szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 321,78 pontos, 1,72 százalékos csökkenéssel, 18 416,36 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek: a Richter és a Mol jelentősen esett, az OTP csak kisebb mértékben gyengült, míg a Magyar Telekom erősödött az előző napi záráshoz képest.

A magyar piac alulteljesítő volt az európai tőzsdékhez képest, amelyek jellemzően fél és egy százalék körüli mértékben gyengültek - mondta Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az MTI-nek. Hozzátette, hogy ezt elsősorban a Richter folytatódó esése magyarázza. Emlékeztetett, hogy a gyógyszeripari papír árfolyama előző nap került lejtőre arra a hírre, hogy november végén kikerül az MSCI feltörekvő piaci indexéből, és ez több amerikai, valamint európai alapkezelőt is érint. Úgy vélte, hogy a részvény áresése még egy-két hétig eltarthat.

A kereskedő kiemelte a Mol közel 3 százalékos csökkenését is, ami véleménye szerint azzal függ össze, hogy a piaci elemzők kedvezőtlenül fogadták a társaság előrejelzését, miszerint rövid távon mérséklődik az olajkitermelése.

A Mol árfolyama 540 forinttal, 2,95 százalékkal 17 770 forintra esett, 3,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 24 forinttal, 0,58 százalékkal 4116 forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,22 százalékkal 415 forintra erősödött, forgalma 533,3 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 1400 forinttal, 3,65 százalékkal 37 000 forintra gyengült, a részvények forgalma 5,5 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 300,2 millió forintos forgalom mellett 10 forinttal, 0,06 százalékkal 17 000 forintra erősödött. A BUMIX 1056,20 ponton zárt pénteken, ez 1,42 pontos, 0,13 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!