Orbán atomhívő lett, és más már nem is érdekli
Szakmai körökben senki nem érti, hogy miért sietteti az Orbán-kormány a paksi atomerőmű bővítését, és miért kellene az első új blokknak már 2024-ben működnie. Politikai szemfényvesztés, vagy befigyel a Közgép? A hvg.hu utánament a részleteknek.
A szakzsargonban nuklerájnak hívják az atomenergetika bennfentes világát. Ebben a szektorban minden építési beruházás többe kerül, mint amennyire előzetesen tervezik, és ritkán készül el valami időben. De azoknak, akik végig kitartanak egy projekt mellett, óriási öröm és dicsőség a részük.
Paks a hazai áramtermelési potenciál 40 százalékát biztosítja. A blokkok egy évben átlagosan 8000 órát dolgoznak, melynek révén 16 terawattóra (azaz 16 millió megawattóra) áramot termelnek. Paks meghatározza a város és Tolna megye gazdaságát. A tulajdonos MVM-holdingon belül Paks az arany tojást tojó tyúk, "állam az államban". A parlamentbe frissen érkező képviselők is gyorsan megtanulják: ha energetika kerül a napirendre, Paks érinthetetlen.
Már 13 milliárdot elköltöttek
Az atomerőmű négy, egyenként 440 MW-os (a későbbi fejlesztéseknek köszönhetően ma összesen 2000 megawatt) teljesítményű blokkja 1973 és 1987 között épült. Az első reaktor 1983 óta termel, és mivel a blokkokat eredetileg is 30 éves üzemidőre tervezték, sokáig nem is kellett gondolkodni a hogyan továbbról. Energiastratégia először 1993-ban készült a rendszerváltás után. Ekkoriban még elég volt annyit rögzíteni, hogy egyszer majd szükség lesz egy új atomerőműre. Elvárásként csupán annyi fogalmazódott meg, hogy a kormány „a szakmai, környezetvédelmi és társadalmi megalapozást követően a beruházás szükségességére, feltételeire, az erőmű típusára és telepítésére vonatkozó javaslatait kellő időben terjessze az Országgyűlés elé”. Hasonló volt a hangnem a későbbi energiastratégiai dokumentumokban is.
Paks bővítése a reaktorblokkok húszéves üzemidő-hosszabbításáról szóló döntéssel párhuzamosan került 2008-ban terítékre. Egy új atomerőműblokk építése az európai viszonyok között a tervezést követően is még 7–10 évig eltart. Akik a bővítésben hittek, úgy kalkuláltak, hogy a körülményeket elég 2020-22-re tisztába tenni, és utána még bőven belefér az építkezés. Ez köszön vissza a 2010-es kormányváltásig minden Pakssal kapcsolatos országgyűlési dokumentumban. Ennek megfelelően kezdte el az MVM is a projekt előkészítését már 2007-ben.
A cég színfalak mögötti munkájáról semmit nem lehetne tudni, ha az Energiaklub és az atlatszo.hu nem perelt volna nyilvánosságra néhány kulcsfontosságú MVM-dokumentumot. Az előkészítést megalapozó Lévai-, majd a ráépülő Teller-projektre eddig 12,74 milliárd forintot költött az MVM. Perger András, az Energiaklub projektvezetője Magyar Narancsnak február végén azt mondta, hogy a legnagyobb probléma a szakmai diskurzus teljes hiánya. Szerinte az is elfogadhatatlan, hogy üzleti titok miatt a projektről csak akkor lehessen bármit is megtudni, amikor az építkezés már befejeződött.
Nemzeti Nuklearizmus
Amikor 2010-ben az új kormány összeállította a Nemzeti Energiastratégiát, a 2008-as távlati elképzeléseket alapul véve arra jutott, hogy az új atomerőmű megépítésével ne várjunk 2032-ig, hanem helyezzük üzembe már 2024-25 körül. Ez azt jelentené, hogy 7-8 évig a jelenlegi és az újonnan épített erőmű együtt termelne, ami az elképzelés szerint a grandiózus beruházás gyorsabb megtérülését segítené: a 25 százalékos áramimportmérleget 11 százalékos exportba lehetne átfordítani.
Ez azért nem ennyire egyszerű. Egyrészt az MVM-nek nyilvánvalóan nincs forint-ezermilliárdokban mérhető pénzkerete, ami azt jelenti, hogy a finanszírozásnak is komoly költsége lesz. Másrészt importáramhoz jelenleg rendkívül kedvező áron jutunk, és egyelőre túlkínálat van a piacon: nagy kérdés, hogy az új erőmű által termelt áram ára mennyire lesz versenyképes. Több elemző már a bővítés tervezett gyorsításakor jelezte, a beruházás állami erőltetése fordítva sülhet el: csökkenti a megtérülés esélyét, növeli a kockázatokat. Az energiastratégiához 2011-ben készült egy Nemzeti Energiahatékonysági Cselekvési Terv (NCST) is. Ebben megneveztek nagy léptékű zöldenergiás beruházásokat is, de fontosságuk rögvest elhalványult, miután az iparágban mindent Paks bővítésének rendeltek alá.
| A fordulópont |
A Pakshoz kapcsolódó kormányzati kommunikáció 2011 novemberében vett éles kanyart. A Corvinus Egyetemen tartott „Tárcatükör a Közgázon” című beszélgetéssorozat szezonnyitóján Fellegi Tamás, az akkori fejlesztési miniszter a nem teljesen amatőr hallgatóságnak kijelentette: a kormányzati elképzelésekhez készült közgazdasági háttérelemzés világosan azt mutatja, hogy az energiamixben az atom részarányának emelése a leginkább kifizetődő.
A hivatkozott tanulmányban, melyet a volt energiahivatali elnök, Kaderják Péter irányítása alatt működő Regionális Energiakutató Központ (REKK) írt, azonban nem ez szerepelt. A ma már hozzáférhető tanulmányban az áll, hogy a szóba jöhető hat forgatókönyv közül az erőltetett atomerőmű-építés és a megújuló energia alapú áramtermelés kiépítésének a felgyorsítása a legtőkeigényesebb alternatíva. Az egyenként 10 ezer milliárd forintra becsült teljes beruházásról a dokumentum így fogalmazott: "A két forgatókönyv közel azonos tőkeigénye és környezeti teljesítménye igazi energiapolitikai dilemmát jelez, nevezetesen azt, hogy (…) a nukleáris kapacitásbővítés és a jelenlegi Nemzeti Cselekvési Tervnél ambiciózusabb megújuló áramtermelési kapacitásbővítés reális alternatívái egymásnak.”
Fellegit a Corvinuson senki nem javította ki (sem a moderátornak szegődött Török Gábor, sem a témában a beszélgetés ellenzéki balanszául hívott Scheiring Gábor, akkor még LMP-s képviselő). Egy energiapolitikus forrásunk a füllentést utólag úgy magyarázta, hogy a kormányzati megbeszéléseken Fellegit Orbán többször is arra szólította fel, hogy Paks II. ügyében folytasson erőteljesebb kommunikációt. Így volt vagy sem: a Corvinuson elhangzottak határozták meg a későbbi kommunikáció irányát. |
Orbán atomhívő
Egy, az energiastratégia megalkotásában szerepet vállaló forrásunk szerint a kormányzati súlyponteltolódásnak az volt az oka, hogy "Orbán Viktor atomhívő lett", az olcsó nukleáris energia mítoszának a foglya. "Orbán az európai gazdaságok energetikai problémáiból azt szűrte le, hogy az ellátásbiztonság és a megfizethető energiaár lesz politikailag döntő, és hogy a túlzott energiafüggés a korábbiaknál is nagyobb kockázatot rejt magában” – magyarázta a korábbi szakpolitikus. Az "olcsó atomenergia" idehaza jó ideje visszatérő érv, pláne, hogy jelenleg igaz is. Ám az korántsem magától értetődő, hogy így is marad.
Pakson olyan rendszer termel áramot, amelynek a beruházási költségeit rég nullára írták: a nagy befektetéssel felépült rendszer régóta csak hozza a pénzt. Még akkor sem találunk versenyképesebb áron áramot, ha a húszéves üzemidő-hosszabbítás költségét (180-200 milliárd forint a négy blokkra összesen) kell beleszámolnunk. Egy, a jelenlegihez hasonló méretű új atomerőmű építése azonban nagyon sokba kerül. Pláne, hogy arról még alig esett szó, hogy egy ilyen beruházás az erőműépítésen túl is gigantikus költségeket jelent, mert meg kell erősíteni a villamosenergia-hálózatot és a termelőoldali háttérkapacitást (vagyis: legalább 6-700 MW tartalék erőművet kell pluszban a rendszerbe állítani arra az esetre, ha kiesne egy paksi blokk).
Friss kalkuláció
Ha felépül egy új erőmű, annyi bizonyos, hogy csak a jelenlegihez hasonló ún. nyomott vizes (Pressurized Water Reactor - PWR) technológiára épülhet. Ilyet csak az amerikai Westinghouse, a francia Areva, az orosz Atomenergo Projekt és a koreai Kepco gyárt.
Jelenleg egyetlen költségszámítás ismert: e szerint egy kétblokkos, 2000-2400 MW teljesítményű rendszer nagyjából 3000 milliárd forintba kerülne. Az évszázad beruházásának is nevezett projekt árát azonban még a gazdasági válság előtti adatokkal számolta ki Felsmann Balázs, aki 2006–2008 között a gazdasági tárca szakállamtitkára volt. Kérésünkre aktualizálta a 2009-ben publikált számítását.
Kiindulópontként Felsmann a Chicagói Egyetem tavaly közzétett elemzését vette alapul: eszerint az elmúlt nyolc évben több mint kétszeresére emelkedtek a nukleáris erőművek beruházási költségei. "A jelenleg ismert fajlagos költségekkel számolva egy Paks méretű új atomerőmű nagyságrendileg 2700-3100 milliárd forintnak megfelelő nettó beruházási összegből valósítható meg” – állítja.
A "nettó” itt nagyon fontos kitétel. Felsmann szerint ha csak a legminimálisabb nyolcszázalékos finanszírozási költséggel számolunk (ez inkább már tíz százalék és a fölött van), akkor csak a finanszírozás éves kamatköltsége évente 230-250 milliárd forintba kerülne a program 30 éves üzleti modelljére számolva. A finanszírozási költség méretének érzékeltetéséhez jó viszonyítási pontot jelent, hogy a Paksi Atomerőmű Rt. 2011. évi teljes árbevétele 174 milliárd forint volt. Az említett közel negyedbillió pedig csak a projekt éves kamatköltsége.
Felsmann friss kalkulációja szerint amennyiben a beruházáshoz hozzátesszük az emelkedő fenntartási, környezetvédelmi és biztonsági költségeket is, úgy biztosra vehető, hogy az új blokkok által termelt áram kilowatt-óránkénti egységára legalább 23–25 forint lesz. Összehasonlításképpen: Paks jelenleg 11 forint körüli egységáron termel.
A mindenbe belerángatott MVM
A Mártha Imre vezérigazgató nevével fémjelezhető korábbi MVM-vezetés csak úgy látta megvalósíthatónak a projektet, ha a cég első körben 8-10 évig felhalmozhatja a profitját. Az így összegyűjtött 500-600 milliárd forintból az MVM már képes lehet létrehozni egy projektcéget egy olyan partnerrel, amely hasonló összeggel beszállna az alapításba. A beruházási költség harmadával ugyanis már el lehetne indulni: ekkora tőkével talán már meg lehetne finanszíroztatni a vállalkozást.
Ezt a stratégiát képviselte lényegében Baji Csaba is, akit a Paksi Atomerőmű éléről neveztek ki 2010-ben az MVM első emberévé. Az MVM 2010–11 fordulóján elkészült közép- és hosszú távú stratégiájában (ez volt az ún. "in-house" koncepció) még olyan ambiciózus növekedéssel számolt, amelynek köszönhetően 2013-ra a kamatok, adók és az értékcsökkenési leírás előtti eredmény (ebitda) 150 milliárd, 2020-ra pedig 250 milliárd forintra nőhet.
A stratégia kritikus pontja, hogy az állam a cégnél hagyja-e a nyereségét. A válasz erre máig nemleges. Orbánék nemcsak hogy kivették osztalékként a nyereség jelentős részét, hanem az MVM-et minden szembe jövő projektbe belerángatták. Csak vitte a pénzt a megbukott negyedik mobilszolgáltató megalapítása, a Bakonyi Erőmű kényszerű megvásárlása, a gáztőzsde kiépítése, az ajkai alumíniumgyár hitelezése, és főként sok-sok milliárdba fog kerülni az E.On földgázcégeinek márciusban lezáruló megvásárlása (mert bár a vételárat az állami vagyonkezelő nyújtja a cégnek a bevásárláshoz, az MVM-nek a földgáz üzletágát fel kell építenie, és a rendszert – gázzal – fel kell töltenie).
"Egy dolgot kértük a kormánytól: azt, hogy elégedjen meg a 20 százalék körüli osztalékfizetési plafonnal, a többit pedig hagyja a cégnél” – emlékszik vissza egy ma már nem az MVM-ben dolgozó felsővezető. Hogy csak egy példát említsünk: miközben a cég a 2011-es évet 21 milliárd forint feletti konszolidált nyereséggel zárta, az államnak mint tulajdonosnak több mint 12 milliárd forint osztalékot fizetett.
Majdnem jött az atomfillér
Az MVM-ben az atomprojekt finanszírozása érdekében többféle ötlet is felmerült. Volt olyan elképzelés is, amely az áramárba szénfillér helyett beépítette volna az atomfillért, amelyen keresztül a fogyasztók közvetlenül hozzájárultak volna a projekthez.
Pusztán finanszírozási szempontból amellett is szóltak érvek, hogy a projektbe bevonják a horvátokat: közös finanszírozás, cserében áramot kapnak. Horvátországban ugyanakkor kedvezőek az adottságok az energiatárolós vízi erőművek létesítésére, amelyekből szintén olcsó áram nyerhető, a magyarok pedig abba a beruházásba is beszállhattak volna.
Szóba került az is, hogy az MVM a szlovákokkal vagy a csehekkel közös finanszírozást találjon, miután ezekben az országokban is atomerőművi bővítésen dolgoznak, és szintén a finanszírozás jelenti a legnagyobb problémát. De az energetikai szuverenitás felértékelődésével ez az ötlet – a horvát együttműködéssel együtt – elhalt.
A paksi bővítés felgyorsítását szokták azzal indokolni, hogy atomerőmű-építési verseny zajlik a régióban: aki elsőként fejezi be az építkezést, az lehet a régió exportőre. A cseh Temelinben és Dukovanyban, valamint a szlovák Mohovceban előrébb járnak valamivel az előkészítésben a paksinál. Ennek ellenére még a Molnál ötször nagyobb CEZ-nek sem sikerül a finanszírozás fedezetéhez szükséges önrész összerakása. Ha valamelyik régiós versenytársunk megelőz minket, akkor "felesleges is a korábban kitalált 1000-1200 MW-os blokkokban gondolkodni”. – kommentálta a régiós versenyt egy atomenergetikai szakember.
Az energiafogyasztás nem indokolja a sietséget |
Paks felgyorsított bővítésének szakmai oldalról a mai napig hivatalosan az a magyarázata, hogy a hazai áramfogyasztás évente átlagosan 1,5 százalékkal nő, és ha ez így megy tovább, akkor csakhamar szükség lesz plusz kapacitásokra. A kiindulópont azonban lassan öt éve nem igaz. Tavaly például 0,6 százalékkal csökkent a fogyasztás, és az idei évre szóló kilátások is csak stagnálást valószínűsítenek.
Az Erőterv szakértője, Strobl Alajos egy 2012. tavaszi konferencián arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai fogyasztás hosszú távon felülmúlhatja az uniós tagországok fogyasztási növekedésének 0,7 százalékos átlagos ütemét. De a 2032–2035-ig tartó időszakban sem fog 1,2 százalék fölé menni. Ez azt jelenti, hogy fogyasztási oldalról "nem hajt annyira a tatár”, nem kell az új erőművet megépíteni 2023–24-re. Szerinte az is bőven elég, ha az első blokk elkészül 2027-re. |
Most aztán húzz bele!?
A Paks II. Erőműfejlesztő Zrt. létrehozását Németh Lászlóné 2012 májusában jelentette be, alig pár hónappal azután, hogy átvette a tárca irányítását Fellegi Tamástól. Az államigazgatásban 2012 első félévében "egylövetűvé" alakították az energetikai kormányzást. (Lásd erről Egylövetű irányítás című keretes írásunkat). Az év második felétől folyamatosan zajlott az előkészítő munka, jelenleg a hidrológiai és geológiai tanulmányok készítése zajlik.
Az MVM-ben beindult munkának az orosz–magyar vegyes bizottság ülései adtak lendületet. "Amikor tavaly Moszkvában tárgyaltunk, azt mondták: oké, értjük a koncepciót, de milyen garanciák, adókedvezmények és vállalások stb. vannak a csomagban? És erre nem tudtunk mit mondani, mert ebben mi nem vagyunk illetékesek” – mesélte az MVM egyik bennfentese.
2012 júliusában a miniszterelnök vezetésével létrehozták a Nukleáris Energia Kormánybizottságot (NEK). A testület feladata (melynek még tagja a fejlesztési és a nemzetgazdasági miniszter, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), az MVM, a Paksi Atomerőmű és a Magyar Energia Hivatal (MEH) vezetője), hogy megválaszoljon minden stratégiai kérdést, amely az új atomerőművi blokkok megvalósítását akadályozná.
| Egylövetű irányítás |
A 2010-es Orbán-kabinet megalakulásakor az energetikának két minisztériumban is lettek hídfőállásai, emiatt alakultak ki konfliktusok az NFM és az NGM között. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter távozását követően teljes személycsere következett a tárcánál. Az européer zöldpolitikát követő Olajos Pétert kirúgták, a klíma- és energiahatékonysági ügyekbe belefáradt Bencsik János lemondott, majd Németh Lászlóné érkezését követően a teljes korábbi szakmai stábot eltakarították a paksi vonal elől. A fejlemények nyertese az államtitkárrá előléptetett Kovács Pál lett, aki 2009-ben egyszerű atomenergia-szakértőként került a fejlesztési tárcához.
A tárcánál ma az a beosztotti meggyőződés, hogy az NFM-et igazából Nyerges Attila miniszteri főtanácsadó (a Közgép-elnök, Nyerges Zsolt testvére) vezeti. A "kis Nyerges” szállítja a minisztériumba a konkrét politikai megrendeléseket, és az egyébként lojális miniszternek csak annyi mozgástere marad, hogy próbálja tisztességgel ellátni a rábízott feladatokat. A munkába kívülről Lázár János is rendre beleszól, és még szakpolitikai kérdésekkel is csak a Miniszterelnökség bólintása után lehet foglalkozni.
Ennek következménye, hogy a Moltól átcsábított Holoda Attila három hónap után azért állt fel a helyettes államtitkári székből – ahova kifejezetten bányászati és egyéb energetikai kérdéseket kezelő szakemberként érkezett –, mert ennyi idő alatt elfogyott körülötte a levegő. |
Erőből fejlesztő
A Paks II. Erőműfejlesztő Zrt. vezetője, Nagy Sándor (aki maradt az MVM vezérhelyettese is) tavaly decemberben a Magyar Energia Társaságnak tartott előadásában vázolta fel a feladatokat és adott menetrendet.
Az első blokkot 2023–24 fordulóján helyeznék üzembe, 2026-ban pedig a második blokk (Paks 6 néven) építése is megkezdődhet. A menetrend ennek megfelelően feszes: 2013-ban zajlik a tendereztetés, 2015-ben kezdődik a tényleges műszaki tervezés, 2018-tól pedig az építés. Az erőműfejlesztő cég úgy képzeli, hogy a blokkok egyenként 1000-1600 megawatt teljesítményűek lehetnek 60 éves üzemidő-élettartammal.
Annyi fennakadás máris látszik, hogy a tenderkiírás megcsúszott. A késés oka egy, az ügyet jól ismerő forrás szerint, az hogy egy sor kérdés a közbeszerzési eljárással kapcsolatban még tisztázásra vár. Ezek közül a legalapvetőbb, hogy egyáltalán milyen részfeladatokra kell feltétlenül közbeszerzési eljárást indítani, és hogy legyen-e előminősítés az eljárásban. Az sem volna meglepő, ha a választások előtt a közbeszerzésnek már nem ugranának neki.
Közgép in da house
A politikai elit beruházásfüggő. Ez a Paks II. esetében azt jelenti, hogy bár az atomerőműi technológia beszerzéséből legfeljebb a kereskedő hasít, de abból, hogy a beruházásnak legalább 40 százalékban magyar hozzájárulást (kontribúciót) kell tartalmaznia, sokan remélhetnek némi forgácsot. Az évszázad bizniszében ez összességében egy 1200 milliárd forintos tortaszeletet jelent. Elsősorban ún. harmadik körös munkák (betonozás, épületgépészet egy része, infrastrukturális építkezések, földmunkák stb.) jöhetnek szóba. A kormány mögötti gazdasági érdekkör elég jól körvonalazható, de ettől még a rendszer csak akkor működhet, ha a finanszírozás megoldható. A nukleáris klaszterbe már beregisztráltak a vállalkozók, ezek között feltűnt a Közgép is, amely több feladaton keresztül elkezdett ismerkedni a paksi tereppel.
| Pénzkérdés |
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szerint ma csak elsőrendű adósosztályzattal rendelkező országok ("A") képesek finanszírozni egy nukleáris beruházást, Magyarország viszont befektetésre nem ajánlott adósminősítéssel rendelkezik. Több százmilliárd forintos beugró nélkül új atomerőmű építésébe biztosan nem foghatunk: olyan nincs, hogy szállítói hitelből finanszírozzanak meg egy ekkora beruházást.
A győztesként már hírbe hozott oroszok számára az elkövetkező évtizedek leginkább arról szólnak majd, hogy odahaza előteremtsék a pénzt a saját erőművi kapacitásaik pótlására. Ugyanez igaz a francia EDF-re is, amely az elkövetkező időszakban kieső atomerőműveit sem tudja majd csak saját tőkéből finanszírozni. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
