M43-as: a KDB nem engedett a Porrnak

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Immár harmadszor utasította el az M43-as autópálya kapcsán a Porr Bau GmbH kérelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB). Az osztrák cég újabb keresetében azt kifogásolta, hogy az M43-as továbbépítésének tenderkiírásában az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. fix beton- és aszfalt keverőt írt elő, holott azt mobil berendezésekkel is helyettesíteni lehet.

A 23,1 kilométer hosszú autópályára múlt év végén írta ki a közbeszerzést a NIF, a becsült építési költség bő 40 milliárd forint volt. Az ajánlattevőnek rendelkeznie kellett - 50 kilométeren belül - egy, legalább 240 tonna óránkénti kapacitású aszfaltkeverővel, és egy - ugyanilyen távolságra lévő - minimum 100 köbméter óránkénti kapacitású betonkeverő teleppel.

A Porr azért nem tehetett ajánlatot, mivel nem volt a helyszínhez közel fix telepítésű aszfalt-, illetve betonkeverő telepe, ezért a KDB-hez fordult. A döntőbizottság azzal utasította el a keresetét, hogy nem ügyfélképes a Porr. A felhívásra két ajánlat érkezett, az egyiket a Duna Aszfalt Kft., a másikat pedig az EKMS-M43 konzorcium (tagjai: Euroaszfalt, Közgép, Magyar Aszfalt és Swietelsky) adta be.
 
Az eredményhirdetés előtt újra a KDB-hez fordult a Porr, kifogásolva az ajánlattételi feltételek túlzott determináltságát. Azzal érvelt, hogy rövid idő alatt képes mobil keverőket telepíteni a helyszínre. A NIF viszont azzal indokolta a fix keverők szükségességét, hogy a munka addig el sem kezdődhet, amíg a környékbeli aszfaltos utakat meg nem erősítik, az anyagszállítás miatt.
 
A KDB most sem tekintette ügyfélnek a Porrt, ezért elutasította a keresetét. A Fővárosi Törvényszék viszont új eljárásra kötelezte a KDB-t, vagyis annak érdemben kellett döntenie. Ez az eljárás zárult le pénteken, a Porr keresetének az elutasításával. A döntőbizottság elfogadta az ajánlatkérő érvelését: csak fix telepítésű keverőkkel végezhető az autópálya építése.