A nemzetgazdasági miniszter szokásos, Heti Válaszban megjelent könyvszemléjében arról értekezik, hogy történelmi okok miatt ma legalább egymillió városlakó hiányzik hazánkban, ami miatt az ország fejlődése elakadt. A nemzetstratégia egyik kiemelt célja, hogy a hazai városfejlődést új alapokra helyezzék.

Elképzelése szerint a nagyvárosok húznák magukkal a vidéket, a budapesti 2,5 milliós gazdasági övezet az egész nagytérséget. Matolcsy György szerint "Budapest kertvárosának kellene tekintenünk valamennyi határon belüli magyar várost, (...) a nagyvárosok kertvárosainak pedig a környező kisebb városokat és településeket". Minderre szerinte azért van szükség, mert a félmillió uniós országokba távozott magyar munkavállaló csak dinamikusan fejlődő városokba jön haza.

Matolcsy ráült a lokomotívra

A jegybankelnöki posztra is esélyesnek tartott politikus Tokió, Szingapúr, New York, Boston és más megalopoliszok példáján keresztül szemlélteti, hogy pontosan mitől is lehet sikeres egy nagyváros. Ongjerth Richárd, a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója szerint Szent István óta természetes folyamat, hogy a városok megjelenésével elkezdődött a városiasodás, ami a vidék súlyának folyamatos csökkenésével járt.

Az eddigi vidékfejlesztési politika ugyanakkor épp a falvak életképességének erősödését célozza, Matolcsy György ellenben a centralizáció, a nagyvárosok gazdasági súlyának növelésében látja a fejlődés lehetőségét. "Érdekes kérdés, hogy lehet egyensúlyt teremteni a kettő között" – mondta Ongjerth. Szerinte két stratégia létezik: az egyik azt mondja, hogy az államnak az elmaradottabb régiókat kell támogatnia, illetve felzárkóztatnia. A másiknak a lényege a "lokomotív effektus"; eszerint a fejlettebb régiókat érdemes támogatni, a fejlődésük húzhatja magával a többi, elmaradottabb területet. A cikkben vázolt elképzelés ez utóbbit valószínűsíti.

Ongjerth ugyanakkor nem tartja szerencsésnek a kertváros kifejezést, inkább a policentrikus – sokközpontú – gazdasági régiónak hívná Matolcsy elképzelését, amivel nem mondott újat, mert tulajdonképpen ez ma is így van. Azzal kapcsolatban, hogy Matolcsy Budapestet a Kárpát-medence határon kívüli városainak fővárosaként definiálja, Ongjerth megjegyezte: nem valószínű, hogy Bukarestben vagy Pozsonyban osztanák ezt a véleményt. Összességében ugyanakkor egyetértett azzal, hogy növelni kell Budapest tőkevonzó képességét, aminek tényleges szerepe lehet abban, hogy a külföldön dolgozó magyar munkaerő visszatérjen az országba, hiszen ezek nagy része magasan képzett, akik a szolgáltatásban, például a pénzügyi szektorban helyezkednek el. Márpedig ennek fejlődése összefügg a városfejlesztéssel.

A Kárpátok fővárosa

Welovebudapest / Németh Kornél

Hol van vége a városnak?

Matolcsy cikkében egy 50-60 éve zajló történetre világít rá - fejtette ki Kocsis János Balázs városszociológus, a Budapesti Műszaki és Gazdálkodástudomány Egyetem (BME) adjunktusa. Szerinte a miniszter tulajdonképpen három dolgot érint, ebből kettő a múltra, egy a jövőre vonatkozik. Az első ezek közül, hogy a múlt század 40-es éveiben a magyar urbanizációban döntő szerepet játszó zsidó és német népesség jelentős részét Magyarország elvesztette, amit tovább súlyosbított az 1956 utáni, főképp képzett, urbánus rétegeket érintő kivándorlás. A második pont, amiről azonban Matolcsy konkrétan nem beszél, hogy az 1950-60-as években, az iparosodás ellenére, vagy éppen az erőltetett iparosítás miatt, alacsonyabb szinten maradt a városi lakosság aránya, mint a nyugati országokban. A harmadik elem pedig egy jelenleg is zajló urbanisztikai vitára utal, melynek lényege, hogy mit tekintsünk fejlesztendő egységnek. 

A 2000-es évek közepéig az az irányvonal volt az uralkodó Magyarországon, hogy egy meghatározott ponton vége van a városnak - Budapest esetében ez például természetes módon az 1950-ben kialakított adminisztratív városhatárt, de gyakorlatban leginkább a Hungária körúti körgyűrűt jelenthette - és ezen a területen belülre kell koncentrálni az erőforrásokat, fejlesztéseket. Az előző évtized közepétől ugyanakkor már teret nyert olyan elképzelés is, mely a nyugati országokban már több évtizede jelen van, hogy metropoliszként kell tekinteni Budapestre. A város és azon kívüli települések együttműködéséből fakadó szinergiákat szükséges kihasználni a fejlődéshez. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) is ennek megfelelően közöl már adatokat a magyar fővárosról és a körülötte lévő gazdasági térségről. Ez a hivatalos két és fél milliós agglomerációnál jóval nagyobb területre terjed ki, melyben úgy 3,2-3,4 millió ember él. Ez már európai szinten is jelentős központként értelmezi Budapestet.

Bécs elhúzott mellettünk

Ahhoz, hogy az egész területet egy térségként lehessen minden tekintetben kezelni, ahhoz komoly infrastrukturális fejlesztések kellenek. Ebben Kocsis szerint konzekvens politikával már középtávon is jelentős javulás érhető el. A másik pont, amit érdemes a kérdésnél figyelembe venni, hogy pontosan ki is felel a főváros és agglomerációjának viszonyáért. Ezzel jó néhány, folyton változó számú, hatáskörű és minimális költségvetéssel rendelkező szervezet foglalkozik. Pedig az összehangolás lenne a legfontosabb. A BKK elvileg ennek az egyik példája lett volna. De azt látjuk, hogy az agglomerációs buszközlekedést is elveszik tőlük - mondta a városszociológus.

Bécs: a legélhetőbb város

Stiller Ákos

Pedig tíz éve még ezen a területen a magyar főváros még Berlinnel és Münchennel egy szinten szerepelt számos vizsgálat szerint, és Bécs előtt voltunk. Mára ugyanakkor Bécs rendkívül tudatos agglomerációs politikával odáig jutott, hogy Pozsonyt és Sopront is sikeresen beépíti metropoliszi hálózatába. A kérdés már az, hogy Győr is oda tartozik-e, vagy még Budapesthez. A magyar fővárosnak mindenképpen lépnie kellene, mert enélkül 40 év múlva elképzelhető, hogy Pozsonnyal, Kassával emlegetnek majd egy sorban.

Akkor nem megyékben kellene gondolkodni

A városok fontosságának hangsúlyozásával egyetértek, ugyanakkor az, hogy mi van a papíron és mi történik a valóságban, távol állnak egymástól - mondta Tosics Iván városszociológus, a Városkutatás Kft. igazgatója. Tosics négy pontba szedte, hogy mitől is lesz sikeres egy város. Az első, hogy egy erős és koncepciózus városvezetésre van szükség. Budapesten a város és a kerületek konfliktusa már két évtizedes probléma, 2010 után ugyanakkor odáig fajult a helyzet, hogy a két fél gyakorlatilag egymás torkának esett. A főváros vezetése olyan intézkedéseket nem tud keresztülvinni, mint például a parkolás egységesítése, és ebben a jogszabályi háttér sincs a segítségére. Tosics szerint eléggé elképzelhetetlen, hogy Budapest ebben a szétszabdalt helyzetében komoly fejlődést tudna beindítani. A második pont, hogy a város és környéke tud-e közösen, integráltan tervezni és fejleszteni. Budapesten azonban nemrég verték szét a tömegközlekedést integrálni igyekvő Budapesti Közlekedési Szövetséget (BKSZ) és semmifajta egyéb olyan hatékony tervezési keretrendszer sincsen, ami a város és az agglomerációs települések együttműködését elősegíthetné.

A Városkutatás Kft. igazgatója harmadik pontként az egyetemekkel és a magánszférával történő kooperációt nevezte meg. A privátszférával történő együttműködés területén azonban elég csak a PPP-beruházásokkal kapcsolatos városházi ellenérzésekre gondolni. A negyedik, és talán a legfontosabb tényező szerinte az lenne, hogy az országos szint segítse a nagyvárosi térségek fejlődését. Magyarországon ugyanakkor Tosics szerint ezzel szemben hat, hogy a régiós rendszert felszámolták, a megyékre irányul a tervezés és fejlesztés. A megyék azonban túl kicsik ehhez, minden megye értelemszerűen saját nagyvárosára koncentrál, ami sok esetben nem elég nagy a régiós pólus szerepének felvállalásához. A félmillió külföldön dolgozó magyarra vonatkozólag pedig a Városkutatás Kft. igazgatója kifejtette, hogy ezek az állampolgárok valójában nem a dinamikus városfejlesztés hiánya miatt döntöttek a külföldre távozás miatt. Jó lenne tehát, ha a politika új alapokra helyezné a hazai városfejlődést, de a hazacsábításhoz ez csak az egyik szükséges, de korántsem elégséges feltétel.