Szeptember 11-én nyújtja be a jövő évi büdzsé tervezetét a kormány
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Költségvetési Tanács: idén 6,5, jövőre 0,5 százalékkal esik a GDP
A magyar gazdaság idén várhatóan 6,5 százalékkal, jövőre 0,5 százalékkal esik vissza, de 2011-12-ben már 3-3,5 százalékkal nő - áll a Költségvetési Tanács honlapján kedden kiadott előrejelzésben.
Kezdődnek az egyeztetések a jövő évi költségvetésről
Elkezdi a jövő évi költségvetésről szóló egyeztetést az MSZP: pénteken az elnökséggel, hétfőn pedig a frakcióval találkozik Bajnai Gordon kormányfő. A kormány azt tervezi, hogy szeptember 8-án, még a parlament őszi ülésszakának kezdete előtt benyújtja az Országgyűlésnek a 2010-es büdzsét.
A Pénzügyminisztériumban folytatják a költségvetési egyeztetéseket
Az egyes tárcákkal és az MSZP illetékes munkacsoportjaival egyeztet a 2010-es költségvetésről kedden és szerdán a Pénzügyminisztérium - tudta meg az MTI több forrásból.
Oszkó: jövőre legalább 300 milliárddal csökken a költségvetés bevétele
A 2010. évi költségvetésben az ideihez képest jóval kisebb, legalább 300 milliárd forinttal kevesebb bevétellel számol a kormány, ennyit meg kell takarítani a 3,8 százalékos hiánycél megtartásához – mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter szerdán reggel a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.