és tehetetlen kormány

A kínai hatóságok eredetileg a szocialista-kapitalista sikermodellt prezentáló rendszer diadalútjának szánták a pekingi olimpiát. Ám aki a fővároson túlra is kimerészkedik, az egy repedező birodalommal szembesül, amelyet a gazdasági fellendülés által felszabadított erők fenyegetnek – írta helyzetelemzésében a Der Spiegel.

MTI Gazdaság

Nem folytatódik a tej áremelkedése a világpiacon

Várhatóan a közeljövőben nem folytatódik a tej és tejtermékek 2007-es, "soha nem látott" mértékű áremelkedése, de fennmarad az elért viszonylag magas árszínvonal és az áringadozás – írja Nemzetközi Agrárpiaci Kilátások 2008. című, a XI. Magyarországi Mezőgazdasági Előrejelzési Konferencia anyagai alapján, az agrártárca hozzájárulásával készült elemzés.

HVG Gazdaság

A camorrához vezet a magyar érintettségű Lazio-botrány

A tíz éve a Fradi megmentőjeként tetszelgő "befektetőcsoport" szemet vetett a római Lazióra - ebben az akcióban is szerepet kapott a régi magyar kapcsolat, Szilvás Zoltán, aki korábban a szocialistákhoz köthető Xénia-láz mozgalmat támogató WÉS Rt. vezérigazgatója volt.

Gazdaság

A bankpiacra is belépne a Tesco

Banki babérokra tör a Tesco: a brit óriásláncnak már nem elég a kereskedelmi tevékenység, pénzügyi szolgáltatóvá lépne elő - olvasható a Magyar Nemzetben.

1
388 389 390 391 392
601
Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Több mint 200 új elektromos töltőpont épül itthon uniós pénzből

Több mint 200 új elektromos töltőpont épül itthon uniós pénzből

Negyedszer sem bírt a Győr a Fradival a kézilabda-kupadöntőben

Negyedszer sem bírt a Győr a Fradival a kézilabda-kupadöntőben

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot, a kiadatását kérik

Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot, a kiadatását kérik

Jelentősen emelkedtek a számlaköltségek: jöhet az állami korlátozás?

Jelentősen emelkedtek a számlaköltségek: jöhet az állami korlátozás?

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Hogyan lett az Anora az idei Oscar meglepetése?

Ha Orbán fizetésemelésére van pénz, akkor a mienkre miért nincs? – tette fel a kérdést, majd sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete

Ha Orbán fizetésemelésére van pénz, akkor a mienkre miért nincs? – tette fel a kérdést, majd sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete

A címlapról ajánljuk