szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Felfüggesztették az üzemanyag-feltöltést szerdán a lisszaboni repülőtéren és a főbb spanyolországi autógyáraknak is le kellett állítani a termelést a magas benzinárak ellen tiltakozó teherautósofőrök sztrájkja miatt. Elemzők szerint, ha az autóipar is megbénul, akkor igen súlyos helyzet alakul ki Spanyolországban.

Lengyelek is tüntettek

Mintegy 50 ezer lengyel kamionsofőr tüntetett szerdán egy órán át az ország útjain, követelve a kormánytól, hogy tegyen intézkedéseket az üzemanyagárak drasztikus emelkedése ellen. A lengyelországi nemzetközi fuvarozók egyesületének (ZMPD) elnöke elmondta, hogy a kamionok délben álltak le az utak mentén és a parkolókban, de nem akadályozták közúti forgalmat az egy órán át tartott demonstráció során. Jan Buczek azonban kilátásba helyezte: bekeményítenek, ha a kormány nem reagál követeléseikre. 

Az intézkedés miatt késések előfordulnak, de járatokat nem kellett törölni Portugália legnagyobb nemzetközi légi kikötőjében, amely Európa egyik fontos közlekedési csomópontja. "Nincs üzemanyag-feltöltés a Portela repülőtéren, a rendelkezés alól csak a sürgős, a katonai és az állami gépek esetében van kivétel" – közölte a portugál repülőtereket felügyelő hatóság (ANA) szóvivője. A légitársaságok kis technikai kitérővel más repülőtereken tankolhatják fel járataikat, többek között északon, Portóban vagy a Madeira szigetén fekvő Funchalban – fűzte hozzá Rui Oliveira, a TAP portugál légitársaságot hozva fel példaként. A tisztségviselő szerint a légitársaságokat már hétfőtől, a fuvarozók sztrájkjának kezdetétől figyelmeztették a várható üzemanyaghiányra, ezért egyetlen járatot sem kellett törölni. Tizenkét tartálykocsi már útban van a lisszaboni repülőtérre – tette hozzá.

Lisszabon és Setúbal térségében rendőri kísérettel szállítottak üzemanyagot szerda hajnalban egyes benzinkutakhoz a sztrájkoló fuvarozók úttorlaszai miatt. A mintegy 40 tartálykocsit a fővárostól száz kilométerre észak-keletre fekvő Porto Altóban található üzemanyagraktárból indították útnak. A rendőrség szerdára országszerte szigorította a biztonsági intézkedéseket, mert az előző nap egy kamion halálra gázolt egy tüntető fuvarost, aki meg akarta akadályozni egy jármű átjutását az egyik útzáron.

A portugál hírügynökség szerint az üzemanyaghiány szerdán elsősorban a délkeleti országrészben fekvő Alentejo térségét sújtotta, ahol több benzinkút teljesen "kiszáradt". Az üzemanyag-viszonteladók szövetsége (ANAREC) már kedd este felhívta a figyelmet arra, hogy az ország számos töltőállomásánál vészesen fogy a benzin.

A portugál és spanyol kamionosok hétfőn kezdődött sztrájkja miatt több lisszaboni benzinkútnál is elfogyott az üzemanyag, és a még működő töltőállomásoknál hosszú sorokban várakoznak az autósok. A portugál fővárosban a kiskereskedők arról számoltak be, hogy az üzletekben megcsappantak az élelmiszerkészletek is.

Spanyolországban a két sztrájkoló fuvarozószervezet szerdán felújította tárgyalásait a kormánnyal. A párbeszédet előző nap függesztették fel, mert Spanyolországban is elütöttek egy teherautósofőrt egy útzárnál. A két szervezet támogatást követel a szállítóknak a magas üzemanyagárak miatt.

Médiajelentések szerint szerdán újabb baleset történt Spanyolországban: kigyulladt több kamion Alicante város mellett, és az egyik jármű hálófülkéjében a tűzben meghalt egy sofőr.

Szerdára a főbb spanyolországi autógyáraknak is le kellett állítani a termelést a fuvarozók sztrájkja miatt - közölték a gyártó cégek. A sztrájkoló kamionosok miatt az alkatrészszállítmányok akadoznak vagy szünetelnek. A gyártók szövetsége szerint csütörtökön már gyakorlatilag minden üzem leállásra kényszerülhet, hacsak valamiképp nem jutnak hozzá a szükséges részegységekhez. A járműgyártók napi termelése összesen 13 ezer gépkocsi.

Elemzők szerint, ha az autóipar is megbénul, akkor igen súlyos helyzet alakul ki Spanyolországban, nem csak azért, mert 70 ezer ember nem tud dolgozni, hanem a gazdaság növekedése már ettől függetlenül is rendkívül lelassult, elsősorban az építőipar nagy visszaesése miatt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

Üzemanyagárak: a németek adócsökkentést akarnak, még a zöldek is

A németek jelentős többsége az üzemanyag adójának csökkentését akarja, tekintettel a magas árakra. A Forsa közvélemény kutató felmérése szerint a megkérdezettek 82 százaléka voksolt az adócsökkentésre, s még a „zöld tudatú” állampolgárok 53 százaléka is csökkentené az adókat.

MTI Világ

A magas benzinár megváltoztatja az amerikaiak autóvásárlási szokásait

A demokrata párti elnökjelöltségért küzdő Barack Obama szenátor szerint, ha a benzin ára tovább emelkedik, az amerikaiak meg fogják változtatni autóvásárlási szokásaikat. Ő maga egy hibrid - benzin és elektromos hajtású - autó tulajdonosa, de mint mondta, alig használja kocsiját.

MTI Gazdaság

Növekvő üzemanyagárak: az Európai Bizottság nem hátrál meg

Magyarország az Európai Bizottsághoz fordult, úgynevezett derogációt kérve, hogy csökkenteni lehessen a gázolaj jövedéki adóját. A testület továbbra sem ért egyet az adócsökkentéssel - mondta Kovács László adóügyi biztos. A PM megerősítette, hogy Magyarország kérte a derogációt, a fuvarozók kívánságának megfelelően.