Az amerikai GDP már magasabb, mint volt a válság előtt, a munkanélküliség pedig szépen fokozatosan csökken, miközben az eurózóna recseg-ropog, és egyelőre csoda, hogy még nem hullott szét. Miért van az, hogy az USA remekül alkalmazkodott a válság utáni új körülményekhez, és stabilan halad a talpra állás folyamatában, miközben az eurózónában a krízis megállította az integrációt, sőt néhány esetben még meg is fordította a korábban pozitív folyamatokat? – teszi fel a kérdést a Pénzügyi Szemle Online blogja. Két olasz közgazdász – Isabella Rota Baldini és Paolo Manasse – négy jó okot is felsorol, melyek magyarázzák a szétválást, és javaslatot tesznek, hogy miként lehetne folytatni az európai integrációt, létrehozni egy, az USA-hoz hasonlóan jól működő gazdasági közösséget.

Az első ok az, hogy az Egyesült Államokban az egyes államok között jóval kisebbek a különbségek, mind a gazdasági fejlettség, mind a munkanélküliség, mind az intézményi feltételek terén, mint az eurózónában. Ebből következik, hogy minél homogénebb egy gazdasági közösség, annál egységesebben és eredményesebben reagál a külső sokkokra. Amit mégis megtehet az eurózóna, az a felzárkózást segítő közös költségevés, melynek feladata részben az, hogy finanszírozza a szegényebb tagok fellendülését. Az USA-ban működik ilyen kiegyenlítő rendszer – az éves GDP akár 10 százalékát is elérheti a legszegényebb állam által kapott transzfer –, miközben az eurózónában csupán a GDP néhány tized százalékára rúgnak ezek a pénzek.

Az USA a válság során jóval kevesebb megszorításról döntött, mint az eurózóna, és miután az eurózónában 1,0 százaléknyi megszorítás átlagosan 0,84 százalékkal vetette vissza az adott ország GDP-jét, jól látszik, hogy az európai költségvetési szigor tovább növelte az államok közti különbségeket. Világos összefüggés figyelhető meg a válság előtti termelékenység és a válság által okozott károk között, vagyis minél gyengébb termelékenységgel rendelkezett egy adott ország a békeévekben, annál nagyobbat ütött rajta a válság. Ebben a tekintetben jelentős különbségek voltak az eurózóna tagállamai között, vagyis a válság csak még tovább távolította egymástól az amúgy is távol lévő európai országokat. A termelékenység javítása alapvetően nem a közösség feladata, vagyis minden egyes tagállamnak magának kell gondoskodnia a strukturális reformokról. Az eurózóna annyit tehet, hogy javaslatokat tesz, és a helyes irányba tereli a tagokat.

Az eurózónának eközben úgy van esélye a további integrációra és a sikeres együttműködésre, ha a megszorítások végeztével – remélhetőleg a soron következő években már nem lesz szükség többre – az egyes országokban bevezetik a szükséges strukturális reformokat, az eurózóna létrehoz egy közös bank- és betétbiztosítási rendszert, a közös költségvetést pedig sokszorosára bővítik.