A jegybank állam az államban - gyakran lehet ez az érzésünk, amikor bármilyen józannak tűnő, monetáris politikával kapcsolatos felvetésre jön a ledorongolás, hogy csend, itt most a jegybanki függetlenség veszélyes mezejére érkeztünk - írja a Pénzügyi Szemle Online. A jegybankok működésének függetlenségét előíró dogma az 1970-es évek végének és az 1980-as évek elejének két nagyhatású tanulmányából ered. Kydland és Prescott, illetve Barro és Gordon azt mutatta ki, hogy bizonyos feltételek mellett a jegybankok csak azzal tudják a társadalmat szolgálni, ha leviszik az inflációt, ehhez pedig az szükséges, hogy a kormányok ne mondhassák meg, mit kell a jegybankároknak tenniük.

A probléma a fentiekkel kapcsolatban az, hogy a válsággal kapcsolatban kiderült, a jegybanki és az inflációkövetési modellekkel valami gond lehet, mert a gyakorlatban nem működtek. Az infláció stabil lett ugyan, de a reálgazdaságot ez nem mentette meg, sőt válságba hajszolta, az árstabilitás pedig úgy jött össze, hogy a pénzügyi rendszer teljesen destabilizálódott. A monetáris politika emellett már csak olyan, hogy nem csak az inflációra hat, hanem egyebekre is, így teljesen irreális az a feltételezés, hogy a monetáris politikának nincsenek újraelosztási hatásai. Van, aki nyer az alacsony kamattal, van, aki veszít. Van, akinek jó a gyenge forint, van, akinek rossz. Ha mindez igaz, akkor nincs olyan, hogy mindenki számára optimális monetáris politika, azaz választani és dönteni kell.

A fenti kritikák mind igazak a blog szerint, ám ez nem jelenti azt, hogy a kormányzat alá kell becsatornázni a monetáris döntéshozatalt, mivel az említett kutatók bebizonyították, hogy az milyen veszélyes. A megoldás feltehetően egy olyan jegybanki működés lehet, amely a döntéshozatalának függetlenségét megőrizve a társadalmi preferenciákat is figyelembe veszi.