Minden idők egyik legsötétebb tőzsdei hetének végén a londoni Cityben egyre erőteljesebbé vált az a meggyőződés, hogy a szinte apokaliptikus tőkepiaci árfolyamzuhanásokat – amelyek csak a londoni értéktőzsde törzsrészvény-állományának piaci kapitalizációjából, s csak hétfőn 77 milliárd fontot (150 milliárd dollárt, vagyis 27 ezer milliárd forintot, az éves magyar GDP-értéknél nagyobb összeget) faragott le – jelentős részben a Société Générale, közkeletű nevén SocGen befektetési csoport egyik brókerének véletlenül észrevett példátlan csalása okozta.

A Cityben sokan úgy gondolják, hogy a kereskedő, Jérome Kerviel csalárd származékos ügyletláncolatának pánikszerű leépítése által jelentősen és közvetlenül erősített, szinte függőleges tőzsdei zuhanások vitték bele az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve-t (Fed) a kedden egy menetben végrehajtott, példátlan mértékű, 0,75 százalékpontos soron kívüli kamatcsökkentésbe.

Kerviel a még csak hézagos adatok alapján is minden idők legnagyobb, jelenleg 4,9 milliárd euró névértékűre becsült derivatív tranzakciós láncolatát építette ki, csak éppen a rossz irányban. A bróker fiktív kliensszámlákat kreálva egymásra épülő hosszú pozíciókat vett fel, vagyis azonnali vételi és határidős eladási ügyletek láncolatát kötötte, arra játszva, hogy januárban a piacok „emelkedni” fognak.

Az árfolyammozgások azonban Kerviel – és a SocGen – ellen játszottak, és amikor az ügy a múlt hét végén kiderült, a francia bank pánikszerűen igyekezett szabadulni az egymás veszteségeit láncolatszerűen fokozó határidős kontraktusoktól, ami súlyos eladási nyomás formájában jelentkezett a vezető európai tőzsdéken.

Citybeli számítások szerint a válság csúcspontján a határidős piacok teljes forgalmának 10 százaléka a csalárd számlákat kétségbeesetten zárni igyekvő SocGen-től eredt.

A Federal Reserve a meredek – sokak szerint pánikszerű – kamatcsökkentés idején még nem tudott a Société Générale-nál feltárt példátlan csalásról, és arról, hogy az európai piacok jelentős részben annak következményeit nyögik. Ezért Londonban sokan felteszik a kérdést: ha a Fed időben tudomást szerez a történtekről, akkor is végrehajtott volna-e egy ilyen agresszív kamatcsökkentést.

A Fed soron kívüli lépése a londoni elemzői közösséget is meglepte. A londoni konszenzus e hét elejéig az volt, hogy az amerikai alapkamat az idei első negyedév végére csökken a most elért 3,50 százalékra, és az idei első enyhítés a Federal Reserve pénzügypolitikai testületének január végi ülésén lesz, akkor is csak fél százalékpontnyi.

A londoni piaci elemzők ugyanakkor rámutatnak arra is, hogy pániknak korántsem a SocGen-botrány volt az egyetlen hajtóereje. A jelenség másik kulcsszava: Ambac. Ez az úgynevezett kötvénybiztosítási iparág egyik vezető intézménye. Ezek a cégek arra szakosodtak, hogy a bankok által értékpapírosított, vagyis kockázatterítés végett befektetőknek továbbadott, gyakran nem elsőrendű - subprime - jelzálog-kinnlevőségeket is tartalmazó pénzpiaci termékcsomagokat biztosítják a vevők számára.

A Fitch Ratings, a világ egyik legnagyobb hitelminősítője azonban – éppen e csomagok értékvesztése, vagyis nem teljesítővé válási kockázatának emelkedése miatt – a minap rontotta az Ambac addig makulátlan, "AAA" kockázati minősítését, másodlagos hatásként azonnal tovább rontva a már addig is megrendült piaci bizalmat a subprime-csomagokba befektető vállalatok iránt.

Valószínűleg sok piaci szereplő véleményét összegezte  Gordon Brown brit miniszterelnök, aki a minap azt írta a Financial Timesban: a világgazdaságban még mindig nem működnek megfelelő, határokon átnyúló előrejelző és szabályozó rendszerek, s ezen sürgősen változtatni kell.