Fordulóponton Görögország?

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Pozitív trendek mutatkoznak a görög foglalkoztatottsági adatokban. A magánszektorban áprilisban jóval több új munkahelyet jelentettek be, mint amennyi állás megszüntetését regisztrálták, az új helyek száma ráadásul duplaannyi, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Pozitív trendek mutatkoznak a görög foglalkoztatottsági adatokban – írja a Kathimerini görög lap angol nyelvű oldala. A görög munkaügyi minisztérium elektronikus adatbázisa szerint a magánszektor álláshelyeinek egyenlege majdnem plusz 30 ezer fő, ez kétszerese a tavalyi év hasonló időszakában mértnek. A trend ráadásul már igen szignifikáns, mivel a 2012 január–április közötti időszakában az egyenleg még 32 ezer fős mínuszt mutatott, vagyis ennyivel több embert bocsátottak el, mint amennyit felvettek, míg most a 2013-as év első négy hónapjában összességében plusz 20 ezres a növekmény.

A Hay Group felmérése szerint ráadásul a görög cégeknek, 126 athéni vállalatot kérdeztek meg, csak 29 százaléka tervez elbocsátásokat idén, míg ez a mutató tavaly még 52 százalékon állt. A megkérdezett cégek hatoda ráadásul már fizetésemelést is tervez 2013-ban.

A görög gazdaság eközben már a hatodik recessziós évet kezdte meg 2013-ban, idén további 4,2 százalékkal zsugorodhat a gazdaság az Európai Bizottság (EB) friss előrejelzése szerint. Jövőre ugyanakkor már mérsékelt, 0,6 százalékos növekedéssel számolnak a szakértők. A munkanélküliség idén a 27 százalékos szint közelébe kúszhat, ám ha erőre kap 2014-ben a görög gazdaság, akkor ez a mutató jövőre egy százalékponttal mérséklődhet. A hat éve tartó válság mellesleg a görög GDP-nek (2007-es szinten) körülbelül az ötödét eltüntette.