szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,80 pontos, 0,66 százalékos emelkedéssel, 18 499,10 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője kiemelte, hogy az osztalékfizetés másnapján a Magyar Telekom a vártnál magasabb árfolyamon zárt. A német DAX index valaha volt legmagasabb szintjén is járt kedden, és ez Európa-szerte vételi kedvet csinált. Ebből a lendületből leginkább az OTP vette ki a részét, a bankpapír árfolyama több mint 1 százalékkal emelkedett – mondta Sőre Balázs.

Az üzletkötő a Magyar Telekommal kapcsolatban még felhívta a figyelmet arra, hogy a vállalat szerdán teszi közzé negyedéves gyorsjelentését.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője is kiemelte, hogy az osztalékfizetés másnapján az 50 forintos osztalék mértékénél kevesebbet esett a Magyar Telekom árfolyama, és a következő napokban eldől, "tovább ütik-e" a papírt. Európában kis pluszban vannak a indexek, ezzel összhangban erősödött a BUX index is – tette hozzá.

A Mol 30 forinttal, 0,18 százalékkal 16 250 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 61 forinttal, 1,27 százalékkal 4855 forintra erősödött, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 42 forinttal, 10,42 százalékkal 361 forintra esett, forgalma 1,7 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 0,32 százalékkal 34 290 forintra nőtt, a részvények forgalma 832,9 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 228,7 millió forintos forgalom mellett 30 forinttal, 0,17 százalékkal 18 100 forintra gyengült.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 968,15 ponton zárt kedden, ez 2,96 pontos, 0,31 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!