Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az oroszországi versenyhivatal a túl magas benzinárak miatt jelentős pénzbírságokat helyezett kilátásba a nagy kőolajkonszerneknek, miután Vlagyimir Putyin kormányfő a szerdai kormányülésen szóvá tette, hogy túl drága a benzin.
Ezúttal a Versenyhivatal a Vedomosztyi című lap szerint az állami Rosneftet (Rosznyeft) és a Gazprom Neftet (Gazprom Nyeft), a Lukoilt, az orosz-brit TNK-BP-t, valamint a magántulajdonban lévő orosz Surgutneftegazt (Szurgutnyefyegaz) és a Bashneftet (Basnyeft) vette célba.
A hivatal 2008-ban és 2009-ben már az évi forgalom egy, illetve 4,5 százalékának megfelelő bírságot rótt ki a Rosneftre, a Lukoilra, a Gazprom Neftre és a TNK-BP-re, igaz, azok végül nem fizették ki, összesen 26 milliárd dollárt nem hajtottak be rajtuk.
Most azonban a Versenyhivatal a négy konszernt az éves forgalom 9 százalékát kitevő bírsággal fenyegette meg.Elsőként a Rosneft értett a szóból, s csütörtökön bejelentette, hogy a dízelüzemanyagok és a 92-es benzin árát literenként 50 kopejkával, mintegy 3,30 forintnak megfelelő összeggel csökkentette. Hasonló mértékben esett csütörtökön a benzin ára a távol-keleti Tengermelléki terület (Primorje) minden benzinkútjánál.
Putyin csütörtökön, a kormány elnökségének ülésén megbízta Igor Szecsint, az energetikai kérdésekért felelős első helyettesét és a Versenyhivatalt, hogy figyeljék az árak alakulását. Jelezte: a cél az, hogy ne idegen zsebekben maradjon a pénz, hanem az árcsökkenés kedvező hatása a fogyasztóknál jelentkezzen.
Szecsin már azt jelentette, hogy Moszkvában 1 rubellel csökkent az üzemanyag ára, "és a folyamat folytatódni fog". A Kommerszant című lap csütörtökön rámutatott: "Putyin a benzinár ügyében áttért a kézi vezérlésre, amint ezt már megtette a szupermarketek és a mobil szolgáltatók árait illetően is. A kőolaj-konszernek éppen olyan operatívan reagáltak, mint a kiskereskedelmi láncok és a szolgáltatók, és alig néhány óra múltán elkezdték csökkenteni áraikat". A lap szerint a konszernek nem vállaltak nagy áldozatot, mert sok tényező miatt küszöbön állt az ár csökkenése, elsősorban a dízel esetében. "Putyin éles bírálata elkerülhetetlenné tette azonban a Versenyhivatal beavatkozását, amely eddig beszélt ugyan a konszernek szabálysértéseiről, de eljárást nem indított" - írta a cikk.
A Vedomosztyi kommentárja szerint a Versenyhivatal ez esetben valóban szinte monopóliumról van szó: az öt legnagyobb konszerné a feldolgozó kapacitás 75 százaléka, ezek dolgozzák fel az export után az országban maradó kőolaj 70 százalékát, az övék a tárolók és a benzinkutak túlnyomó többsége. Az üzemanyagot 15-20 százalékkal drágábban adják, mint kellene, de minden liter árában 60 százalékot tesznek ki az adók. "Az üzemanyagárak állami szabályozása jó húzás választások előtt, de súlyos következményekkel terhes" - írta a lap.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.