Szapáry: a Fidesz eurót és hiánycsökkentést akar, de...

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az új kormánynak hivatalba lépése után minél előbb el kell kezdenie a szerkezeti átalakításokat – mondta a Népszabadságnak adott interjújában Szapáry György, az MNB korábbi alelnöke, a Fidesz gazdasági tanácsadója.

A napilap szerdai számában közölt interjúban a Nemzetközi Valutaalap egykori szakértője úgy vélekedett, Magyarország jövője a tudás- és szolgáltatásalapú növekedés, ami azt jelenti, hogy az oktatás és a szakképzés területén elengedhetetlenek a reformok.

Szapáry szerint hosszú távon az „összeszerelő” gazdaságból tudásalapú gazdaságnak kell létrejönnie. A csúcstechnológia elsajátítása, a nyelvtudás kulcsterület, ahogy az innováció is. Szükség van az állami vállalatok modernizálására, és nagyon fontos a bürokrácia egyszerűsítése is. A felesleges jogszabályokat és a párhuzamos intézményeket pedig meg kell szüntetni. A Fidesz gazdasági tanácsadója arra számít, hogy a költségvetési hiány 3,8 százaléknál biztosan nagyobb lesz az idén.

Kitért arra is, hogy a Fidesz vezetőivel folytatott beszélgetéseiből számára az derült ki, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak kormányra kerülése után egyáltalán nem áll szándékában, hogy a költségvetés elszálljon. Be akarják vezetni az eurót, csökkenteni akarják a hiányt, az a kérdés, hogy ezt melyik szintről kell elkezdeni – hangoztatta.