A Sanghajtól mintegy 700 kilométerre nyugatra lévő metropolisz vállalkozásai rendkívülinek tűnhetnek, de korántsem egyedülállóak: tucatnyi kínai nagyváros valósít meg hajszolt üzemben nem kevésbé ambiciózus infrastruktúra-fejlesztéseket, vagy tervez hasonlókat - írta a The New York Times. Az elmúlt néhány évben ezek a városi projektek jelentős szerepet játszottak abban, hogy a kínai infrastruktúra- és ingatlanfejlesztések értéke már meghaladja az export volumenét és a legnagyobb arányt képviseli Kína gazdasági növekedésében.

A NYT elemzése szerint azonban egyre több jel utal arra, hogy Kína hosszan tartó gazdasági fellendülését alááshatják ezek a helyi hatóságok nagyarányú hitelfelvételei révén finanszírozott projektek, mivel az adósság tényleges  nagyságát kreatív könyveléssel álcázzák.

A szakértők szerint a veszélyt rejt magába, hogy a városi kormányzatok máris olyan adóssághegyeken ülhetnek, amelyek évekre, vagy akár évtizedekre is megbéníthatják az ország gazdaságát. A kínai kormánynak beterjesztett  jelentésében Liu Csia-ji  (Liu Jiayi), a számvevő hatóság vezetője (national auditor) június végén arra figyelmeztetett, hogy a helyi önkormányzatok adóssága a múlt év végén 1700 milliárd dollárnak, a kínai GDP mintegy 27 százalékának felelt meg, ezért szigorúbb szabályozást sürgetett. A Moody-s pekingi irodájának értékelése szerint a főszámvevő még alá is becsülhette a kínai bankok által a helyhatóságoknak nyújtott hiteleket.

A kiismerhetetlen kína. - Nagyítás-fotógalériánkhoz kattintson a képre!

A városi beruházásoknak köszönhetően az állóeszköz beruházások aránya ma megközelíti az ország GDP-jének 70 százalékát, ami nemzetközi viszonylatban is példátlan. Ez a mutató még Japánban sem haladta meg a 35 százalékot az 1980-as évek nagy építkezési boomja idején, az Egyesült Államokban pedig évtizedeken át 20 százalék körül ingadozott.

A kínai államkapitalizmus, amely gondosan hangolt kommunista-kapitalista hibridnek tűnhet, sokkal sebezhetőbb lehet, mint azt a külvilág feltételezi. Vuhan pénzügyeinek alaposabb vizsgálatából kitűnik, hogy a város dollármilliárdnyi hiteleket vett fel állami bankoktól, de a pénz ritkán kerül közvetlenül a helyi kormányzathoz. A hitelt a város által létrehozott beruházási társaságok veszik fel, amelyek adóssága Vuhan pénzügy mérlegében sehol sem jelentkezik. A kockázatot növeli, hogy sok helyi kölcsön biztosítékát a helyi, igen magasra értékelt földtulajdon jelenti, amelynek ára azonban összeomolhat, ha az ingatlanbuborék kipukkad. A vuhani telekárak az elmúlt évtizedben a korábbi háromszorosára nőttek.

Tucatnyi városi kormányzat jár el hasonlóan, a központi kormánynak a költekezés fékezésére irányuló erőfeszítéseivel dacolva. Peking már régen megtiltotta a városoknak, hogy kötvénykibocsátással fedezzék beruházásaikat, és nemrég a központi kormány az állami bankoknak is korlátokat szabott a városok hitelezésében. Ám a helyi fejlesztési társaságok  révén a városok jórészt megkerülték a pekingi szabályozást. Egy helyi szakértő szerint például Vuhan infrastrukturális beruházásainak alig 5 százaléka szerepel a város költségvetésében - a többit a beruházási vállalkozásokra könyvelik.

Peking számára nem titok ez a rendszer, országszerte mintegy 10 ezerre becsülik a helyi beruházási cégek számát. Mivel a városok adóbevételének jelentős része Pekingbe kerül, a fejlesztés útját a helyi kormányzatok az ilyen ingatlanfejlesztő cégek létrehozásában találták meg. Ez azonban kockázatos játszma. Az UBS beruházási bank egyik friss elemzése szerint a kínai helyi kormányzatok beruházási cégei az elkövetkező években akár 460 milliárd dollárnak megfelelő hitel törlesztésére jelenthetnek be fizetésképtelenséget. Ez Kína GDP-jéhez képest nagyobb összeg, mint az amerikai GDP szempontjából a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőprogram volt.

Ez fenyegetően hangzik ugyan, de sok elemző szerint nem ok a pánikra, tekintettel a 3 ezer milliárd dolláros kínai valutatartalékra (amelynek jelentős részét amerikai államkötvényekbe fektették be), valamint arra, hogy a kínai állami bankokban fekszik az 1,3 milliárd lakos jelentős magánmegtakarítása is. Mivel ez a pénz nem váltható át szabadon, a kínai bankokat nem fenyegeti valamilyen globális pánik lehetősége.

Az igazi gondot a NYT által idézett elemzők szerint az jelenti, hogy a városok adóssága beárnyékolhatja a kínai fejlődést. A növekedés finanszírozása helyett Kínának ma már egyre többet kell költenie arra, hogy a bankokat megvédje a városi csődöktől. Egyes szakértők nem zárják ki azt a lehetőséget, hogy Kínában végül japán stílusú hosszú stagnálás alakul ki.

Kenneth S. Rogoff harvardi közgazdász professzor -, aki az egyik társszerzője volt a "Ezúttal más: a pénzügyi őrületek nyolc évszázada" című kötetnek -  azt jósolja, hogy Kína ingatlanbuborékja és növekvő adóssága egy évtizeden belül regionális recesszióra vezethet Ázsiában és az egész világon megfojthatja a növekedést.