Nemzetgazdasági érdek a hazai tőkepiac megerősítése, valamint a hosszú távú, elsősorban nyugdíjcélú megtakarítások minden eddiginél erőteljesebb ösztönzése. Mindezzel teljesen szembe mennek a kormány intézkedései – véli Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT korábbi elnöke.

Az általános életszínvonalra komoly következményei lesznek annak, hogy Magyarország népessége feltartóztathatatlanul öregszik. Mivel a mindenkori keresőképes lakosság állítja elő az ország nemzeti jövedelmének zömét és adja a megtakarítások döntő többségét, az aktívak zsugorodó aránya a társadalmon belül csökkenti a beruházásokra és vagyonfelhalmozásra rendelkezésre álló megtakarításokat. A romló arány előrevetíti a későbbi generációk növekvő terheit, hiszen a bruttó hazai összterméket (GDP) egyre kevesebb embernek kell előállítania.

Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT volt elnöke. Lenullázódna a vállalatok befizetési hajlandósága. © Stiller Ákos

A következő évtizedekben az elöregedési folyamat és az egyelőre alacsonyabb megtakarítási hajlandóság miatt jelentősen csökkenni fog a háztartások aggregált vagyona, ezért nemcsak a magánemberek időskori jólétének szempontjából fontos a hosszú távú és nyugdíjcélú megtakarítások növelése, hanem a nemzetgazdaság egészének stabilitása szempontjából is.

Magyarország jelenlegi fenntartható gazdasági növekedése magas külföldi finanszírozási szükségletet feltételez, amit csak a háztartások nettó megtakarító pozíciója enyhíthet. Minél több a hazai megtakarítás, annál könnyebb és olcsóbb belülről finanszírozni az államadósságunkat, és így megvédeni a forintot – mutat rá a tőzsde volt elnöke.

Normál körülmények között az állam beruházásaihoz és fejlesztéseihez, a vállalatok tevékenységük finanszírozásához használják fel a háztartások hosszú távú nyugdíj megtakarításait hitelfelvétel, valamint részvény és állampapír kibocsátás formájában. Ez a finanszírozási gyakorlat azonban teljesen felborult az országot 2001 óta jellemző felelőtlen és minden hosszú távú jövőképet nélkülöző gazdaságpolitika eredményeképpen, mely 2006-ra teljesen felélte tartalékainkat.

A GDP 80 százalékát kitevő államadósságot cipelő kormány, amelynek a költésein belül már most is 20 százalékos arányt képvisel a nyugdíjrendszer finanszírozása, négyféleképpen reagálhat a demográfiai kihívásokra: vagy elfogadja, hogy nyugdíjas korban jelentősen csökken az életszínvonal, vagy növeli a fiatalabb generációk terheit, vagy emeli a nyugdíjkorhatárt, vagy erőteljesen ösztönzi a hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarításokat.

Mindezek fényében Szalay-Berzeviczy Attila szerint súlyos hiba a munkáltatók önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulásainak 54 százalékos adóval és ennek még 27 százalékos járulékkal való megterhelése – a kormányzati javaslat szerint. A munkáltatói hozzájárulásokat jelenleg nem terheli adó és tb-járulék, a mostani tervezet viszont minden átmenet nélkül 95,6 százalékos teherrel sújtaná azt. Ez minden valószínűséggel lenullázná a vállalatok befizetési hajlandóságát a magyar nyugdíjrendszerbe, hiszen a jelenlegi munkaerőpiaci körülmények között ezt egyoldalúan megvonhatják az alkalmazottaktól.

A kormányzati javaslat tükrében a 19 százalékos vállalati adó az osztalékadóval együtt is jobb alternatíva lenne a vállalatoknak, így az éves szinten eddig befizetett körülbelül 80 milliárd forint ettől kezdve nemcsak elkerülné a magyar nyugdíjrendszert, de – többségében multinacionális vállalatok pénzéről lévén szó – az összeg nagy része tőkerepatriálás miatt osztalék formájában elhagyná az országot újabb nyomást gyakorolva a forintra és a folyófizetési mérlegünkre.

Azok az összegek, amelyeket pedig a munkáltató kárpótlásként esetleg beépítene a bérekbe a hosszú távú megtakarítások helyett, a fogyasztást támogatnák. A munkáltatók önkéntes pénztári hozzájárulásainak megadóztatása így gyakorlatilag nagyon limitált azonnali adóbevételt jelentene a költségvetésnek. Hosszú távon viszont ennek sokszorosát kellene majd a következő kormányoknak a nyugdíjasok támogatására fordítania – véli a BÉT volt elnöke.

A vállalati befizetések ma az önkéntes nyugdíjpénztárakba befolyó pénzek 80 százalékát teszik ki, így könnyen belátható, hogy ezek nélkül a 10 év alatt kiépült rendszer hanyatlásnak indulna és leépülne. Megszűnnének a munkáltatói nyugdíjpénztárak, melyek pedig a piaci szereplők többségét alkotják. Mindezek következtében megszűnne az egyéni befizetések jelentős része is, hiszen ez a legtöbb cégnél feltétele a munkáltatói hozzájárulásnak. Ezzel pedig nagyon komoly megrázkódtatás érné az öngondoskodás intézményét, ami pedig nélkülözhetetlen pillére a nyugdíjrendszerünk szükséges reformjának.

A Magyarországon működő 65 önkéntes nyugdíjpénztár ma közel 800 milliárd forint vagyont kezel a mintegy 1,4 millió tagság nevében. Ez a vagyon tavaly már 100 milliárd forintnyi éves befizetéssel bővült. A pénztárak ma a vagyonuk 80-90 százalékát belföldi pénzügyi instrumentumokban helyezték el, 65-75 százalékát kifejezetten belföldi állampapírokban 10-15 százalékát pedig magyar részvényekben. A gyors likvidálásuk, valamint az új befizetések leépülése miatt a növekedésük megrekedése a jelen körülmények között az állampapírpiac újabb zavarát okozhatja, miközben még több magyar vállalati részvény kerülne külföldi befektetők kezébe.

Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a nyugdíjpénztáraknak nem az a feladata, hogy az államháztartás hiányát finanszírozzák, hanem az, hogy a tagság jövőbeni nyugdíját maximalizálják. Éppen ezért a tőzsdék drasztikus visszaesése ellenére sem volt hiba a nyugdíjpénztárak választható portfolióra való áttérése és a 40 százalékos részvénykitettségére vonatkozó szabály bevezetése, a kormány tavaly őszi döntése a választható portfóliók feltöltésének határidejének két évvel való elhalasztásáról viszont annál inkább.

Szalay-Berzeviczy szerint megtévesztő és a rendszer iránti bizalmat csökkentő tényező egy hosszú távú koncepció helyességét rövidtávú eredményességen keresztül mérni és ötlet- vagy hangulatszerűen szabályozni. Ugyanígy a pénztári tagság hosszú távú érdekeivel ellentétes, szakmailag elhibázott a kormány azon mostani javaslata is, miszerint a magánnyugdíjpénztárak tagjai részére inflációkövető hozamgaranciát kell biztosítani a befizetett összegekre. Az ilyen rövid távon kedvezőnek tűnő döntés valójában a piaci folyamatok törvényszerűsége miatt ugyancsak a hosszú távú jobb teljesítmény és hozammaximalizálás ellen dolgozik majd, kárt okozva ezzel a nyugdíjpénztári tagság többségének.