szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn lejőre fordultak, majdnem kétheti nyereségsorozat után.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,7 százalékos előrelépéssel tízheti csúcson kezdett, de előzetes adat szerint 1,04 százalékos napi csökkenéssel 965,38 ponton zárt, 13,93 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Tavaly 7,26 százalékkal javult ez a mutató. A múlt hetet 2,94 százalékkal magasabban végezte, mint az előzőt. Két hete, október 4-én még 26 havi mélyponton zárt.  

A jó kezdetet hamar elrontotta a német pénzügyminiszter, mondván, hogy nem szabad csodát várni a hét végi EU-csúcstól az euróövezeti államadósság-válságban: végleges megoldás most sem valószínű. Az utóbbi két hétben a befektetők bíztak benne, hogy az euróövezeti vezetők már vasárnap, az EU legközelebbi csúcsértekezletén átfogó tervvel állnak elő a görög államadósság-válság és az európai pénzügyi rendszert fenyegető veszélyek tartós kezelésére.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 hétfőn 29,66 pontos, 0,54 százalékos romlással 5.436,70 ponton zárt, 7,85 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Tavaly 9,00 százalékkal javult. A frankfurti DAX-30 107,77 pontos, 1,81 százalékos mínusszal 5.859,43 ponton végzett, 15,26 százalékkal alacsonyabban, mint az év végén. Tavaly 16,06 százalékkal javult. Párizsban a CAC-40 51,83 ponttal, 1,61 százalékkal 3.166,06 pontra gyengült, ez 16,79 százalékkal kevesebb az év véginél. Tavaly 3,34 százalékkal gyengült.

Wolfgang Schäuble
AP

Varsóban a WIG20 1,24 százalékkal 2.272,03 pontra fogyatkozott. A Mol 250,00 zlotyn végzett, 0,40 százalékkal olcsóbban, mint pénteken. Napközben 262,00-249,30 zloty között alakult.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 1,25 százalékkal, az S&P-500-as 1,09 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 1,00 százalékkal volt a pénteki záró alatt.

Csúcson az olajár

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj reggel 5 centtel drágább, estefelé 1,17 dollárral olcsóbb volt a pénteki zárónál, hordónként (159 liter) 111,06 dollárnál tartott. Április 11-én több mint két és féléves csúcsra, 127,02 dollárra hágott, annál drágább utoljára 2008. augusztus elsején volt. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 15 centet vesztett, 86,65 dollárra. Május 2-án új idei csúcsot döntött 114,81 dolláron, ezzel a legdrágább volt 2008. szeptember elseje óta.

Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 948,75 dollár volt Londonban estefelé, 3,25 dollárral olcsóbb a pénteki zárónál.
Az olajpiac lendületét is megtörte a német pénzügyminiszter figyelmeztetése.

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3868 dollár volt vételi oldalon a bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,3761 dollárnál tartott, 0,0104 dollárral olcsóbban a péntek estinél, 2,77 százalékkal erősebben, mint tavaly év végén. Az euró este 1,2364 svájci frank volt, 0,0006 frankkal kevesebb a pénteki későinél, 1,63 százalékkal gyengébb az év véginél. Az euró utolsó történelmi mélypontja a svájci valutával szemben 1,0080 frank volt, augusztus 9-én. A dollár 0,8983 frank volt, 0,0065 frankkal drágább a péntek estinél, 3,90 százalékkal gyengébb, mint tavaly év végén.

Az euró reggel még folytatta a hegymászást – 1,3914 dolláron egyhavi csúcsra ért –, majd visszaesett a német pénzügyminiszter nyilatkozatától. A dollár népszerűségét, vagyis a menedékkeresést támogatta egy rossz adat is az amerikai keleti parti ipar teljesítményéről.

Drágult az arany

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.682,35 dollár volt hétfőn későn azonnali szállításra Londonban, drágább a péntek esti 1.670,65 dollárnál. A múlt héten a gyengülő dollár, hétfőn a menedékkeresés emelte az arany árát.

AP

Utoljára szeptember 6-án döntött történelmi rekordot az arany azonnali ára 1920,94 dolláron. Azóta olcsóbb, ahogyan a svájci frank önkorlátozása, az amerikai államadósság-válság nyári megoldása és a Fed pénzhígításának befejezése óta a dollár visszaszerezte hagyományos tartalékvaluta szerepét.

Az arany utolsó rekordsorozata július 13-án kezdődött 1.590,15 dolláron, miután az addigi árcsúcs, 1.575,95 dollár, május 2-a óta állta a sarat. Az 1.600 dollárt először július 18-án, az 1.700 dollárt augusztus 8-án, az 1.800 dollárt augusztus 11-én lépte át az arany ára, és augusztus 23-án az 1.900 dollárt is maga mögé utasította.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!