szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A mai magyar szabályozási, jogi környezet akadályozza a közpénzek optimális elköltését, hangsúlyozta Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. elnök-vezérigazgatója és Kemény Emil, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főigazgató-helyettese egybehangzóan az autópályák építéséről készített számvevőszéki jelentésről tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

A jelentés a múlt évben elkészült autópályák vizsgálatáról több helyen kritikával illette a közlekedési tárca és NIF Zrt. tevékenységét. Az egyik fő kritika a Kőröshegyi völgyhidat érintette, amely a számvevők szerint drága megoldás volt. Ezzel kapcsolatban Reményik Kálmán elmondta: a település jegyzője határozatával akadályozta meg azt, hogy a parthoz közelebbi, olcsóbb nyomvonalon haladjon az M7 autópálya.

Az ÁSZ által előrehozott beruházásnak nevezett dunaújvárosi híd kapcsán azt mondta az elnök-vezérigazgató, hogy az lett volna az optimális, ha az híd és a hozzá két oldalról vezető autópálya egyszerre készült volna el. Jelenleg az útépítést politikai és egyéb érdekek befolyásolják, így az ésszerűséget nem a beruházón kell számon kérni. Egyébként ma is van útkapcsolata a hídnak, és tervezik az autópályákat is. Keleti irányban a környezetvédelmi engedélyeztetés folyik, míg nyugatra ezen már túl vannak.

Az ÁSZ hiányolta a beruházások úgynevezett mérnök árait, illetve amelyek elkészültek, azok is a korábbi vállalási árak felszorzásával jöttek létre. Reményik Kálmán elismerte, hogy 2007-ig azért nem készítettek mérnök árat, mert az nem maradhatott volna titokban, és attól csak drágább ajánlatokat kaptak volna a vállalkozóktól. Ma a NIF saját berkein belül kapacitás árakkal kalkulál díjakat, de "a problémát csak egy korrupciómentes ország oldaná meg" - mondta az elnök-vezérigazgató.

Kemény Emil elmondta, hogy az ÁSZ teljesítményeket ellenőrzött, így vizsgálva a közpénzek elköltését. Elismerte: új jogi környezet kellene ahhoz, hogy a költés az optimálishoz közel alakuljon. Például egy ember ne tudjon egy 40 milliárdos beruházást évekre leállíttatni. Reményik Kálmán egy másik példát mondott: az 51-es út és az M6 területén is ugyanaz a fővárosi ügyvéd vásárolt fel földeket, majd százszoros áron akarta továbbadni. Az ügyből polgári per és rendőrségi feljelentés lett. Ez utóbbit elutasították, mivel a földdel való spekuláció nem bűncselekmény.
 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Itthon

ÁSZ-jelentés: hiányos a médiatörvény

A médiatörvény és a nemzeti hírügynökségről szóló törvény hiányosságait állapította meg az Állami Számvevőszék csütörtökön közzétett jelentésében, amelyben a közszolgálati feladatok és a végrehajtáshoz szükséges források meghatározását sürgetik.

Társadalom

Számtanóra

Elégtételt kaptak az egyházi iskolák fenntartói az Állami Számvevőszéktől, amely azt állítja: 2,7 milliárd forinttal rövidítette meg őket a kormány egy számítási hiba miatt.

hvg.hu Gazdaság

Vakvágányra futhat a MÁV Cargo eladása

Erősen kérdéses, hogy végigvihető-e mostani formájában a MÁV Cargo privatizációja – derül ki a versenyhivatal és a már megszüntetett vasúti hivatal Miniszterelnöki Hivatalnak írt leveléből. Az Állami Számvevőszék vizsgálata is súlyos problémákat tárt fel, például olyan vállalást, amely akár 25 milliárddal is csökkentheti a privatizációs bevételt – a Népszabadság mai írása szerint.

MTI Itthon

ÁSZ: megalapozatlan volt a döntés a völgyhídról

A Köröshegyi völgyhíd megépítésére vonatkozó döntés műszaki, gazdaságossági, természetvédelmi és településrendezési megalapozottsága nem igazolt, az autópályákra költségbecslés nem készült - állapítja meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2007-ben befejezett autópálya ellenőrzésekről készített összefoglalójában, amelyet eljuttatott az MTI-nek.

Gazdaság

Több minisztérium költségvetését bírálja az ÁSZ-jelentés

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az elmúlt év zárszámadási törvényét, vagyis a 2002. költségvetés végrehajtását vizsgálva több minisztériumnál súlyos gazdálkodási és elszámolási hiányosságokat tárt fel. Néhány minisztériumnál a számvevőszék olyan súlyos hibákat talált, hogy a beszámolókat nem is auditálta.

Vélemény

Megrövidítették-e 2,7 milliárddal az egyházi iskolákat?

Június elején került nyilvánosságra az Állami Számvevőszék jelentése az egyházi iskolák finanszírozásáról: eszerint a költségvetés 2005 és 2006 folyamán a megállapítottnál 2,7 milliárd forinttal kevesebb kiegészítő támogatást folyósított számukra. Bölcskei Gusztáv, a magyarországi református egyház zsinatának lelkészi elnöke szerint az elmaradt támogatást mielőbb folyósítani kellene. A minisztérium szerint ahány számítás, annyiféle eredmény.

Véletlenül nem ön nyert félmilliárd forintot?

Véletlenül nem ön nyert félmilliárd forintot?

Megérkezett Moszkvába Navalnij

Megérkezett Moszkvába Navalnij

Újabb minisztere hagyja ott Trumpot

Újabb minisztere hagyja ott Trumpot