szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációja ügyében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt ismertetlen tettesek ellen.

A nyomozás elrendeléséről a feljelentő Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos számolt be. Azt mondta, hogy a hűtlen kezelés ügyében a főügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodát, a sikkasztás ügyében pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) bízta meg a nyomozás lefolytatásával. A főügyészség egyben arról is tájékoztatta a kormánybiztost, hogy a feljelentésének egy részével kapcsolatban már február óta nyomoz a BRFK.

Budai Gyula október 6-án jelentette be, hogy feljelentést tett a Budapest Airport Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Akkor azt közölte, hogy vizsgálata szerint a BA "hibás privatizációja" - az elmaradt fejlesztések és az ezzel kapcsolatos szankciók hiánya - miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró - mai árfolyamon számítva hozzávetőleg 24 milliárd forint - kár érte.

Szerinte a Pénzügyminisztériumot (PM) a privatizáció során Draskovics Tibor akkori tárcavezető, majd utódja, Veres János képviselte. "Az elrontott privatizációs szerződést" Veres János írta alá - mondta, hozzátéve, hogy szerinte a döntéshozó PM-et vagy az előkészítést végző vagyonkezelőt terhelheti a felelősség az ügyben.

Draskovics Tibor a hírrel kapcsolatban szerdán azt közölte, hogy a privatizációs folyamat megkezdése előtt távozott a Pénzügyminisztériumtól.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!